nlc.hu
Egészség
Kis Górfo a fogyásáról

Így szabadult meg a plusz kilóktól Kis Grófo: „A gyomrom is összeszűkült”

Sokan az mondják neki, fiatalabbnak néz ki fogyása óta.

Kis Grófót 2019 nyarán kötelezték életmódváltásra az orvosai, miután rosszul lett egyik fellépése után. Személyi edzőt fogadott, komoly diétába kezdett – az út azonban, ahogy azt a legtöbb életmódváltó tudja, egészen rögös volt. Nem mindig sikerült tartania magát a tervekhez, de végül tavaly a sarkára állt. Elhatározta, hogy 10 kilót fog ledobni magáról, a cél felé pedig láthatóan nagyon jól halad. 

Kis Grófo

Fotó: Schumy Csaba

Az elmúlt időszakban akadnak komolyabb elfoglaltságai is a mulatós sztárnak, hiszen a családjával éppen költözködnek, így az edzés háttérbe szorult, a kilók viszont nem jöttek vissza. 

„Az étkezés a fogyókúra legfontosabb eleme, úgy hetven százalékban az eredményezi a súlyvesztést. Mivel én szigorú étrendet követek, nem maradt el a siker sem. A gyomrom is összeszűkült, vagyis sokkal hamarabb jóllakom, mint korábban – kezdte az énekes a Borsnak, aki bevallotta, voltak nehezebb időszakai. – Tavaly volt három kemény hónapom, amikor küzdöttem, mint malac a jégen. Valahogy nem jól csináltam a dolgokat, de átlendültem a nehézségeken és be is indult a fogyás és ma már nem is nehéz. Sokat javult az állóképességem és amikor a tükörbe nézek, nagyon meglepődők, hogy miért nem vettem észre sokkal előbb, hogy gond volt a súlyommal. Egyébként a visszajelzések is nagyon pozitívak. Azt mondják, hogy sokkal fiatalabbnak látszom és ezek a bókok rengeteg erőt adnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top