nlc.hu
Egészség
Döntenie kellett a rákbeteg anyának: abortusz vagy amputáció

Szörnyű döntést kellett hoznia a rákos anyának: elveteti a babáját vagy amputálják a lábát

Az orvosok azt mondták a rákbeteg anyának, hogy két lehetőség közül választhat: elveteti a babáját vagy amputálják a lábát.
Kórházi műtét

Amikor Kethleen Osborne-nál harmadik alkalommal diagnosztizáltak rákot, a 28 éves brit nő négy hónapos terhes volt. De erről akkor még fogalma sem volt. Amikor megkapta az MRI-vizsgálat eredményét, az orvosok közölték vele, hogy két szörnyű lehetőség közül választhat: elveteti a babáját, és így utána elkezdheti a kemoterápiát, vagy amputálják a lábát.

A fiatal nő másnapra súlyos döntést hozott: azt választotta, hogy amputálják a lábát, és így megszabadulhat a csontráktól. A műtét sikeres volt, Kathleen pedig – nyolc héttel a vártnál korábban – császármetszéssel világra hozta a kislányát, Aida-Mayt.

Boldog vagyok, hogy azt a döntést hoztam, hogy elveszítem a lábamat, mert így megkaptam a lányomat. Ha nem amputáltatom a lábamat, akkor elveszítem őt, és lehet, hogy a kemoterápia sem mentette volna meg a lábamat. Minden megérte

– mondta a fiatal anya.

A nőnek már van egy 9 és egy 5 éves kisfia, és most amiatt is nagyon boldog, hogy lánya született, a srácok pedig egy kishúgra vágytak.

„Azt mondtam a fiúknak, hogy a Transformersek már építik a lábamat, ami nagyon tetszett neki” – mesélte Kathleen, vagyis hamarosan megkapja a művégtagját.

(Metro)

(Kiemelt kép: Pixabay/marionbrun)

Amputáció az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top