nlc.hu
Egészség
Erre figyelj, ha ellenanyagtesztet csináltatsz az oltás után

Immunológus: erre figyelj, ha oltás után ellenanyagtesztet csináltatsz!

Különböző vakcinák esetében különböző ellenanyagtesztet kell elvégeztetni, hogy az eredmény pontos legyen.
Koronavírusteszt laboratóriumban

Mostanra más sokan megkapták a koronavírus-elleni védőoltást, és vannak, akik biztosak akarnak lenni abban, hogy kialakult bennük a védettség a vírus ellen. Vannak erre alkalmas antitest-vizsgálatok, de az immunológus szerint nem mindegy, melyiket végeztetjük el.

Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Karának dékánja az ATV-nek azt mondta: különböző vakcinák esetében különböző tesztet kell elvégeztetni, hogy az eredmény pontos legyen.

Például a Pfizer és a Szputnyik V koronavírus-vakcinák S-protein specifikus antitestet termelnek, így ezeknél az oltóanyagoknál ezt kell teszteltetni. Ha ugyanis nem az adott vakcinának megfelelő vizsgálatot végzik el, negatív eredmény jön ki, ami hamis.

A szakember azt tanácsolta, hogy aki ellenanyag-tesztet szeretne csináltatni, a laborban mindenképpen mondja meg, milyen vakcinát kapott. A teszttel azonban érdemes várni a második oltás után 3-4 hetet.

Akkor sem kell kétségbe esni, ha az ellenanyag-teszt nem jelez antitestet, ugyanis más módon is kialakulhat a koronavírus elleni védettség.

(Kiemelt kép: Jonathan NACKSTRAND / AFP)

Óvatosan az antitest-tesztekkel:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top