„Akkor sem tudnánk megfordítani a klímaváltozást, ha mindenki elkezdene környezettudatosan élni”

Hogyan jött létre az Extinction Rebellion?

Az Extinction Rebellion (XR) magyarországi szekcióját február végén alapítottuk. A nagy-britanniai anyaszervezet még tavaly májusban indult; ők egy stabil, összeszokott csapat: amikor Roger Gallam, Gail Bradbrook, Simon Bramwell és a társaik meghirdették a mozgalmat, már évek óta foglalkoztak a klímaváltozással, a biológiai sokszínűség romlásával, az üvegházhatású gázok kibocsátásával és más környezeti problémákkal a Rising up! nevű ökopolitikai lobbiszervezetben. Nyilván ez is hozzájárult ahhoz, hogy pillanatok alatt komoly támogatói bázist tudtak kiépíteni maguknak, ahogy az is, hogy tavaly októberben száz közismert tudós szólalt fel mellettük egy közös kiáltványban. De a legnagyobb lökést mégsem ez adta nekik, hanem az, amikor idén áprilisban egy békés polgári engedetlenségi akció keretében blokád alá vették London öt legforgalmasabb pontját: a Picadilly Circust, az Oxford Circust, a Marble Archt, a Waterloo Bridge-et és a Parliament Square környékét. Több ezren voltak, a diákok mellett kisgyerekes családok, nagypapák és nagymamák is ott ücsörögtek, ácsorogtak, feküdtek a brit főváros legforgalmasabb útjainak közepén. Ez volt az az akció, ami után David Attenborough és Emma Thompson is az XR mellé állt. Mi, magyarok, akkor kerültünk be a hírekbe, amikor április végén a parlament előtt demonstráltunk, illetve akkor, amikor július közepén lefeküdtünk a Szabadság hídra, és „tömeges behalást” tartottunk.

Az Extinction Rebellion Magyarország aktivistái a Kossuth téren (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Ha jól tudom, a Rising up! alapítói közül többen a Wall Streetet elfoglaló Occupy-mozgalomban is benne voltak.

Igen, nem véletlen, hogy az eszközeink is hasonlók. Ez a fajta mozgalmi aktivitás komoly közösségi élményt, katarzist jelent az embereknek, Londonban például több százan vitették be magukat a rendőrökkel a demonstrációk alatt. Igaz, utána gyorsan ki is engedték őket, hiszen Nagy-Britannia mégsem a putyini Oroszország, ahol halálos veszélybe sodorhatja magát az, aki tüntetni merészel.

Te miért csatlakoztál a mozgalomhoz?

Az egyik alapító a munkatársam volt. Mindketten vegánok vagyunk, és egy idő után elkezdtünk beszélgetni egymással a húsmentes életmódról, a környezetszennyezésről, a környezetvédelemről. Egyszer megkérdezte, nincs-e kedvem részt venni az XR munkájában, mire én: „Dehogynem, persze, jövök. Csináljuk!” Előtte hosszú évekig csak fotelpolitizáltam. Ültem a gép előtt, olvastam a híreket, dühöngtem, kommenteltem, lájkoltam, megosztottam, de nem csatlakoztam egyetlen társadalmilag hasznos civil szervezethez sem. Az én generációm már csak ilyen, mi huszonévesek egyre jobban elidegenedünk egymástól és a környezetünktől. Lassan már csak az online térben, a közösségi oldalakon kommunikálunk egymással, ami nem jó, hiszen ha beüt a krach, nem lesznek olyan valós társadalmi kapcsolataink, amikre támaszkodhatunk. Tudom, banális példa, de ha minden így megy tovább, egy idő után már nem kopoghatunk át a szomszédhoz azzal, hogy „Figyelj, ne haragudj, nincs véletlenül egy fél kiló liszted?” Talán eszünkbe sem jut majd.

Fazekas Ildikó (Fotó: nlc)

Kellett egy társaság, olyan emberek, akikkel együtt tudsz dolgozni valamiért, amit fontosnak tartasz?

Igen. Ráadásul nekem igazi kattanásom a közösségépítés. Tényleg nagyon elhidegültünk egymástól, mert a szüleinktől, a tanárainktól, vezetőinktől azt tanultuk, hogy mindig a lehető legrosszabbat feltételezzük a másikról, és jobb, ha távol tartjuk magunkat az emberektől. Félünk a valódi, őszinte interakciótól, pedig szóba kellene állnunk egymással, és termékeny vitákat kezdeményeznünk a számunkra fontos kérdésekről. Azzal ellentétben, amit belénk neveltek, sokkal jobb lenne, ha folyamatosan beszélgetnénk, pofáznánk, mert azzal még soha senki nem oldott meg semmit, ha csöndben maradt, és megpróbálta a szőnyeg alá söpörni a problémákat. Szerencsére úgy látom, egyre több embernek – a kortársaimnak éppúgy, mint a fiatalabbaknak és az idősebbeknek – elege van ebből a bezárkózott életből. Egyre többen vannak, akik szeretnék lebontani a köztünk lévő falakat; persze ez egyedül szinte teljes képtelenség, hiszen rengeteg időt és energiát emészt fel, ráadásul baromira ijesztő is, mert mi van, ha végül pofára esel? De ha többen, közösségbe szerveződve, kis lépésekben nekiállunk, akkor talán áttörhetjük ezeket a falakat. Akkor van remény arra, hogy azt a fajta nyitottságot, egymásra figyelést, toleranciát, amit az XR-ben mi is fontosnak tartunk, a saját életünkbe, kapcsolatainkba is átvigyük.

Azt mondod, a közösségi média elszakítja az embereket egymástól, pedig ti is a Facebookon tartjátok a kapcsolatot a támogatóitokkal, ráadásul ugyanúgy brandelitek a márkátokat, mint a sokat szidott nagyvállalatok.

Hát hol máshol kommunikálnánk? A Facebookon mindenki fent van, ez az egyetlen olcsó és hatékony eszköze annak, hogy egyszerre sok embert érj el. Persze, értem én, sokak számára tényleg képmutatónak tűnhet, hogy a nemzetközi multik által futtatott platformokon tartjuk a kapcsolatot egymással és a támogatóinkkal, de nincs más választásunk. Idővel talán majd más szervezetekkel közösen létrehozhatunk egy nyílt forráskódú technológiákra épülő saját platformot, de ez még nagyon odébb van.

„Az én generációm már csak ilyen, egyre jobban elidegenedünk egymástól és a környezetünktől” (Fotó: nlc)

Azt is említetted, hogy vegán vagy. A húsmentes életmód alapfeltétele a csatlakozásnak?

Dehogy. Már csak azért sem, mert nekünk nem az a célunk, hogy a hétköznapi emberek életmódját, egyéni döntéseit kritizáljuk. Nem azt akarjuk elérni, hogy mindenki szelektíven gyűjtse a hulladékot, elzárja a csapot zuhanyzás után, vagy lekapcsolja a villanyt a mosdóban, miután fogat mosott, hanem azt, hogy nyomást gyakoroljunk a döntéshozókra. Akkor sem tudnánk megfordítani a klímaváltozást, ha hirtelen mindenki elkezdene baromi környezettudatosan élni, mert ehhez az kellene, hogy az a száz cég, amelyik az ipari szén-dioxid-kibocsátás 71 százalékát beletolja a levegőbe, radikálisan változtasson a működésén. Ezt viszont csak úgy lehet elérni, ha a politikai aktorok kikényszerítik belőlük, ha a kormányok és a törvényalkotók szigorúbb szabályozásokat vezetnek be. Mi rájuk szeretnénk hatni. Persze, a fenntartható életvitel és az egyes fogyasztók személyes választásai is fontosak. Jó lenne, ha mindenki energiatakarékosabban élne, ha minél kevesebben ülnének autóba és a többi. De tudjuk, hogy ezt a luxust nem mindenki engedheti meg magának. Próbáljuk informálni az embereket, felhívni a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás olyan probléma, ami mindannyiunk életére nézve súlyos következményekkel járhat. Ha elég hangosak vagyunk, egy idő után meg kell, hogy hallják a hangunkat. A politikusok szavazatokban gondolkoznak, márpedig az emberek csak akkor szavaznak rájuk, ha úgy érzik, hogy az ő érdekeiket képviselik.

A szavazatok persze fontosak, de a multik is komoly lobbierővel rendelkeznek, nem véletlen, hogy a hangzatos ígéretek ellenére mindeddig nagyon keveset tettek a kormányok a klímakatasztrófa enyhítésére.

Mert nem gondoltak bele abba, hogy milyen következményei lesznek. Ez egyébként nem csak a politikusok hibája, sokáig a klímatémával foglalkozó tudósok is egyetértettek abban, hogy nem kell hangosan kongatni a vészharangot; tudták, hogy katasztrófa felé rohanunk, mégis úgy voltak vele, jobb, ha csak csendesen figyelmeztetnek a várható veszélyekre, mert nem akartak pánikot kelteni. Időnként valaki felállt egy konferencián, és szépen, virágnyelven elmondta, mi a helyzet, de ezek az információk nem jutottak el a nagyközönséghez. Egészen addig, amíg a New Yorkerben pár éve meg nem jelent egy cikk, ami azzal foglalkozott, milyen lesz az élet a Földön tíz, ötven vagy száz év múlva. Szigorú tudományos alapokon fekvő írás volt, és igencsak lesújtó képet festett az emberiség jövőjéről – nem véletlen, hogy óriási közfelháborodást keltett világszerte. Aztán jött Jem Bendell (a brit University of Cumbria kutatója több mint húsz éve foglalkozik fenntarthatósági tanulmányokkal – a szerző) Deep Adaptation: A Map for Navigating Climate Tragedy című tanulmánya, amely azzal foglalkozik, hogy milyen rövid- és középtávú változásokat – például egyre súlyosbodó aszályok, rovarinvázió, pusztító hőhullámok, sokasodó természeti katasztrófák, a vízhiány miatt felpörgő migráció és az ennek nyomán kirobbanó lokális háborúk – hozhat az életünkben a klímaváltozás, és hogy hogyan tanulhatunk meg együtt élni ezekkel a változásokkal. Bendell dolgozatát rengetegen olvasták világszerte, és komoly hatással volt a klímaváltozás megítélésére, mert segített abban, hogy összefüggéseiben lássuk a dolgokat. Mi is lefordítottuk, és az olvasóköreinkben is rendszeresen foglalkozunk vele. Meg kell értenünk, hogy már benne élünk a klímaváltozásban: Indiában például több nagyvárosban súlyos ivóvízhiány van, de nálunk is előfordult már, hogy egy nappal a hőségriadó előtt lekapcsolták a vízellátást egy cigánytelepen. Egyre valószínűbbnek látszik, hogy a társadalmi összeomlás elkerülhetetlen, ezért is lenne fontos, hogy fenntartható és humanitárius alapokra helyezzük az életünket.

Meg kell értenünk, hogy már benne élünk a klímaváltozásban (Fotó: nlc)

A tiétekhez hasonló mozgalmakban általában a művelt, világlátott, nyelveket beszélő nagyvárosi fiatalok vannak többségben. De ha valódi változást akartok elérni, előbb-utóbb be kell vonnotok a vidékieket is. Van valamilyen stratégiátok erre? Tervezitek, hogy vidéki tagszervezeteket alapítsatok? Elvégre őket is érinti a globális felmelegedés: az aszály, az áradások, viharok, a rovarinvázió vagy a tömeges méhpusztulás.

Persze, tisztában vagyunk azzal, hogy ők sokkal közelebbről érzékelik a problémát, mint mi. Ennek ellenére egyelőre még nincs ilyen stratégiánk: egyrészt azért, mert kevesen vagyunk, és mindenki két-három projekten dolgozik egyszerre – másrészt pedig azért, mert ahhoz, hogy vidéki sejteket alapítsunk, olyan emberek kellenének, akik ott, helyben meg tudják szervezni a tagszervezeteket. Igyekszünk bővíteni a bázisunkat, sok különféle rendezvényt – ismerkedős beszélgetéseket, kerekasztalokat, olvasóköröket, demonstrációkat – szervezünk, és nagyon aktívak vagyunk a közösségi médiában is. Bízom abban, hogy előbb-utóbb vidéki aktivisták is csatlakoznak majd hozzánk. Közben igyekszünk együttműködni más szervezetekkel is, a Fridays for Future-rel (röviden FFF, alapítója Greta Thunberg svéd diáklány és klímaváltozás-aktivista, aki 2018 augusztusa óta demonstrál az oslói parlament előtt; magányos iskolai sztrájkjából nemzetközi mozgalom lett – a szerző) például szorosan együtt dolgozunk, a parlament előtti tüntetést is közösen szerveztük. De fontosnak tartjuk az idősebbek bevonását is. Szeretnénk, ha demográfiai szempontból minél heterogénebb lenne a szervezet, ezért is örülünk annak, hogy már középkorú tagjaink is vannak, akik olyan rálátást és élettapasztalatot hoztak magukkal, amivel mi, huszonévesen még nem rendelkezhetünk. Próbáljuk tudósokkal, klímakutatókkal is felvenni a kapcsolatot; a brit XR-ben rengeteg kutató van, azt reméljük, előbb-utóbb a magyarországi szervezethez is sokan csatlakoznak majd.