Életmód

Ciki: a saját iskolájában nem ismerték fel a világ leggazdagabb emberét

Jeff Bezos a napokban egy, az Amazon által alapított középiskolában járt, állítólag 15 diákból csak hárman tudták, hogy kicsoda ő. A látogatásról videó is készült.

Kellemetlen helyzetbe került Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere – írja a Business Insider híre alapján a Portfolio.hu. Az Amazon alapítója a napokban egy, a cége által alapított középiskolába látogatott. Az esetről videó is készült, amelyen megörökítették, ahogy az egyik diák hátrafordulva megkérdezi a mögötte ülő padtársától, „Te, ki az a Jeff Bezos?”

A számítástechnikai iskolában dolgozó egyik tanárnő később azt mondta, hogy az osztályában tanuló tizenöt diákból mindössze három ismerte fel a milliárdost. Igaz, nem ő az egyetlen techmogul, aki minden sikere és pénze ellenére sem igazán ismert az amerikaiak körében: a Morning Consult 2016-os felmérése során a válaszadók fele azt nyilatkozta, hogy nincs véleménye az Amazon vezéréről, vagy nem ismeri őt, de Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és Tim Cook, az Apple vezérigazgatója sem tartozik a legismertebb celebek közé.

Kiemelt képünk: mandel Ngan / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top