nlc.hu
Életmód
Minden sajtkészítőnél zene fog szólni, ha beválik ez a kísérlet

Minden sajtkészítőnél zene fog szólni, ha beválik ez a kísérlet

Nyolc hónapon át zene mellett érlelik az ementáli tömböket. Van, amelyik a Varázsfuvolát hallgatja majd, de hiphop és Led Zeppelin is fog szólni. Arra számítanak, hogy a különböző zenék eltérő ízeket eredményeznek.

Svájci kutatók és művészeti főiskolások kipróbálják, hogyan érik a sajt különböző zenei műfajok hangjainak hatására. Ementáli sajttömböket vesznek körül zenével, ezzel akarják befolyásolni az érésüket. A kísérletek ősszel kezdődnek Burgdorfban.

Egy-egy sajttömb más és más zenei hatás alatt érik majd. Lesz, amelyik Mozart Varázsfuvoláját hallgatja, más hiphopot, elektronikus zenét, és lesz, amelyik Led Zeppelin-számokat.

A Berni Művészeti Főiskola hallgatói és Beat Wampfler állatorvos és sajtkészítő dolgoznak együtt a kísérleten. Az utóbbi meggyőződése, hogy a zenének szerepe van az érlelésben. Az emberek is reagálnak a dallamokra, az istállóban álló tehenek is, ez közismert. Még a növények is: egyes hangok hatására elpusztulnak, másokat hallva fejlődésnek indulnak. „Miért lenne ez más a baktériumok esetében?” – érvelt az állatorvos.

A sajtfélék íze köztudottan a baktériumok számlájára írható, mivel ezek bontják a zsírsavakat. Wampfler így feltételezi, hogy a zene mellett érő sajtok íze is más lesz, elképzelhető azonban az is, hogy az állaguk is megváltozik.

A Muttenglück nevű félkemény sajt tömbjeit nyolc hónapon át fogják zene mellett érlelni. Lehetséges, hogy minden muzsika más hatást vált majd ki, a résztvevők sem tudják, milyet, ez majd a tavaszi kóstolónál derül ki.

A berni főiskola a Zürichi Alkalmazott Tudományok Főiskolájával is kapcsolatban áll, az ottani kutatók segítségével talán tudományosan is alátámaszthatják a különbségeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top