Életmód

Dinnyével tiltakoznak a diáklányok a professzor szexista megjegyzése ellen

Egy indiai professzor szerint a nő hallgatók „úgy kínálgatják a mellüket, mint a kettévágott dinnyét egy gyümölcsösstandon”.

Az indiai Kozsíkóde városának tanárképző főiskoláján egy professzor megjegyezte, hogy a nő hallgatók nem takarják el kellőképpen a melleiket és úgy kínálgatják, mint a kettévágott dinnyét egy gyümölcsös standon. 

Néhány diáklány a professzor megjegyzése nyomán tiltakozó akciót indított: félbevágott dinnyével a kezükben pózolnak a fotókon, melyeket a Facebookon osztottak meg. 

(Facebook)

„Egy nőnek is ugyanolyan joga van a testével kapcsolatos szabadsághoz, mint egy férfinak” – fogalmazott az egyik aktivista Diya Sana.

A legbevállalósabb fotót a 25 éves Arathy SA posztolta: ő félmeztelenül, a félbevágott dinnyével takarja a melleit a képen, melyet a férje készített róla.

(Facebook)

„Ha az emberek tetszetősnek találják a melleimet, az még nem jelenti azt, hogy joguk van megsérteni engem vagy a testemet” – mondta Arathy.

A Facebook eltávolította a fotókat, és átmenetileg blokkolta az akcióban részt vevő felhasználók profiljait. 

A főiskola vizsgálatot indított az ügyben.

Daily Mail

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top