Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Életmód

Slow életmód: A lassítás nem csigatempót jelent, hanem az egyensúlyunk megtalálását

Nem rossz lelassítani, de ne a kéziféket húzd be, hanem fokozatosan csökkentsd a tempót. Alakíts ki új rutint.

Jelenleg az Instagramon 2,2 millió poszt található #slowlife címke alatt: csupa-csupa hangulatos, gyakran idézetekkel ellátott kép nyiladozó pipacsokról, vidéki vityillókról, összebújó párokról, pamutzokniban ágyból olvasgató, kávézgató lányokról, elmélyült tengerparti jógázókról, gyönyörűen beállított, szakácskönyvbe illő sütikölteményekről.

A lassabb tempó, a csend, a harmónia iránti igény szembetűnően egyre nagyobb, mégis hiba volna azt gondolni, hogy a lassítás filozófiája kimerül a jól megkomponált képek, a szívhez szóló igazságok szintjén, és nem kíván meg tőlünk ennél jóval nagyobb erőfeszítést. Mint ahogy hiba lenne úgy gondolni, hogy teljesen irreális elképzelés egy lassabb, fenntarthatóbb életmód felé törekedni ennyi napi teendő és szerepelvárás között. A „slow” se nem ilyen egyszerű, se nem ilyen bonyolult. Valahol a kettő között helyezkedik el.

Hadaró beszéd, daráló életmód

Elevenen él bennem a kép nagymamámról, ahogyan a fazéknyi paradicsomos gombócot aprólékosan a befőttesüvegekbe méri, ügyelve arra, hogy mindegyikbe jusson elég töltött paprika, gombóc és paradicsomos szaft is, majd fóliát keres, gondosan rálapogatja az üvegre, mielőtt rácsavarná a tetejét. Teljes jelenlétét a tevékenységnek adja. Emlékszem arra a feszültségre is, amit közben érzek, a belső sürgetésre, ami azt mondatja velem, „mi ez a tötyögés!”, „hogy lehet ennyire lassúnak lenni!”, „te jó ég, hát nekem dolgom van!”. Ma már, pár évnyi tudatos „lassítás” után szívesen ott állnék megint a konyha ajtajában, és végignézném újra a jelenetet. Merthogy nagymamám – ahogy valószínűleg sokunké – tudtán kívül igazi mestere volt a slow életformának: cekkerrel piacozott, nem nagyon dobott ki semmit, újrahasznosított, főzött, takarékoskodott, hagyott magának időt a pihenésre, és tudatosságot vitt a hétköznapi tevékenységeibe, ha úgy érezte, azzal gondoskodhat másokról is – mint ahogy azt a paradicsomos gombóc esetében is tette. Az ő társaságában lehetett csak igazán rálátni, mennyire gyors és abnormális a tempóm. Durva tükör volt ebben.

Nem vennék rá mérget, vajon észrevesszük-e, hogy még a beszédtempónk is nagymértékben felgyorsult a nagyszüleinkhez képest: 

míg például feltételezhetően kb. 10 hang/másodperc lehetett a beszéd tempója 1924-ben, addig ma kb. 14-16 hangot ejtünk ki egy másodperc alatt, persze nyilván ez sok más tényezőtől is függ.

Mivel mindenki gyorsan beszél, mindenki fejvesztve lohol A pontból B-be, és most már a túlóra is társadalmilag teljesen elvárt dolog lett, normává válik az „űzött vad üzemmód”, sőt meg vagyunk győződve arról, hogy sikeresen adaptálódni tudunk ehhez, mígnem egy nem kívánt életesemény rá nem kényszerít a megállásra, befelé figyelésre.

Anti-határidőnapló (Fotó: Slow Budapest Facebook)

„Nem a rohanás a probléma, hanem hogy nem tudjuk, hogyan kell lassítani”

Persze valahol jogosan nyílik ki a bicska a zsebünkben, ha valaki ekkor azzal a jó tanáccsal szolgál, „lassíts le”. Na persze! Hiszen akkor romba dől az élet; a dolgok nem várnak meg, a gép nem forog, az alkotó nem pihenhet, és egyébként sem lehet időt szakítani arra, amire szeretnénk, hogy legyen. A türelem soha nem terem rózsát, és mindennek megvan a maga ideje, de semmire nincs idő ebben a rohanó világban. Dr. Márky Ádám életmódszakorvos szerint jellemző, hogy a körülményekre fogjuk, amiért kénytelen vagyunk ilyen életmódot folytatni. „Annak fel- vagy inkább beismerése, hogy mi vagyunk a felelősek a saját egészségünkért, sajnos még nem jellemző, pedig ez nemcsak felelősség, de egy remek lehetőség is. Nagyon fontos, hogy a szervezet nem tud örökké pörögni. Nem kételkedem abban, hogy az emberi szervezet és alkalmazkodóképesség csodákra képes, persze az, ahogyan érezzük magukat közben, az már más kérdés. A hangsúly inkább azon van, vajon képesek vagyunk-e észrevenni a szervezetünk apróbb, finom jelzéseit arról, hogy lassan muszáj lenne lassítani és feltöltődni, vagy már csak akkor kapunk észbe, mikor arcon vág minket egy nagyobb betegség formájában” – mondja.

A szakember úgy látja, hogy a problémák nem magából a rohanásból származnak, hanem abból, hogy nem tudjuk, hogyan lassítsunk, illetve nem vagyunk tisztában azzal, miért is rohanunk egyáltalán. „A nem-tudásból származó konkrét károk pedig nagyon szerteágazók és különbözők lehetnek, onnantól kezdve, hogy szubjektíve nem érezzük jól magunkat fizikailag vagy pszichésen, addig, hogy ténylegesen megbetegszünk. A leggyakoribb krónikus betegségek (szív- és érrendszeri, daganatos, autoimmun betegségek) kialakulásában az állandó pszichoszociális stressz nagyon fontos tényező” – sorolja a szakember, aki szerint a problémákra adott válaszaink is gyakran a kényelmünkből fakadnak, hiszen olyan megoldásokat keresünk, melyek nem kérik, hogy változzunk, valamit a megszokottól eltérően csináljunk. „Rengetegen élnek jól abból, hogy kihasználva a beteg emberek kényelmét és a változástól való félelmét, olyan dolgokat adnak el »egészséges« címszóval, melyek semmit nem érnek, vagy éppen tovább rombolnak. Keresünk valami csodakezelést vagy csodagyógyszert, amit csak magunkra kell rakni, vagy be kell venni, hogy attól azonnal jobban legyünk, és úgy élhessünk, ahogyan eddig. Egészen hihetetlen, hogy mikre képes a kognitív torzítás annak érdekében, hogy a lehető legkevesebbet kelljen változnunk.” Ezzel szemben Márky szerint az első és legfontosabb, hogy lelkileg tegyük rendbe magunkat, hiszen „ha feszültek vagyunk és szorongunk, nem bírjuk elviselni a saját valóságunkat, akkor ez felemészti minden erőnket, és tudattalanul is azon fogunk dolgozni, hogy ezt a feszültséget valahogyan megváltoztassuk. Erre pedig a legegyszerűbb lehetőség, hogy eszünk, iszunk, szívunk valami egészségtelent, és reméljük, hogy ezáltal majd jobban érezzük magunkat”.

A szex és a médiafogyasztás is lehet „lassú”

A slow mozgalom az élet tempójának lelassulását célzó kulturális váltást szorgalmazza. A mozgalom 1986-ban, Carlo Petrini olasz gasztroblogger tiltakozásával kezdődött, amikor a Spanyollépcsőnél megnyitották Róma első McDonald’s gyorséttermét. Idővel már nemcsak a fast food ellenében létrejött Slow Food volt a mozgalom fókuszában, de a slow filozófia más területeket is meghódított – megalakultak a Cittaslow, lassú város mozgalmak, melyek mára a Slow Food mozgalommal együtt igen nagy tagszámmal, számos országos és regionális alszervezettel büszkélkedhetnek. 1999-ben megalakult a Lassúság Világintézete is (The World Institute of Slowness), amely célul tűzte ki maga elé a „lassú bolygó” elképzelését, illetve a világpolgárok edukálását a lassúságra. A slow mozgalom kifejezés Carl Honoré 2004-es, A lassúság dicsérete (In Praise of Slow) című könyvéből származik; az író következőképp határozza meg a mozgalmat: „Ez egy kulturális forradalom, amely szerint a gyorsabb nem mindig jobb. A lassúság filozófiája nem egyenlő azzal, hogy mindent csigatempóban végzünk, hanem azt jelenti, hogy megkeressük a dolgok elvégzésének helyes ütemét. Nem a leggyorsabban cselekszünk, hanem olyan jól, amennyire csak lehetséges. A mennyiség helyett a minőségre törekszünk a munkától egészen a gyereknevelésig.” Manapság már gyakorlatilag nincs olyan terület, amelyet ne hatott volna át a lassítás iránti vágy. Így beszélhetünk olyan fogalmakról, mint például az anti-aging felfogás ellen fellépő slow aging (lassú öregedés), a művészfilmeket előtérbe helyező slow cinema, a fast fashion ellenes slow fashion, a fogyasztóbarát slow marketing és slow media, a páciens egyéni szükségleteire figyelő slow medicine, a gyerekeket túlterhelő és túlféltő helikopternevelést elutasító slow parenting, vagy épp a slow gardening (lassú kertészkedés), slow religion (lassú vallás), slow science (lassú tudomány), slow sex stb.

A lassítás az egyensúly megtalálása

A lassítás tehát nem azt várja tőlünk, hogy hirtelen, csapot-papot otthagyva úgy csináljunk, mint a nagymamám, akiből természetesen jött a paradicsomos gombóc gondos elkészítésének lassú és tudatos szertartásszerűsége. „Szeretnénk megállítani az embereket egy pillanatra, hogy elgondolkozzanak azon, miért és hova rohannak, és hogy ez megéri-e nekik” – olvasható a Slow Budapest nevű kezdeményezés honlapján. A Slow Budapest csapata hét éve vizsgálja a gyors és lassú témáját, és olyan programok, kampányok és művészeti projektek megvalósításán dolgoznak, amelyekkel a Slow Life filozófiáját közvetítik, ajánlásokat fogalmaznak meg, és gyakorlati kapaszkodókat is nyújtanak a lassú és fenntartható élet kialakításában. Úgy vélik, a lassítás nem feltétlenül sebességbeli változást takar, hanem apróbb, fokozatos döntéseket, mélyebb önismeretet a mindennapi tudatosság, az öngondoskodás felé nemcsak a rutinok, hanem az elme és a világhoz való hozzáállás szintjén is.

Krajcsó Nelli (Fotó: Slow Budapest Facebook)

A nagyvárosi ember számára a mai világ rengeteg ingert tartogat, folyamatosan úgy érezhetjük, hogy új dolgokat kell megtanulnunk, és sosem lehet naprakész a tudásunk. Elszakadtunk a természettől, nem látjuk a természet változásait, ami nem tesz jót a biológiánknak sem. A társas kapcsolataink is megváltoztak, de nagyon nehéz adaptálódnunk az individualista társadalomhoz, melyben élünk. Azzal a nagy tempóval, amivel haladunk, nagyon nehéz folyamatos kapcsolatot tartani, minőségi időt tölteni még a szűkebb családi körünkkel is, nem beszélve a barátainkról. Az internet technológiája pedig még inkább gyorsítja a tempónkat, türelmetlenné tesz minket. Ahogy az online világban viselkedünk, az átúszik az offline életünkbe, és ugyanolyan elvárásaink lesznek itt, mint az online térben. Hajszolt, űzött vadként élünk” – véli Krajcsó Nelli mindfulness meditációs tréner és a Slow Budapest alapító vezetője. Nelli szerint ez a rohanás egyben belső kényszer is lehet. „Ha belső feszültséget élünk át, akkor is rohanhatunk, csak akkor az aggodalmak elől, vagy érezhetjük azt, hogy nem tudunk egymagunkban lenni csendben, mert túl nagy belső feszültséggel kellene szembesülnünk. A Slow Budapestnél azt valljuk, hogy a lassítás az, ami az egyensúlyt vissza tudja hozni. A lassítás arról szól, hogy megérkezzünk az életünkbe, még akkor is, ha vannak benne kellemetlen dolgok, megtanuljuk a feszültséget kezelni, meglássuk az apró örömöket az életben, amelyek felett elsiklunk, és ezért folyton elégedetlenek vagyunk. A lassítás az egyensúly megtalálása” – mondja, és hozzáteszi: a lassítás egyik alappillére az önismeret, hiszen tudnunk kell, mi a stressztűrő képességünk, mi az, ami stresszel minket, mi az, ami segít lelazulni, és mi az, ami fontos a számunkra, de nincs időnk rá.

A slow nem egy projekt, amit gyorsan letudhatunk

A szakértők szerint a lassítást nem lehet erőltetni, siettetni, de érdemes kinyilvánítanunk egy szándékot azzal kapcsolatban, hogy saját magunk számára a legjobb felé törekszünk. Emellett az alábbiakat tarthatjuk még szem előtt:

  • Ne a félelem vezéreljen! – „Érdemes végiggondolni, miért akarsz egyáltalán változtatni azon, ahogyan élsz, vagy amilyen minőségben élsz” – tanácsolja Márky Ádám. „Ha csak azért akarsz változtatni, mert félsz, hogy még betegebb leszel, vagy ne adj’ isten meghalsz, akkor egyfelől könnyű megoldásokat fogsz keresni, másrészt minél távolabbi az ijesztő élmény, ami miatt az egészet elkezdted, annál kisebb valószínűséggel fogod fenntartani a változást. Kutatások alapján két év után csupán a betegek 42 százaléka szedi a felírt gyógyszert. És ez csak egy bogyó, nem egy változási folyamat. Erre elég a negatív vagy más néven félelemalapú motiváció. A pozitív az, hogy egészséges szeretnék lenni, mert úgy jobban érzem magam, vagy mert szeretném látni, ahogyan az unokáim felnőnek, és emiatt hajlandó vagyok változni Mivel a valódi változás által egyre jobban vagyok, van pozitív visszacsatolás, ami átlendít a holtpontokon. Ehhez viszont a legtöbbször segítség kell.
  • Ne tekintsd újabb teljesítendő projektnek! – Nelli szerint gyakori, hogy megerőszakoljuk magunkat mindenféle trenddel, aztán napokig bűntudatot érzünk, amiért nem sikerült mindenmentesen étkeznünk, szelektíven gyűjtenünk a szemetet, vagy sportolnunk. „Eleinte én is projektként kezeltem a slow-t, belevittem a teljesítménykényszeremet. Beszéltem a lassításról, miközben nagyon sokszor túl voltam terhelve. Nem hiszek a szigorúságban, szerintem nincs olyan, hogy most fél órát olvasok, fél órát sétálok, aztán főzök. Akkor tudunk változni, ha van bennünk megengedés magunkkal szemben, és ez a szándék belülről jön.” Fontos azt is tudatosítanunk már az elején, hogy nincs olyan, hogy majd egyszer elérjük a slow állapotát: ez egy komplex, több szinten ható, hosszú távú folyamat, út.

Jelenet az Ízek, imák, szerelmek c. filmből

  • A rutinok szintjén is értelmezd a lassítást! – „Én is úgy kezdtem, hogy leültem enni úgy, hogy nem interneteztem a telefonommal, elkezdtem biciklizni a városban, főzni, jógázni, meditálni kezdtem, tudatosan kerestem a természetet” – mondja Nelli.
  • Ne legyenek hatalmas elvárásaid! – A kis lépések, a fokozatosság nagyon sokat számítanak, és ezeket jó megünnepelni is. „Minden napunk teljesen különböző, ezért nem szoríthatjuk magunkat kivitelezhetetlen elvárások közé. Főleg ha 12 órában dolgozunk, gyerekeink vannak, vagy valaki ápolásra szorul a családban. Ilyenkor nem lehet azt mondani, hogy holnaptól zöld leszek, magam termelem meg a padlizsánt. Érdemes nevetni ezeken a nagy elvárásokon, és a helyén kezelni a dolgokat” – tanácsolja Nelli.
  • Jó magadról gondoskodni! – Fontos az öngondoskodás jelentőségének felismerése, például az, hogy az étkezés nem egy letudandó dolog, és oda lehet figyelni rá. De öngondoskodási rituálévá válhat a takarítás, a főzés, a mosogatás is. Bármi, ami egyébként idegesít a mindennapokban, átkeretezhető, ha tudjuk, hogy önmagunkért tesszük.

És persze jó a lassításban is megállni néha, reflektálni önmagunkra, időt hagyni a tapasztalatok feldolgozására. Visszanézni a múltba nagyi paradicsomos gombócáig, és örülni annak, hogy ma már nem éreznél akkora feszkót, amiért nagyi lassúsága picit megállította neked az idő rohanását. A legjobban pedig annak örülni, hogy van úgy, amikor már te is meg tudod állítani önmagadnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.