Bár a legtöbb ember másnaposan ébredve kávé segítségével próbál magához térni, Tony Moss, a London South Bank Egyetem professzora szerint a koffeines ital ilyenkor nem segít.
A szakember a Monday’s Food Unwrapped című műsorban elmondta, hogy bár a koffeintől éberebbnek érezhetjük magunkat, a a szem-kéz koordinációt és más motoros készségeinket továbbra is a vérünkben lévő alkohol befolyásolta.
Hogy bizonyítsa állításait, egy kísérletet is végzett. Öt önkéntes diákot hívott meg, akik a magasságukhoz és a testsúlyukhoz viszonyítva elegendő vodka-tonikot fogyasztottak el ahhoz, hogy ittasak legyenek. Ezek után azt a feladatot kapták, hogy egy fémhurkot vezessenek egy huzal körül anélkül, hogy hozzáérintenék azt.
Öt perc elteltével ittak egy kávét, majd még egyszer elvégezték ugyanezt a feladatot. Bár ébrebbnek érezték magukat, a hurkos játékon nem teljesítettek jobban.
A véralkoholszintjüket a kávé előtt és után is megmérték, változás azonban nem volt a két érték között.
Moss professzor hangsúlyozta: a kávé nem az alkohol ellenszere. Ha ki akarsz józanodni, a legjobb, amit tehetsz, hogy vársz.