Több mint 100 évvel ezelőtt volt akkora aszály itthon, mint amilyen az idei nyáron sújtotta az országot: termények pusztultak el, bozóttüzek kaptak lángra, egyre több folyónk és tavunk került veszélybe, vagy száradt ki teljesen. A szakértők szerint nemzetstratégiai jelentőségű fordulat kellene ahhoz, hogy a nagyobb katasztrófákat elkerüljük, például az árterek helyreállítása együttesen adhat megoldást az árvízkockázat csökkentésére, és a klímaváltozás hatásainak mérséklésére is. Ezeknek az ideje pedig pont most lenne, amikor több a csapadék és a folyók vízszintje is megemelkedik.
Kvassay Jenő, a magyar vízügy egyik kiemelkedő alakja már több mint száz évvel ezelőtt megjósolta, hogy míg az ő generációja a vizek gyors levezetésén dolgozik, addig az unokák már a vizek torlasztásán fognak serénykedni. Az előrejelzései nem tévedtek: az idei súlyos aszály mindenki számára megmutatta, hogy sürgős megoldást kell találni a vízhiányra.
Az Országos Vízügyi Felügyelőség szerint 1901 óta nem esett ennyire kevés csapadék Magyarországon, az éves átlag fele hiányzott a hazai földekről, vizekből. Országos átlagban az ilyenkor szokásos csapadékmennyiség csaknem fele (45 százaléka) hiányzott 2022. januárjától júliusig, ráadásul az előző évben is mintegy 30 százalékos volt a csapadékhiány.
A klímakutatók szerint ez még csak a kezdet, az extrém időjárási helyzetek, ezeken belül is egyre gyakoribb és hosszabb aszályos periódusok lesznek jellemzők. Főleg az Alföldön, ahol korábban is voltak már extrém szárazságok: 2007-ben és 2022-ben, ám csak mostanra mélyültek el igazán a problémák, így a 2022-es aszály már nagyobb figyelmet kapott. Az ország legszárazabb része, a Duna-Tisza közi Homokhátságon helyezkedik el, gyakran magyar sivatagként emlegetik, mivel évtizedek óta küzd vízhiánnyal.
Régóta eszkalálódó probléma
A mostani súlyos helyzet persze nem egyik évről a másikra alakult ki. A Tisza szabályozása miatt valójában már több mint egy évszázada zajlik az Alföld kiszáradása, ami azt jelenti, hogy a talajvíz egyre mélyebbre húzódik, amit lassan már a fák gyökerei sem érnek el. Az Alföldet feldarabolták és felszántották, tározó- és öntözőrendszerek épültek ki, eltűntek az időszakosan a vízjárta területek.
A helyzet olyan súlyossá vált, hogy szakemberek szerint amennyiben nem fordítjuk vissza ezt a pusztító folyamatot, az alföldi részek elsivatagosodása odáig fokozódik, hogy idővel a hazánk egyharmadát jelentő terület teljesen alkalmatlanná válik a növénytermesztésre.
Kiszáradt kukoricaföld az Alföldön. A szántóföldi növénykultúrák folyamatosan vesztik el klorofillállományukat és haszontalanul száradnak el. A vetések legnagyobb kárvallottja a kukorica (Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)
Azzal, hogy belaktuk, a vizeit elvezettük, a földjét pedig beszántottuk, felborítottuk az Alföld természetes működését. Kajner Péter, a WWF szakértője elmondta az nlc-nek, hogy a Homokhátság területén például a helytelen területhasználat miatt több száz tó tűnt el, a talajvíz szintje is lecsökkent, utóbbi jellemző egész Magyarországra. A tavainkra feszített víztükrű medenceként tekintünk, amelyeket szabadidős tevékenységekre használunk, a körülötte lévő területeket pedig beépítjük. Így viszont elveszítjük a vízháztartás szempontjából fontos pufferterületeket, emiatt a vízállás szélsőségei fokozódnak, az extremitásokat kiegyenlítő lehetőségek pedig csökkennek.
A vízért folytatott háborúk kora?
Persze nemcsak a növénytermesztés sínyli meg az aszályt és a természet végtelen kiszipolyozását, hanem az élővizeink is. A hazai folyók, a kisebb vízfolyások közül több ki is száradt a súlyos csapadékhiány, illetve a hőhullámok miatt. A teljesség igénye nélkül, idén nyáron ezek a tavak, patakok, folyók kerültek nehéz, vagy lehetetlen helyzetbe, a teljesség igénye nélkül, ilyen rémisztő híreket olvashattunk:
- Az Aranyhegyi-patak szinte teljesen kiszáradt.
- Az elapadó Szilas-patakon halivadékokat kellett menteni.
- A Debrecen melletti Vekeri-tó medre kiszáradt.
- Baranyából két kiszáradt tóról érkezett hír.
- A Nógrád megyei Halda-tóból szintén eltűnt a víz.
- Bicsérden elapadt a tavat tápláló vízfolyás.
Horgászstég a kiszáradt Vekeri-tó partján (Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor)
A vízhiány már konkrét konfliktushoz is vezetett a Tarna-mentén, ahol környezetvédő aktivisták és egy borászat vezetője estek egymásnak, amiért a gazda az apadó folyóból öntözte a szőlőjét.
A nyáron történt kiszáradások kapcsán megkerestük az Országos Vízügyi Felügyelőséget is. Siklós Gabriella szóvivő elmondta, hogy a magyarországi természetes tavak kivétel nélkül a mesterséges tavak/tározók csoportjába tartoznak, ami legfeljebb 5 méteres átlagmélységet jelent. Ezek a tavak rendkívül érzékeny rendszerek, a kisebbek – például a Duna-Tisza közi Homokhátság és a Nyírség területén – átmenetileg ki is száradtak, vagy vízkészletük és -felületük számottevően csökkent. A szóvivő megjegyezte: „Nagy biztonsággal elmondható, hogy november-április között többségük medrében ismét megjelenik a víz. A Vekeri-tó, a Debrecen-környéki erdőspusztai terület egyik mesterségesen kialakított belvíztározója, amely tartósan vízhiányos időszakokban a múltban is többször kiszáradt”. A WWF szakértője, Kajner Péter nem volt ennyire derűlátó: mert bár a tavakra valóban jellemző az időszakos kiszáradás, a rendkívüli időjárási viszonyok egyre sűrűbbek lesznek, és nagyobb lesz az esélye annak, hogy egyes tavak véglegesen eltűnnek.
Azt gondolhatnánk, hogy az aszályos nyár nyomában érkező őszi nagy esőzések megoldást nyújthatnak a vízhiányra, ám Ürge-Vorsatz Diána korábban elmondta az nlc-nek, hogy a hirtelen lezúduló nagy esőzések nem segítenek, a sok csapadék ugyanis nem tud beszívódni a földbe, hiszen rövidebb idő alatt esik óriási mennyiség. Az is rengeteg számít, hogy tönkretettük a felszín vízáteresztő képességét például a betonozással, a térkövezéssel, emellett a mezőgazdasági talajokból is folyamatosan vonjuk ki a szerves anyagokat. Ennek következménye, hogy egyre kevesebb a földek nedvességmegtartó ereje, így a leeső csapadék nem képes hasznosulni, nem gazdagítja a lenti vízkészletet, ami például a tavainkat is táplálja.
A kiszáradóban lévő Halda-tó Bátonyterenyén 2022. nyarán (Fotó: MTI/Komka Péter)
Mi lehet a megoldás?
Kajner Péter szerint vissza kéne fordítani a káros folyamatokat, amíg még nem késő. „Nemzetstratégiai jelentőségű fordulat lehetne, hogy a vízelvezető vízrendezésről a vízvisszatartó rendezésre álljunk át. Az aszályra, amikor már beállt a vízhiány, már nem lehet felkészülni, és ráadásul minden ágazatot sújt, katasztrofális problémák jelentkezhetnek az iparban, az erőműveknél is. A vízhiányra a vízbőség idején kell felkészülni, azaz a lehető legtöbb vizet kellene megtartani” – mondta a szakember. Jelenleg a Balaton vízmennyiségének a háromszorosával csökken a hazai víztartalék évente. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, Kajner Péter szerint a gyengébb mezőgazdasági területeket be kéne kapcsolni a folyó „lélegzésébe”, mert a talajok fontos víztározók. Az áradásokkal, csapadékkal érkező többletvizet nem elvezetni kellene, ahogy azt tesszük most, hanem hagyni hosszan beszivárogni a földbe, így a talaj rengeteg vizet tudna raktározni, és szépen visszaállna a talajvíz szintje.
Ez az alföldi táj természetes állapota, és ahhoz, hogy ehhez visszatérjünk, a szakértők szerint mintegy 7000 négyzetkilométeren kellene visszaállítani az időszakos vízborítást.
Forrás: WWF
A feladat komplex, amibe beletartozik a vizes helyek visszaállítása, területi kompromisszumok, egy új vízgazdálkodási szemléletváltásra. és a víztakarékosság elengedhetetlen, ahogy a gazdák együttműködése is. „Egy célzott, állami programnak is segítenie kellene, hogy a gazdák átálljanak egy másfajta területhasznosításra. Mindezeket a változásokat mihamarabb meg kellene valósítani, ugyanis a pusztító folyamatok nem várnak, az idei év is azt mutatja, hogy egyetlen hatalmas aszály is be tud dönteni egy gazdaságot. Ha nem változtatunk, el fogjuk veszíteni ezeket a területeket” – jelentette ki Kajner Péter. A nagyobb változásokhoz kétségtelenül elengedhetetlen a központi stratégia, iránymutatás, ugyanakkor a gazdák szerepe sem elhanyagolható. Ennek fényében megkerestük az Agrárminisztériumot, és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségét, hogy kérdéseket tegyünk fel a témában, hiszen nagyon is kardinális, miként vélekednek a mezőgazdaságban dolgozók a témában, ám egyelőre nem érkezett válasz tőlük.
A Belügyminisztérium nlc-nek küldött tájékoztatása szerint egy-két olyan program már jelenleg is létezik, ami a vízmegtartásra irányul. Az egyikben öt különböző vízgazdálkodási problémával küzdő települést terveznek ellenállóbbá tenni különféle zöld infrastrukturális beruházásokon keresztül. A MICACC néven futó projekt során a lakosok szemléletformálására, érzékenyítésére is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a jövőben a vízre egyfajta kincsként, megőrzendő erőforrásként tekintsenek.
Fontos szem előtt tartani, hogy bár a globális változásért valóban a döntéshozók tudnak a legtöbbet tenni, ugyanakkor a szakemberek abban egyetértenek, hogy nem lehet megfeledkezni az egyéni felelősségről sem. Az otthoni vízmegtartás, tudatos vízfogyasztás terén nyújtunk praktikus tanácsokat, tippeket a cikkünk következő részében.