Az 58 éves Terry Coulter mindig is aktív életet élt, de úgy érzi, hogy most, ötvenes éveiben erősebb, mint huszonévesen volt.
19 éves korában ment férjhez, majd 21 évesen kezdett hetente háromszor futni járni. A sporttal a terhességei alatt sem hagyott fel. 23 évesen, a fia születése után 8 évig aeribikoktatóként dolgozott. 30 évesen aztán megint rákapott a futásra. Évtizedeken át heti 50-80 kilométert futott, ezenfelül pedig súlyzós edzéseket is végzett. Mindemellett biciklizett, túrázott, lovagolt, kickballozott és softballozott is.
Ma már hetente 4-5 alkalommal emel súlyt , mellett pedig 30-45 perceket kardiózik.
Az asszony, aki már nagymama is, 56 éves volt, amikor benevezett élete első bikinifitnesz-versenyére, mégpedig azért, mert túl sokszor hallotta, hogy az 50 év feletti nőknek már nem szabad bikinit viselniük.
„Nemrégiben egy barátom összefutott a lányommal, és azt mondta neki: félnék, ha az anyukád az én anyukám lenne. A lányom pedig azt válaszolta: igen, kicsit félelmetes, hogy olyan anyukája van, aki ebben a korban ennyire fitt” – mesélte Terry.