nlc.hu
Egészség
Kabát Péter beszámolt a műtét utáni állapotáról

Így van most a megműtött Kabát Péter

Az Újpest egykori focistájának még december elején sérült meg a lába.

Tavaly Kabát Péter vereséget szenvedett a Sztárboxban, amikor Rácz Jenő ellen állt ki. A séf egy jobbegyenessel KO-t adott a focistának. A sportoló percekig mozdulatlanul feküdt a ringben, amivel mindenkit alaposan megijesztett. Az esés közben a térde is kibicsaklott. Az itt szenvedett sérülése miatt január 3-án meg kellett operálni, azóta a rehabilitáció teszi ki a mindennapjainak nagy részét. 

„Szép lassan javulok. Heti kétszer járok gyógytornára, de én mindennap elvégzem a gyakorlatokat. Érzem, hogy sokat javult egy hét alatt is, már nem kell annyit várni pihentetés után, hogy ne fájjon a térdem” – mesélte a Blikknek Péter, aki arról is beszélt, mit tesz még a felépülése érdekében. Kifejtette például, hogy izmai erősítése mellett a szervezetére is figyel. 

Kabát Péter

Kabát Péter (Fotó: Trenka Attila)

„Dietetikus állította össze, milyen táplálékkiegészítőket szedjek. A porcerősítő kalcium, magnézium és a kollagén is nagyon fontos a szervezetnek a gyógyulás során. Február végén szeretnék elmenni síelni, de lehet, hogy kihagyom” – nyilatkozta többek között a híresség a lapnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top