Életmód

„Nem is betegség ez, inkább valamiféle áldás” – egy Down-szindrómás kislány örökbefogadásának története

Anna úgy jött, akár az álom. Mire Csilla és Laci magukhoz tértek, már be is költözött a szívükbe.

Csilla és Laci nyolc éve ismerik egymást, szerelem volt első látásra. Nem volt kérdés közöttük, hogy gyermeket szeretnének, mind a ketten és azonnal. Megismerkedésük másnapján már a közös porontyról beszéltek. Csilla azonban tudta, hogy ez nála nem fog egyszerűen menni, vagy talán sehogy sem. Tizenöt éves korában egy műtéti hiba miatt begyulladt a petefészke, akkor azt mondták neki, hogy nem fog tudni teherbe esni. Később mégis többször megfogant, azonban ezek a korai terhességek mind vetéléssel végződtek. Lacival mégis belevágtak, hátha csoda történik velük, de a csoda később, máshonnan érkezett.

„Egyszer kialakult terhesség a kapcsolatunk elején, de mint már korábban is, sajnos elment a baba. Nagyon el voltunk keseredve. Depressziós lettem. Laci is nehezen dolgozta fel, hogy a szerelmünknek nem lehet közös gyümölcse” – meséli Csilla.

Fotó: Révai Sára

Miközben Csilláék beszélnek, Anna folyamatosan szórakoztat minket a háttérben. Nehéz nem rá figyelni.

„Utáltam mindenkit, aki terhes, és persze, hogy mindenki az volt. Sorra potyogtak a babák, a közvetlen környezetemben is. Azt hittem, velem valami nagy baj van, hogy így érzek. Pszichológushoz kezdtem járni, ahol körvonalazódott, hogy teljesen természetes, ha mérges vagyok, és utálatot érzek azokkal szemben, akiknek sikerült. Évekig jártam terápiára, sokat segített.”

Laci nem sokat beszél. Ő inkább csendben figyel, mosolyog, és nagy ritkán kiegészíti Csilla beszámolóját. Közben le sem veszi a szemét a csöpp lányáról. (Fotó: Révai Sára)

Miután lassan feldolgozták a veszteséget, hogy nem születhet közös gyerekük, Csilláék továbbléptek. Szerelmük erős volt és megrendíthetetlen, ez a trauma sem állhatott közéjük. Csöndben élték a dolgos mindennapjaikat kettesben.

„Aztán az egyik nap feltettem Lacinak a kérdést, miért nem fogadunk örökbe egy gyereket. Csak nem hagyott nyugodni a dolog, hiányzott az életünkből egy kis örökmozgó.”

Ekkor kénytelen vagyok a beszédes anyukától elvenni a szót, mert nagyon érdekel, Laci hogyan emlékszik vissza arra a napra, arra a feltett kérdésre.

„Gondolkoznom kellett, de nem sokat. Hamar beleegyeztem, és meghoztuk életünk eddigi legjobb döntését. Belevágunk az örökbefogadásba” – feleli Laci állandó mosollyal az arcán.

Mielőtt azonban erről kezdenének mesélni, érdekel, hogy vajon miért nem tettek meg mindent azért, hogy vér szerinti gyermekük születhessen. Nos, a lombikról és az ahhoz kapcsolódó meghurcoltatásról hallani sem akartak.

„Nekem a közvetlen környezetemben volt rá példa, hogy a sok hormon miatt megbetegedett egy kismama, ráadásul nem is jött végül össze a lombikbaba náluk. Egy másik ismerősöm pedig 150 kilósra hízott a kezelésektől. Arról nem is beszélve, hogy mekkora lelki megpróbáltatás a beültetés. Egyértelmű volt, hogy mi ezt nem akarjuk.”

Csilla és Laci mindenben egyetértenek, szinte hihetetlen a harmónia kettőjük között.

„Amikor megismertem Laci szüleit, arra gondoltam, bárcsak nekem is ilyen házasságom lenne. Két embert láttam, akik mindenen átmentek már együtt, és sok évtizede egymás kezét fogva élték közös életüket, szeretetben és boldogságban.”

Csilla Lacira néz, összemosolyognak, és csak annyit mondanak szinte egyszerre:

„Hát ez összejött.”

Fotó: Révai Sára

Beszélgetésünk közben Annának időnként muszáj anyukája ölébe ugrani a boldogságtól. Látszik rajta, hogy máris nagyon ragaszkodik Csilláékhoz, pedig még nincs két hónapja, hogy együtt vannak.

„Miután megbeszéltük, hogy örökbe szeretnénk fogadni egy gyermeket, én azt is felvetettem Lacinak, hogy fogadjunk örökbe Down-szindrómás babát. Szociális segítőként dolgozva mindig is beteg vagy sérült gyerekekkel voltam körülvéve, köztük több downossal is. Nagyon szerettem őket, csupa szív és lélek emberek. Nem is nevezném ezt betegségnek, inkább valamiféle áldás. Ezek az emberek csordultig vannak szeretettel, és az életük arról szól, hogy ezt kimutassák, átadják másoknak.”

Lacira nézek, érdekelne, hogy neki erre mi volt az első reakciója.

„Nem zárkóztam el tőle, de megbeszéltük Csillával, hogy alaposan utánanézünk ennek a dolognak, és utána döntünk. Innentől kezdve Down-szindrómáról szóló könyveket olvastunk, bújtuk az internetet” – mondja Laci, de Csilla a szavába vág:

„Azt képzeld el, hogy egyik nap hazajöttünk, és valahogyan, nem tudjuk hogy, de míg nem voltunk itthon, bekapcsolt a tévé, és egy olyan műsor ment, ami a downosokról szól. A mai napig csodaként és isteni jelként vesszük ezt is, és például azt is, hogy pár évvel ezelőtt Anna állt az ágyam mellett álmomban. Pontosan ő volt. Éjjel fel is ébresztettem a férjemet, hogy elmeséljem neki. No de erre később visszatérek, mert amikor először megpillantottam a kislányomat, nem hittem el, hogy tényleg ő az álmomból.”

Fotó: Révai Sára

Álmaik kislánya közben a másik szobában a cicát szólongatja. Mire odaérek, már a kezében van a házi kedvenc. Anna nagyon szereti őt. A cica kevésbé tűnik lelkesnek a fojtó szeretettől, de hagyja magát a kislánynak.

A szülők tovább mesélnek. Illetve Csilla, ő a hangadó.

„Miután a férjem is sok mindent megtudott a szindrómáról, beleegyezett az ötletbe. Másnap felkerestük a TEGYESZ-t, és elindítottuk a procedúrát. Ez idén januárban volt. Annyiban voltunk mások, mint a többi örökbefogadásra váró pár, hogy mi elég hamar megtudtuk, már vár ránk egy kislány. Először csak annyit mondtak róla, hogy szőke és kétéves. Később kiderült hogy 5 éves, de mit sem érdekelt minket az a pár nap különbség” – nevet.

„Majd kiugrottunk a bőrünkből, hogy láthassuk őt, de tudtuk, hogy még sok víznek le kell folynia előtte…”

Közben apa és lánya kávét főznek (fotó: Révai Sára)

„Ráadásul kiderült, hogy a kötelezően elvégzendő tanfolyamról épp lecsúsztunk, két hónapot várni kell a következőig. A percek csak lassan másztak, de feltaláltuk magunkat. Addig Lacival berendeztük a kis szobáját. Megvettük neki a kiságyat, játékokat, babákat, plüssöket, feldíszítettük a falat, hogy mire hazaér, egy királynői lakosztály fogadja.”

Anna szobája (Fotó: Révai Sára)

Mesélés közben Laci arcán azt látom, hogy elszomorodik.

„Sajnos nemrégiben édesapám meghalt. Pedig nagyon szeretett volna egy lányunokát. Nem tudta megvárni” – meséli könnyek között.

„Anyósom egyedül maradt. Nekem ő olyan, mintha anyukám lenne a saját anyukám helyett, aki sajnos szintén meghalt. Laci édesanyja nagyon sokat segített az előkészületeknél, és segít most is” – teszi hozzá Csilla.

„Visszatérve a várakozásra, idegőrlő volt. És a legnehezebb az volt az egészben, hogy az a szerencsétlen kislány már régen nálunk lehetne, szerető családban, ha nem kellene mindenre olyan sokat várni a bürokrácia miatt. Az idő mégis eltelt, jött a tavasz, elvégeztük a tanfolyamot, majd kézhez kaptuk a nyilatkozatot, örökbefogadó szülők lettünk. Másnap el is kezdhettük a barátkozást Annával, akiről kiderült, hogy nem is kétéves, hanem öt-, és egy nevelőotthonban él. A barátkozás első lépése az úgynevezett rápillantás. Ez volt a legnehezebb az egészben. Megmutatták nekünk azt a kis tündérlányt, de nem szólhattunk neki, csak messziről néztük a jövendőbeli gyermekünket. Megláttam, és tudtam, hogy ő álmaim kislánya.”

Fotó: Révai Sára

„A képen már másnap, az első valódi találkozásunk látható – mutat egy fotót a telefonján Csilla. – Az otthon kertjében teltek az első közös órák. Annának ajándék macit vittünk, de az egészből neki a papírzacskó tetszett a legjobban. Ki-be pakolászott, időnként felkapta felnőttesen a vállára a zsákot, és integetett, majd ismét pakolászni kezdett. Mi meg csak néztük, néztük…”

Laci elmeséli, hogy akadt néhány nehézség az otthonnal, ahol Anna élt. Az ott dolgozók nem igazán segítették a folyamatot, sőt hátráltatták. Volt olyan nap is, amikor a szülőpár egész nap arra várt, hogy kiadják nekik Annát. Eleinte nem engedték meg, hogy bent legyenek fürdetésnél, etetésnél. Lassú és hosszadalmas barátkozás volt, de a TEGYESZ ügyintézője nagyon sokat segített nekik végig, tanácsokat adott, és igyekezett a nevelőotthonban dolgozókkal is dűlőre jutni.

„Van egy videónk, de azt sajnos nem mutathatom meg, mert ott felismerhető a nevelőotthon, ahol Anna szalad felénk tárt karokkal. Ezt a harmadik találkozásunknál vettük fel. Nagyon hamar megszerettük egymást, és egyre nehezebb volt a nap végén elengedni őt. Álmatlan éjszakák követték egymást. Nagyon nehezen bírtuk elviselni, hogy nem hozhatjuk haza.”

Fotó: Révai Sára

Anna kifáradt. Egy percre. Azután felpattan, és újra akcióba lendül. Miközben szülei szorgalmasan mesélnek nekem, a kislány remekül elvan. Hol a telefonját birizgálja, és úgy csinál, mintha beszélne valakivel, hol szoknyájában pörög-forog, majd élvezi, hogy elszédül, és eldőlhet. Öröm nézni őt.

Lassan elérkezünk a történet végére, vagyis oda, ahonnan ennek a gyönyörű családnak minden elkezdődött. Augusztus 3-án hozhatták haza Annát. Hogy zajlott az a nap?

„Mondanom sem kell, hogy előző éjjel semmit sem aludtam. Reggel szólt a TEGYESZ, hogy meg kell várnunk, míg az otthonból telefonálnak, hogy elkészült Annának minden papírja, ami a kiadáshoz szükséges. Ismét ez az idegtépő várakozás. Kora délutánig nem jött a hívás, Lacinak sajnos munkába kellett mennie. Anyósom jött át, hogy elkísérjen, majd ha megcsörren végre a telefon. Három óra körül telefonáltak: jöhetnek a kislányért. Onnantól kezdve semmire sem emlékszem.”

Laci veszi át a szót.

„Csilla olyan eufóriában volt, hogy fel sem fogta, mi történik. Anyósom mesélte utólag, hogy zajlott az egész. Amikor jöttek haza a kocsival, Anna állítólag már a ház előtt pár méterrel kicsatolta magát, mint aki tudja, hogy megérkezett. Miután kiszálltak a kocsiból, a kislány előreszaladt, és befordult a sok udvar közül a sajátjára, majd levette a kis cipőjét és besétált a szobájába. Én is hamar hazaértem a munkából, addigra a kislányom már otthonosan pakolászott a berendezett szobájában.”

Fotó: Révai Sára

Több mint egy hónapja van itthon Anna. Óriási fejlődésen ment keresztül ennyi idő alatt is. Az első napokról, hetekről beszélgetünk tovább, Csilla ismét átveszi a szót.

„Amikor megismertük őt, nem szólt egy szót sem. Most már mondja: apa és anya, és azt is rettentő ügyesen ejti ki, hogy nem. Ez minden gyerek kedvenc szava” – mosolyognak.

Annak ellenére, hogy Anna szinte azonnal otthon érezte magát Csilláéknál, folyamatosan mosolyog, és majd kiugrik a bőréből örömében, voltak és vannak is jelek arra, hogy azért a hirtelen változás traumatikus számára.

„Egyik nap például ült a szobájában az ágyon, meglepő csend volt. Benéztem hozzá, láttam, hogy potyognak a könnyei. Odamentem és átöleltem. Akkor még nagyobb sírásban tört ki. Éreztem rajta, hogy ott felszínre tört valami emésztetlen dolog a mélyről. Van egy fotóalbumunk, ami az otthonban készült képekből egy válogatás. Ez ki van téve ide a radiátorra, de csak akkor nézegetjük, ha Anna szeretné. Időnként – bár ritkán –, leveszi onnan és lapozgatja. Van egy kép, ami az egyik születésnapján készült, odabent, sokan körülveszik őt. Ezen a fotón el szokott időzni, csöndesen nézegeti. Ami számomra a legijesztőbb volt, hogy az itteni óvodában, ahová fejlesztésekre járunk vele, elkezdett újra néninek szólítani. Akkor szólított így, amikor ismerkedtünk vele az intézetben. Ő most egy évig még nem fog oviba járni, meg kell szoknia, hogy mi egy család vagyunk, és biztonságban van velünk, mellettünk. Egy évig most nincsen más feladatunk, mint annyi szeretet adni egymásnak, amennyi csak a szívünkből telik. Végtelen sokat.”

Fotó: Révai Sára

Anna közben papucsot vett, és kiszaladt a kertbe. Nagyon önálló kislány. És imádja a kutyájukat. Lassan elbúcsúzom tőlük, bár nehéz itt hagyni őket. Gyönyörű történet az övéké, nagyon megható látni ennek a három embernek a harmóniáját, szeretetét és összetartozását.

Fotó: Révai Sára

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése