Megdőlni látszik az a vélekedés, hogy egy átmulatott éjszaka után a fiatalok jobban bírják a másnapot. Legalábbis egy friss kutatás teljesen más eredményre jutott a jelenséggel kapcsolatban.
Az Alkohol és alkoholizmus nevű folyóiratban közölt tanulmány azt állítja, hogy a másnaposság az életkor előrehaladtával egyre enyhébbé válik. Persze ez nem azt jelenti, hogy a nyugdíjasok következmények nélkül kiüthetik magukat, hanem azt, hogy nem lesz annyira durva a másnap, mint amennyire lehetne.
Minderre kézenfekvő magyarázat lenne, hogy az idősebbek kevesebbet isznak, jobban ismerik a határaikat, és pontosan tudják, mikor kell abbahagyni az alkoholfogyasztást. A fiatalok pedig annyit vedelnek, mintha nem lenne holnap. Ez igaz ugyan, de miután az elfogyasztott alkoholmennyiséggel korrigálták az adatokat, akkor is az jött ki, hogy az idősek kevésbé szenvednek másnap.
A szakemberek szerint a jelenség hátterében elsősorban úgynevezett szubjektív részegség áll. Ha az ember úgy érzi, nagyon berúgott, a macskajaj is súlyosabb lesz, míg ha úgy gondolja, nem ivott annyira sokat, a másnapot is jobban fogja bírni. Emellett annak is lehet szerepe, hogy idősebb korra csökken a fájdalomérzet.
Akármi is legyen a magyarázat, mi leginkább azt javasoljuk, hogy objektíven megítélve is mértékkel fogyassz alkoholt, akármilyen idős is vagy.
(Kiemelt kép: Pexels/Andrea Piacquadio)