Hogy születési időnk szerint mennyi idősek vagyunk, az nem árul el sokat a korunkról, hiszen azt többféleképpen is meg lehet határozni. Beszélhetünk ugyanis biológiai életkorról, vagyis, hogy a testünk állapota alapján milyen idősek vagyunk, pszichológiai életkorról, vagyis, hogy milyen idősnek érezzük magukat, filozófiai életkorról, vagyis, hogy az illető hogyan gondolkodik az öregedésről, és mit gondol a saját koráról, hogyan él a lehetőségeivel, illetve szociális életkorról, aminek fontos eleme, hogy adott társadalom hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez, milyen szerepelvárások vannak egy-egy korosztállyal szemben.
Azzal talán nem árulunk el nagy titkot, hogy hiába lépnek fel ellene egyre többen, az életkor alapú előítéletekkel még nem sikerült leszámolni, sokan kezelik betegségként, pedig egy természetes folyamatról van szó, bár a megélések nyilván eltérők lehetnek.
És ehhez nem is kell idősnek lenni, vannak, akik már a harmincas éveik végén, a negyvenes éveik elején rájönnek arra, mennyire másra számítottak tizenévesként, vagy akár kora húszasként, amikor arról van szó, mi lesz majd, ha idősebbek lesznek.
Közhely, hogy kamaszként a harmincasokra már úgy gondoltunk, mint nyugdíjasokra, akiknek lefőtt a kávé, majd rájöttünk, a java csak utána jön, persze ez nem jelenti azt, hogy az első ősz hajszál az első igazán felnőttkori másnap nem rázott volna meg.
Fotó: Pexels
A Buzzfeed meg is kérdezte olvasóit, nekik mik a tapasztalataik, őket mi meg lepte meg a legjobban. Voltak, akik bevallották, már nem nagyon követik a trendeket, sem zenében, sem a divatban, vagy szembesültek azzal, hogy tényleg van egy körforgás, és most újra az a menő, ami az ő fiatalkorukban is annak számított, és ez bizony néha elég furcsa érzés lehet, ahogyan az is, ha egy szívüknek kedves dolgok kicsit durván fogalmazva lejárt lemez.
„Kemény, mint amikor a tinédzser éveimből származó dalokat játszanak retro csatornákon. Ezt sosem viselem jól. Ahogyan azt sem, amikor szembesülök azzal, hogy nem a kilencvenes évekről van szó, amikor listákba gyűjtik azokat a dolgokat, amik tíz éve történtek” – írta az egyik olvasó.
Mindez pedig néha azzal jár, hogy a mai fiatalokat – bármennyire őszintén fogadtuk meg, hogy mi nem leszünk olyanok – már nem igazán értjük. „Meglepett, hogy milyen gyorsan ellenszenvesek lettek a fiatalabb generációhoz tartozók. Hirtelen mindenkit, aki a húszas éveit taposta, nagyon idegesítőnek találtam. Ez tényleg egyik napról a másikra történt, és megdöbbentem, amikor valakit, aki 22 vagy 23 éves volt, gyerekként emlegettem” – érkezett egy másik vallomás.
Persze akadnak olyanok, akik még mindig gyereknek érzik magukat. „37 éves vagyok, és még mindig nem érzem magam felnőttnek. Persze fizetem a számláimat, bevásárlok, főzök, de akkor sem érzem azt, hogy ténylegesen felnőtt lennék. Gyerekként mindig azt képzeltem, hogy eljön az idő, amikor érzed, hogy valami megváltozott, hogy most már elég érett vagy, de én még nem jutottam el ide” – írta az egyik olvasó.
Vagy rájöttek, hogy a felnőttek csalnak. „A felnőttek valójában nem tudják, mit csinálnak. A munkám 50 százaléka flottul megy, a másik százalékában pedig csak káromkodok. A felnőttek sem tudnak mindent, csak jobban látszik, ha valamit jól csinálnak és el tudják titkolni, ha valamire nem tudják a választ”– jegyezte meg másikuk.
Akadnak, akik érdekesen mérik az idő múlását. „Az egyetemen hajnali háromig tudtam inni, majd reggel korán keltem, hogy dolgozatot írjak. Most, harmincas éveim elején az alkohol már kihat arra, hogyan alszok. Ráadásul mindössze két pohár bor után fáj a fejem. Nem is izgat már annyira az ivás. Vacsora mellé elfogyasztok egy koktélt, és annyi. A másnaposság korábban teljesen ismeretlen volt számomra, most viszont az egyik legkellemetlenebb érzés, amit el tudok képzelni.”
Akadnak olyanok, akik viszont igyekeznek a jóra koncentrálni. „A harmincas éveim közepén járok, és sokkal jobban szeretem magam és a testemet mint a húszas éveimben. Elég tudatosan táplálkozom, valamint hetente négy-öt alkalommal nyújtok és edzek. Ennek ellenére a testem már jelzi, hogy nem vagy tinédzser. Például fájdalmaim vannak reggel, ha éjszaka furcsa testhelyzetben alszom. De így is boldogabb vagyok mint fiatalabb koromban.”
Fotó: Pexels
És ez az optimista olvasó bizony nincsen egyedül. „Kellemesen meglepett az öregedéssel járó mentális és érzelmi fejlődés. 25 évesen egy kapcsoló átfordult az agyamban, és sokkal magabiztosabb lettem , tudom, hogy mire vágyom, és kevésbé aggódom amiatt, hogy mások mit gondolnak a megjelenésemről. Ez nagyon felszabadító érzés.”
Hozzá kell tenni, nemenként eltérők lehetnek a tapasztalatok. „Tévhit, hogy a menopauza a női lét végét jelenti. Ázsiából származom, ahol az emberek nem igazán beszélnek erről. Találkoztam egy férfival, és amikor elmondtam neki, hogy menopauzában vagyok (véletlenül az vagyok egyike azoknak a nőknek, akik 50 éves koruk előtt élik ezt át), rám nézett, és azt mondta sajnálja, hiszen olyan fiatal vagyok. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.”
És a társadalmi elvárások, a sztereotípiák, illetve az, ha nem tartozunk a nagy többséghez, vagyis, ami annak gondolja magát, tényleg mély nyomot tudnak hagyni a lelkünkben. „Rájöttem, mennyire magányos lesz az ember, amikor az összes barátja összeházasodik és gyerekei születnek, miközben ő úgy érzi, sehova sem halad az életben.”
Utolsónak pedig jöjjön egy nagyon filozofikus vélemény. „Azt hittem, hogy az «örökké» egy cél. Fiatalabb koromban azt gondoltam, megtalálom álmaim állását és ottmaradok örökké, hogy megtalálom a tökéletes partnert, és örökké együtt leszünk. De az „örökké” irreális és egészségtelen elvárássá válik. Vannak, akiknek, bizonyos munkák és tapasztalatok csak egy lépcsőfokot jelentenek, utána pedig továbblépnek.”
