Ez a harmadik főbűn a 12-ből, és eddig ezt fogjuk meg a legnehezebben. Ezek után persze egyértelmű, hogy az október a halogatásról fog szólni, de most paráználkodunk. Nem szemlesütve, eldörmögve az orrunk alatt a „bűnös” szót, hanem pólóra írva, kiabálva, mert ez van. 2019-et írunk, és a paráznaságot ugyanúgy érdemes átbeszélni, mint a Piros Arany szerepét a magyar konyhákban, valahogy azon mégis könnyedén túljutottunk már vagy tíz évvel ezelőtt…
Hallgatni sem arany
Nem beszélünk róla, mert akkor nincs. Mert akkor majd nem fognak tizenéves kislányok anális szexszel próbálkozni, és ugyanennyi idős srácok korai magömléssel küzdeni. Szerintem se beszéljünk róla, minden jó úgy ahogy van, hogy házasságok tucatjai mennek tönkre a rossz szex miatt, hogy nők ezrei szeretkeznek úgy, hogy közben a könnyeiket nyelik, mert nem merik azt mondani, hogy ez így nem jó. És férfiak is vannak bőven, akik leélnek egy életet úgy, hogy az együttlét nem az öröm, hanem a szorongás állandó forrása. Szorongás attól, hogy vajon elég jók-e. És így tökéletes, ugye? Menjünk tovább ezen az úton, és nézzük végig, ahogy a gyerekeink rácsodálkoznak a meztelen valóságra, és drukkoljunk, hogy ne rémálom legyen az érintés, a vágy, az intimitás megélése. Fontos szó az intimitás, milyen kár, hogy ahhoz, hogy rájöjjön az ember, hogy milyen jó, nagyon sokat kell paráználkodni.
Peti, Ida és Picuri
Az anyukám tisztességesen felvilágosított, mindent tudtam arról, hogy hogyan lesz a kisbaba. Aztán a Peti, Ida és Picuri című könyvből – ami egyébként a maga korában haladó szellemű írás volt – egy csomó új részlet kiderült számomra, csak az nem, hogy a szex vajon mi? Hivatalosan a paráznaság a nemi élet minden formája, amelyre nem az Isten által megáldott házassági szövetség keretén belül kerül sor. Ami szép, viszont úgy korszerűtlen, ahogy van. Van még például olyan ember a földön, aki a mobilját csak segélyhívásra használja? Na ugye. Miért nem lehet beszélni arról, hogy nem csak azért szexelünk, hogy gyereket csináljunk, hanem azért, mert ha jó, akkor mindkét fél élvezi.
Az iskolai felvilágosítás arról szól, hogy hogyan húzzátok fel az óvszert, és miért nem jó, ha tizennégy évesen teherbe esnek a lányok. Miért nem beszélnek arról, hogy az anális szex nem a legideálisabb megoldás, ha már a kamaszokat felemészti a vágy, de kellően tartanak a nem kívánt gyerekektől? Miért nem tanítjuk meg a gyerekeinket vágyakozni, érinteni? Persze, lehetne hosszan beszélni a pornófilmek hatásáról, és kell is, de nem lehet csak azokat okolni mindenért. Tévútra visznek, az biztos, de higgyétek el bátran,
a saját hallgatásunk csukja ránk az intimitás ajtaját, és hiteti el velünk, hogy a dolgokat elég túlélni, az élvezet nem jár mindenkinek.
De! Szerintem mindenkinek jár, de ehhez meg kell tanulni beszélgetni a másikkal, meg kell ismerni a saját testünket, és – a szó bibliai értelmében – jó sokat kell hozzá paráználkodni. Én például nem szeretem a paradicsomos káposztát, de ahhoz, hogy ezt tudjam, meg kellett kóstolnom, aztán elmondanom otthon, hogy nem szeretnék többet. De szeretem például, ha órákon át simogatják a hátamat, ha szex után hosszan ölelnek, és gyűlölöm, ha a másik kiugrik az ágyból, és rögtön letusol. Hány és hány tál paradicsomos káposztát kellett megennem ahhoz, hogy meg merjem mondani, hogy bánt, ha felugranak mellőlem? A lányom most öt és fél éves, és minden erőmmel azon leszek, hogy megtanítsam arra, hogy elmondja, amit gondol. Mindent. Hogy merjen majd beszélni a szexről velem, a párjával vagy bárkivel, akivel bizalmas lehet. És merjen próbálkozni.
Mondjam, vagy mutassam?
Van egy csodás hasonlat, amit egy nagyon kedves barátomtól kaptam ajándékba, és most megkapjátok ti is. Ha belelöksz valakit a vízbe, és az kiabál, hogy nem tudok úszni, akkor szerinted segít, ha azt mondod kiabálva, hogy „és ha nyomatékosan kérem”? Így vagyok a szexszel is. Attól még senkinek nem ment jobban, mert a másik azt mondta neki, hogy csináld jobban. Az ágynak hívott medencében az első tempókat önmagunk megismerése jelenti, hogy ehhez sokat kell szeretkezni, vagy sok pornót kell nézni, vagy mindkettő, vagy egyik sem, azt mindenki döntse el maga. És ha már tudjuk, hogy mi kell, és mi nem, akkor el lehet kezdeni beszélgetni, őszintén. És az pokoli nehéz lesz, de nem ússzuk meg. Ezért örülök annak, hogy Főbűn sorozatunk szeptemberi része a paráznaságról szól. Mi ezzel kezdjük a beszélgetést.
A képek Gaspar Noé Love című filmjéből származnak
12 főbűn az nlc.-n
Az nlc új sorozatában azokról a főbűnökről szeretnénk beszélni tabuk nélkül, amelyek részei a mindennapjainknak, mégis valamiért szemlesütve emlegetjük őket, mintha igazi bűnösök lennénk. Ez persze nem egy nagy online búcsúcédula-börze, senkit sem szeretnénk feloldozni. Egyszerűen arról van szó, hogy ideje nyíltan beszélni arról, hogy vannak bőven gyengeségeink, amit hol elég elfogadni, hol pedig érdemes mélyrehatóbban foglalkozni vele. Így hát 12 hónapon át minden hónap utolsó péntekét a bűneinknek szenteljük. Az első hónap a féltékenységé volt, a második, az augusztus a pazarlásé, a harmadik, a szeptember pedig a paráznaságé.
Itt találod a témában további cikkeinket:
A paráználkodásban és a kivégzésekben egyaránt nagy örömét lelte a római szexcsászárnő
Lelkileg is igyekszik kielégíteni a nőket Leónidasz, a férfi szexmunkás
