nlc.hu
Egészség
Sportsérülésnek hitte a végstádiumú rák tüneteit

Azt hitte, sportsérülés miatt fáj a válla, meghalt rákban a fiatal lány

„Az élet túl rövid” – Sokat tanulhatnánk a 19 éves Lulutól…

Amikor Lulu Blundell 15 éves volt, rákot diagnosztizáltak nála. Akkoriban az orvosok azt mondták a tinédzsernek, hogy Ewing-szarkómája van, egy ritka ráktípus, amely a csontokat és a környező szöveteket érinti.

Nyolc hónapig intenzív kemoterápián esett át, és végül amputálni kellett a lábát, mielőtt közölték vele, hogy meggyógyult.

Tavaly áprilisban azonban a már egyetemista Lulunak fájdalmai voltak a vállában.

Kezdetben a 19 éves, Rotherhamből származó lány egy sportsérülésnek tulajdonította a tünetet, és nem sokat foglalkozott vele egészen addig, amíg el nem végezték nála a CT-vizsgálatot, amely kimutatta, hogy daganatok vannak a mellkasában, a bordáiban és a vállán. Az orvosok azt mondták, a betegsége gyógyíthatatlanná vált.

A diagnózist követő hetekben Lulu megragadta az életet, és a legtöbbet kihozta minden másodpercéből. A nyarat azzal töltötte, hogy a hozzá közel állókkal utazott, ahogy ez a másik csodálatos fiatal lány is a diagnózisa után. Az utazást jól meg kellett tervezniük, hiszen a lány sokszor rosszul volt, fájdalomcsillapítókkal járt fesztiválokra, sőt részt vett egy futóversenyen is szeptemberben, hogy a Teenage Cancer Trust számára gyűjtsön pénzt. A célvonalat műlábbal és törött lapockával átlépve Lulu  21 000 fontot keresett.

Útjáról pedig most egy film is készült Lulu: Forever 19 címmel. Ebben Lulu köszönetet mondott azoknak, akik annyi támogatást nyújtottak neki a diagnózisa óta.

Sajnálatos módon Lulu idén, újév napján elhunyt. „Egy szülő sem akarja elképzelni, hogy segítenie kell gyermekének abban, hogy megbékéljen egy végső diagnózissal, megtervezze, hol szeretne meghalni vagy örök nyugovóra térni, de ezek azok a nehéz beszélgetések, amelyeket sok rákos fiatal és szerettei megtesznek nap mint nap” – mondta anyukája, Carolyn.

(via)

Lulu, a 19 évesen elhunyt lány

Lulu, a 19 évesen elhunyt lány (Fotó: Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top