nlc.hu
Egészség
Álfogorvosok Hajdú-Biharban

Álfogorvosok verték át a betegeket Hajdú-Biharban, orvosi képesítés nélkül húztak ki fogakat

Egy páciens foga beletört az állkapcsába.
fogorvos

Orvosi képesítés nélkül húzták ki a betegek fogait kuruzslók Hajdú-Bihar vármegyében – számolt be a Tények. A beavatkozásokat egy fogtechnikai műhelyben végezték el két évvel ezelőtt, amikor egy, külföldön élő magyar nőnek fájt a foga. A fogorvosi jártasságot színlelő, fogtechnikus nő egy nyugdíjas fogásszal – aki szintén nem fogorvos – együtt fogadta a beteget. Az utóbbi beadta az érzéstelenítőt az asszonynak, majd 60 ezer forintért 7 fogát kihúzta.

A páciens egy következő alkalommal, amikor fogpróbára ment, vitte  magával a fiát is, akinek azt mondta a két kuruzsló, hogy 4 foga menthetetlen, a nyugdíjas álfogorvos pedig hozzákezdett a munkához. A második fog azonban beletört a beteg állkapcsába, ezért félbeszakították a beavatkozást. A férfinek óriási fájdalmai voltak, a barbár munkát végül valódi szakemberek hozták helyre.

A debreceni egyetem fogpótlástechnikai tanszékének vezetője is találkozott már hasonló esettel. „Egy garázsban csináltatta meg a fogpótlását, és utána egy év-másfél év múlva került ide hozzánk, az egyetemre” – mesélte Hegedűs Csaba. Annak a betegnek maradandó károsodása lett, mert az összes fogát ki kellett húzni. „Azt gondolom, ez mindenki számára intő jel lehet, hogy szakemberhez kell fordulni, mikor ilyen jellegű kezeléseket végeztetnek” – hívta fel a figyelmet a tanszékvezető.

A két debreceni álfogorvos ellen kuruzslás miatt most emelt vádat az ügyészség. Mindkettőjükre felfüggesztett börtönt kértek, a nyugdíjas férfit pedig eltiltanák a fogászszakmától.

Korábban beszámoltunk már álsebészről, aki 28 embert műtött meg magánklinikákon. Az olasz Matteo Politi simán beállt operálni bukaresti klinikákon, miközben nem rendelkezett orvosi diplomával. De írtunk már olyan ingatlanosról is, aki három évig orvosként dolgozott Franciaországban hamis papírok segítségével. Legutóbb pedig egy több százezer követővel rendelkező tiktokerről derült ki, hogy orvosnak hazudta magát, miközben orvosi tanácsokkal látta el a követőit. Gyakran filmezte magát, ahogy épp kórházakban járkál orvosi köpenyben, sztetoszkóppal, orvosi tanácsokat adott, sőt még gyógyszereket is árult.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top