nlc.hu
Életmód
Ma már furdal a lelkiismeret, ha nejlonzacskóba kell tennem a kenyeret

Ma már furdal a lelkiismeret, ha nejlonzacskóba kell tennem a kenyeret

Évekkel ezelőtt még hidegen hagyott a környezettudatosság, aztán szép lassan elkezdett belopakodni a mindennapjaimba. A környezetvédelmi világnap alkalmából elmesélem, hogyan.

Ha most valaki arra számít, hogy egy nullahulladékos története következik, az csalódni fog. Nem vagyok sem hangos véleményvezér, sem elvakult környezetvédő, de úgy gondolom, intelligens embernek muszáj belátnia, hogy nem élhetünk bele a világba felelőtlenül, mit sem törődve azzal, mekkora kupit hagyunk magunk után, miután befejeztük földi pályafutásunkat. Amikor reggel szembesültem a ténnyel, hogy június 5-e a környezetvédelmi világnap, elgondolkodtam azon, miképp kúszott be észrevétlenül az én életembe is a környezettudatosság. Bár a folyamatos jelen idő használata helytállóbb lenne, hiszen még bőven van hova fejlődnöm, de higgyétek el, igyekszem. És ha mindenki csak ennyit tenne, már akkor is sokkal jobban állnánk.

Épp egy napja meséltem a kolléganőmnek, hogy ma már kényelmetlenül érzem magam, ha a reggeli szendvicsemet nejlonzacskóban adják a kedvenc kávézómban. Pontosabban abban a pillanatban még kevésbé, de miután elfogyasztom a tartalmát, és kénytelen vagyok a keletkező műanyaghulladéktól megszabadulni, lelki szemeim előtt rendre felrémlik egy szerencsétlen teknős, ami majd az óceánban úszkálva belegabalyodik, vagy éppen egy bálna, amelynek a gyomrába kerülhet egy csomó más, emészthetetlen hulladékkal együtt.

 

El is határoztam, hogy hordani fogok magammal uzsonnás dobozt akkor is, ha éppen nincs érkezésem a szendvicsemet magamnak legyártani, ez lesz a fejlődésem következő kis lépcsőfoka a környezettudatosság ösvényén.

Na de hogy jutottam idáig?

A rövid válasz az, hogy lassan.

Jól emlékszem például, hogy kisiskolásként, sőt még kamaszként sem okozott különösebb fejfájást eldobni az utcán egy papír zsebkendőt, ha nem volt kuka a közelben, és dohányos karrierem kezdetén – röpke húsz évvel ezelőtt – még simán elpöccintettem a csikket, mert az olyan vagány dolognak tűnt. Nem vagyok rá büszke, sőt ma már kínosnak érzem – főleg, amikor szembesülök vele, hogy mennyi káros anyagot tartalmaz –, de lássuk be, nem én voltam az egyetlen környezetfelelőtlen tini a kilencvenes évek Magyarországán. Sajnos. Az sem zavart akkoriban, hogy a háztartásunk tele volt reklámszatyorral – naná, egy közértes családban aztán hatványozottan igaz, hogy tuti van a lakásban egy (vagy több) olyan szatyor, ami tele van nejlonszatyrokkal. Nálunk egy egész szekrényre való volt.

Ne szatyrozz, ha nem muszáj! (Fotó: iStock)

Aztán, ahogy múltak az évek, lett saját háztartásom, egyre kényesebb lettem a szűkebb és tágabb értelemben vett környezetemre is. Evidens lett, hogy nem szemetelünk az utcán, és cigitémában is egyre nagyobb fejlődésen mentem át. Amikor hat évvel ezelőtt leszoktam, nemhogy az utcán nem dobáltam már el a csikket, de volt a táskámban külön trendi kis fémdoboz, amibe szükség esetén hamuzni is tudtam.

Ma pedig már egyre jobban figyelek olyan apróságokra is, hogy ne folyassam ok nélkül a vizet, legyen a táskámban szatyor, hogy a hazafelé vett kiló krumplit ne kelljen nejlonba rakni, és ha mégis rászorulok, akkor biztos, hogy papírtáskát veszek, nem nejlont. De maradva a zacskóügynél: olyan jó lenne, ha a multik is meghallanák az idők szavát, és megkönnyítenék kissé a környezettudatosságra törekvő vásárlók dolgát, és mondjuk a papírzacskó állna halomban a kenyereskosarak mellett, nem a műanyag. Mert amíg az utóbbi van kéznél, a legtöbb vevő azt fogja választani sajnos, és szép dolog a zero waste mozgalom, minden tiszteletem a követőinek, de lássuk be, életszerűtlen, hogy a magyar átlagvásárló egy szép napon majd vászontáskákkal és dobozokkal gazdagon felszerelkezve indul neki a hétvégi bevásárlásnak. Nem fog, hacsak nincs rákényszerítve, és ebben az üzleteknek valamint a politikának is óriási felelőssége van. Ezért is olvastam nagy elégedettséggel, amikor nemrég eldőlt, hogy 2021-től betiltják az EU-ban az egyszer használatos műanyagok használatát. Talán most még nehezen kivitelezhetőnek tűnik, de a muszáj majd megoldja a problémát helyettünk. Remélhetőleg a következő nagy lépés a kötelező szelektív hulladékgyűjtés lesz, bízzunk benne, hogy arra sem kell már sokáig várnunk.

De addig is, amíg mindez bekövetkezik, olyan jó lenne, ha mindenki megpróbálna egy kicsit tudatosabban élni. Mert meg lehet lenni fültisztító pálcika nélkül, és senki ne mondja, hogy műanyag evőeszközzel enni élmény. Second handben vásárolni viszont tök jó móka, piacra járni meg szuper hétvégi program. Lufieregetés helyett lehet az esküvőn és a ballagáson ezer más emlékezetes dolgot tenni, és a műanyag palackos víz sem létszükséglet, mi például épp most fogunk beruházni egy szódagépre, ha már szénsavrajongók vagyunk. Persze, drágább, de pár hónap alatt megtérül, nem is szólva a rengeteg PET-palackról, amivel így már nem fogjuk terhelni a környezetünket.

Nem akarok unalmas statisztikai adatokkal dobálózni, és olyan frázisokkal jönni, hogy bolygónk lakói úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésükre, hogy a bolygó ész nélküli kizsákmányolása katasztrofális állapotokat hagy az utánunk jövőkre. Inkább csak egy kérdés, amivel könnyű azonosulni.

Rajtad és rajtam is múlik, hogy ne így legyen.

És nem kell most rögtön kukázni a háztartásodból az összes plasztikot, és holnaptól csak lenvászon ruhát hordani, meg mosható betétet használni, amikor menstruálsz. Első lépésnek az is elég, ha nyitott vagy, és tudatosan ráirányítod a figyelmedet arra, hogy mindenre léteznek környezetbarát alternatívák, és vannak olyan hétköznapi hősök, akik kis lépésekkel tesznek valami egészen szuper, hatalmas dolgot a környezetükért. Olvasd el a történeteiket, például azét a nagymamáét, aki egy év alatt 52 tengerpartot szabadított meg a hulladéktól, vagy az iskoláét, ahol csak akkor kaphatnak érettségit a diákok, ha elültettek tíz fát. Kezdetnek ez is megteszi. És legalább a környezetvédelem világnapján ne műanyagozz. Aztán lassan majd jönni fog a többi magától is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top