A soproni származású Horváth Esztert szakmájában Esther Horvath néven ismerik. A környezetvédő fotós hol az Etna lejtőin készít képeket űrkutató robotokról, hol pedig a Stranger Things sztárját, David Harbourt örökíti meg, ahogy az Antarktiszon pingvineknek táncol. Most pedig egy egészen különleges bevetésen vesz részt: a MOSAiC Expedition az Északi-sark jégtakaróját vizsgálja, Esther pedig ennek az expedíciónak a hivatalos fotósa.
A National Geographic szeptemberi számában jelent meg vele egy interjú, amelyet elolvasva számos további kérdés fogalmazódott meg bennem, ezért én is megkerestem – az összekötésért hálás köszönet ifj. Vitray Tamásnak, a magyar nyelvű National Geographic főszerkesztőjének. Eszter a német Polarstern kutatóhajó fedélzetéről válaszolt, ahol két turnusban összesen hét hónapot tölt a kutatókkal együtt. Az expedíció során a jégréteg mozgását vizsgálják, a hajó a jégtáblákkal együtt sodródik a Jeges-tengeren.
Horváth Eszter a Polarstern hajóval a háttérben (Fotó: Jakob Stark)Olvastam a veled készült szeptemberi interjút, így tudom, hogy eredetileg közgazdásznak tanultál, és Bécsben dolgoztál. Hogyan vezetett az út onnan a New York-i fotós karrierig?
Könyvillusztrátor szerettem volna lenni, történeteket akartam vizuális úton megjeleníteni, azonban különböző döntések miatt közgazdász pályára léptem. Két évvel az egyetem elvégzése után ajándékba kaptam egy fényképezőgépet, és ahogy a kezembe vettem, tudtam, hogy ez az, amit igazán szeretnék csinálni.
A zöld zászlók a biztonságosan járható útvonalat jelzik a hajó körül (Fotó: Esther Horvath)Rádöbbentem, hogy a fényképezőgép segítségével meg tudom valósítani az álmomat, hogy történeteket jelenítsek meg vizuális úton. Az első fényképektől fogva tudtam, hogy hosszú távú sztorikon szeretnék dolgozni, a National Geographickal és a New York Timesszal együttműködve.
Úgy éreztem, ahhoz, hogy ezt az álmomat elérjem, New Yorkba kell költöznöm, és ott kell tanulnom a világ egyik legjobb dokumentarista iskolájában, az International Center of Photographyban. Bécsben éltem, nagyon biztos és izgalmas munkám volt, viszont tudtam, hogy ezt hátra kell hagynom, hogy elérjem az álmaimat. Felmondtam, az életemet dobozokba csomagoltam, és két bőrönddel kiköltöztem New Yorkba, ahol elvégeztem az iskolát, és végül hat évig ott is éltem.
Az Instagramodat nézegetve láttam, hogy önmagadat a természet megőrzését dokumentáló fotósként definiálod, de dolgoztál együtt a New York-i tűzoltókkal is. Milyen témák érdekelnek fotós szempontból?
A diplomamunkám a New York-i tűzoltók különleges alakulatának (Special Operations Command of New York City Fire Department) dokumentálása volt. Teljes hozzáférést és engedélyt kaptam, hogy az életüket a tűzoltóságon és a bevetéseken dokumentáljam.
Gaute Hermansen, a Polarstern logisztikai csapatának jegesmedveőre (Fotó: Esther Horvath)E a világ legelitebb tűzoltóalakulata, akiket a legnehezebb mentésekhez hívnak, mint robbanások, terrorelhárítás, búvárakciók, illetve úgynevezett magasmentés, felhőkarcolókból. Fotósként ezekhez mind csatlakozhattam, még búvárként, sőt a magas épületek és hidak tetején zajló mentési tréningekhez is. A munka során teljesen befogadtak, úgy éreztem, hogy egy vagyok közülük.
Jártál Afrikában, és ahogy láttam, az Etna lejtőin is, ahol egy, a marsjáróra emlékeztető robotot fotóztál. Afrikában mi volt a témád, illetve pontosan mi történt ezzel a kis robottal?
Afrikában még a bécsi munkámnak köszönhetően jártam, de akkor, amikor már foglalkoztam fotózással is. Így ott nem munkaként fotóztam, mert akkor még a vállalati feladataimra koncentráltam.
Az Etnán a Német Légi és Űrkutató Központtal (Deutsches Luft und Raumfahrt – DLR) voltam, ahol két robotot teszteltek jövőbeni Hold-, illetve Mars-missziókhoz. Minden fotózás során más kihívásokkal kellett szembenézni. Összesen három hetet töltöttem az Etnán, mindennap 12 órát dolgoztunk, az erős széllel és porral küszködve, ami a felszerelésnek se tett jót.
Hogy kerültél először a sarkvidékek közelébe, illetve hol jártál először, a Déli- vagy az Északi-sarkon?
Az amerikai Audubon Magazine megbízásából jártam először az Északi-sarkvidéken, a Jeges-tengeren, ahová az amerikai parti őrség Healy nevű jégtörőjén utazhattam. Ekkor estem szerelembe a Jeges-tengert beterítő jéggel, és ekkor fogadtam meg, hogy a tengert borító jég változásait fogom dokumentálni, illetve azokat a kutatási munkákat, amelyek ezen a területen zajlanak.
A Polarstern kutatóhajó egy éven át sodródik az Északi-sark jégtábláival (Fotó: Esther Horvath)Itt szeretném megjegyezni, hogy bár magyarul Jeges-tengernek hívjuk, valójában Arktiszi-óceán (Arctic Ocean) a neve, mert ez a terület nem tenger, hanem a világ legkisebb és legtörékenyebb óceánja.
Olvastam a National Geographic-interjúdban, hogy az Északi-sarkot jobban kedveled, mint a délit. Mi az, amiben számodra a legjobban különbözik a két pólus?
A Jeges-tenger, vagyis az Arktiszi-óceán, illetve az Arktisz az a hely, ahol a világ leggyorsabb természeti változásai zajlanak. Az átlaghőmérséklet ebben a régióban kétszer olyan gyorsan növekszik, mint bárhol máshol, ezért számomra ez az a terület, amely a legtöbb figyelmet igényli, hiszen ami az Északi-sarkon történik, az egész bolygót befolyásolja.
Ami pedig igazán elvarázsol, az az óceánt beborító és folyamatosan változó jég. Most éppen 24 órás sötétségben vagyunk itt az Arktiszi-óceánon, így a fények változását nem tudom megfigyelni, a jég folyamatos mozgását azonban igen. Tegnap például, amikor a kutatói munkákat dokumentáltuk, erősen lehetett érezni, ahogy mozog a talpunk alatt a jég, illetve láttuk a repedések keletkezését és a jégtáblák mozgását is.
Nyílt tengeri találkozás az Akademik Fedorov orosz kutatóhajóval (Fotó: Esther Horvath)Tavaly mi is megírtuk, amikor David Harbour színész a Greenpeace meghívására elutazott az Antarktiszra, hogy a pingvineknek táncoljon, arról viszont csak az Instagramodról értesültünk, hogy ennek a projektnek te voltál a hivatalos fotósa/videósa. Milyen volt ez az út, milyen volt egy ilyen kaliberű hírességgel együtt dolgozni?
Számomra hírességekkel együtt dolgozni olyan, mint bármilyen más emberrel. New Yorkban sok ismert emberrel dolgoztam együtt, például Al Pacinóval, Robert De Niróval, Ryan Goslinggal is. Az embert látom bennük, tisztelve, amit elértek. Al Pacinóval egyébként volt egy kedves beszélgetésem, amikor viccelve mondtam neki, hogy nagyon jól beszél magyarul. Ő kérdően nézett rám, ezért elmagyaráztam neki, hogy nálunk az összes filmje szinkronizálva megy, és őt a magyar nézők magyarul beszélve ismerik, ezen hatalmasat nevetett.
Most a Polarstern sarkkutató hajó fedélzetéről nyilatkozol az nlc olvasóinak. Miből áll itt a munkád? Hiszen nemcsak a fotózással kell foglalkoznod, hanem a közös feladatokban is részt kell venned, sőt jegesmedveőrséget is kell adnod. Milyen egyéb feladataid vannak ezenkívül?
Minden nap nagyon sűrű, kora reggeltől éjjelig. Soha nem tudok előre tervezni, mert mindennap tőlünk független események zajlanak, például jegesmedve-látogatások, vagy a jégtáblák kiszámíthatatlan mozgása. Minden környezeti tényező rengeteg biztonsági és logisztikai munkát jelent, amit vagy dokumentálok, vagy én is besegítek a feladatok elvégzésébe.
A kutatók nem akarják, hogy a jegesmedvék megszokják az ember közelségét, ezért a hasonló találkozásoknál jelzőrakétákkal zavarják el a kíváncsi állatokat (Fotó: Esther Horvath)De általánosságban véve az a munkám, hogy én vagyok a MOSAiC-expedíció hivatalos fotósa, így én dokumentálom a kutatási munkákat, a jég mozgásait, illetve az életet a hajón. Emellett dolgozom egy könyv kiadásán, illetve különböző publikációkon is. Az expedíció hivatalos blogjára pedig mindennap posztolok egy fotót és a hozzá tartozó történetet.
A legénység tagjai váltásban adnak jegesmedveőrséget (Fotó: Esther Horvath)A mindennapi munkák mellett pedig önkéntes jegesmedve-őrként vagy a hajó hídján vagy a jégtáblán teljesítek szolgálatot. Ehhez egy speciális tréninget is el kellett végeznem.
Egy éven keresztül sodródtok a jéggel, elvágva a külvilágtól. Hogyan lehet ezt a típusú bezártságot elviselni? Mennyire „mentek egymás agyára” ilyenkor azokkal az emberekkel, akik szintén ott vannak a fedélzeten?
A MOSAiC expedíció 2019 szeptembere és 2020 októbere között zajlik, ebből én most négy hónapot leszek itt, áprilisban pedig visszatérek további három hónapra. A hajó ilyenkor teljesen az otthonunkká válik, az itt lévő emberek pedig barátokká, akikkel ugyanazért a célért dolgozunk együtt: hogy hosszú távú tudományos adatokat szolgáltassunk a kutatóknak, és felhívjuk a figyelmet az itt végbemenő változásokra.
A Polarstern kutatóhajó pozíciója cikkünk írásának pillanatában, illetve az irány, amerre sodródik a jéggel együtt (Kép: MOSAiC Expedition)Egy ilyen út során nem az együttlét a kihívás, hanem az út végén az elválás – egymástól és a környezettől is. Ilyenkor legalább egy hétre van szükségem, hogy a civilizációba visszarázódjak – de most úgy érzem, még több idő kell majd.
A Polarstern legénysége 24 órás sötétségben dolgozik (Fotó: Esther Horvath)Az első időszakot mindig nagyon szomorúan élem meg otthon, mert hiányoznak az emberek, akikkel 24 órát töltöttem együtt, és hiányzik a végtelen jég is, amihez szorosan kötődöm. Ez egy olyan érzés, amit csak akkor lehet megérteni, ha az ember átéli.
Ezek az utak számomra egyben a legspirituálisabb pillanatok is. Itt tudok igazán a „most”-ban lenni, megélni ezeket a perceket, órákat. A gondolataim ilyenkor mindig az adott pillanatban vannak, nehezen tudok bármi másra, vagy akár a holnapra gondolni.
A korábbi interjúdban azt mondtad, számodra az ideális időjárás a szélcsend, a napsütés és a mínusz 40 fok. Előfordultak már olyan időjárási körülmények, amikre azt mondtad, hogy ez még neked is sok?
Nem, ilyen még nem fordult elő. Múlt hétvégén éltük át az első vihart, amikor csak egy kis csapat tartózkodhatott a jégen, egy három fős médiacsoporttal – két filmes kollégával és velem – együtt. A hóviharban állva arra gondoltam, hogy ez az az időjárás, amikor az ember a legjobban érzi, hogy életben van.
Eszter számára az Északi-sark egyet jelent a nyugalommal és a pillanat megélésével (Fotó: Esther Horvath)Számomra ez egy csodálatos érzés, a létezés megélésének élménye. Persze át lehet ezt élni az élet más területein, más környezetben is, de én mindig itt érzem ezt a legjobban.
Nincs hétvégétek, és nincsenek ünnepnapjaitok sem, viszont nemsokára itt a karácsony. Mivel töltitek majd az ünnepeket a Polarstern fedélzetén?
Igen, mindennap dolgozunk. Négy hónapon keresztül nincs hétvége, se ünnepnap, mindennap ugyanazzal a munkával és tempóval zajlik. Karácsonykor viszont már egy orosz jégtörőn leszünk, úton hazafelé. Aznap este ünnepi menü lesz, amihez csinosan kell majd felöltözni – mindenki hozott valamilyen ünnepi ruhát –, és megajándékozzuk egymást. Az út előtt mindenki felkészült két apró ajándékkal, amit névhúzásos alapon fogunk átadni egymásnak.
Ha mégis akad egy pici szabadidőtök, mivel tudtok kikapcsolódni?
Mindennap van egy 30 perces pingpongbajnokság ebédszünet után. Aki megnyeri, kap egy kézzel készült érmet, és egy napig ő a pingpongbajnok. Ide néha eljutok, bár nem túl gyakran, mert délelőtt és ebéd után kint vagyok a jégen, így sokszor csak ebédelni jövök be. Esténként néha megnézünk egy-egy művészfilmet kulturális és kreatív táplálék gyanánt. A hajón van ezenkívül edzőterem, szauna és egy pici medence is, itt néha esténként vízilabda-mérkőzéseket játszunk. Ha pedig maradt még energiám az egész napos kintlét után, lemegyek az edzőterembe futni egy kicsit.
Egy gyakorlatiasabb kérdés: miből áll az étrendetek a kutatóhajón? Mi az, ami a legjobban hiányzik a megszokott ételek-italok közül?
Napi három étkezés van, 15:30-kor pedig mindig van sütemény, de erről általában lemaradok, mert kint vagyok a jégen. Ami nagyon hiányzik, az a friss gyümölcs és zöldség. Otthon rengeteg ilyesmit eszem, és vegetáriánus konyhát vezetek. Egyébként nem vagyok vegetáriánus, de otthon nem készítek húsos ételeket. Itt viszont a hajón a sok munka és a hideg miatt szükség van a több kalóriára, a nehezebb ételekre.
Eszter a vegetáriánus kosztot kedveli, de a sarkvidéken szükség van a kalóriára (Fotó: Esther Horvath)Komoly kiképzésen kellett átesned a MOSAiC expedíció előtt, aminek része volt a sarkvidéki túlélési gyakorlat és a tűzoltótréning is. Mi jelentette a legnagyobb kihívást?
Így van, többhetes kiképzésen estünk át, volt közte sarkvidéki túlélési gyakorlat, tűzoltótréning, vízi mentés, vízi túlélőgyakorlatok, de helikopteres mentés is. A sarkvidéki túlélési gyakorlaton az alváshiány okozta a legnagyobb kihívást, mivel akkor négy napra teljesen magunkra hagytak minket a Spitzbergák egyik lakatlan fjordjában, messze a civilizációtól. A 14 fős csapatnak csak öt hálózsákja volt, amit négy-négy órás alvási ciklusokra kellett beosztani. A tűzoltótréningen pedig a fizikai megterhelés volt nehéz.
Egy évben mennyi időt töltesz utazással, az otthonodtól távol? Hogyan viseli a családod, a barátaid, amikor ilyen hosszú időn át nem láthatnak? És fordítva, te hogyan éled meg mindezt?
Az idei és a jövő év különleges a MOSAiC expedíció miatt, ebben az időszakban körülbelül 12 hónapot leszek távol. Ilyenkor persze nagyon hiányzik a családom, és hiányzik, hogy nem látom, ahogy nő a kilencéves unokahúgom és a hétéves unokaöcsém. De minden út között igyekszem pár hetet Sopronban tölteni, amikor csak a családommal és a barátaimmal találkozom.
Mi volt a legfelemelőbb és a legszívfacsaróbb dolog, amit az expedíció során eddig láttál?
A legszívfacsaróbb az, ahogy az óceán jege olvad. Szomorú látni a vékony rétegeket azokon a területeken, ahol több méter vastag jégnek kellene lennie, mert ez a jégréteg ad otthont az itt élő állatvilágnak. A jég olyan itt, mint a szárazföldön a talaj, alatta és felette virágzik az élet. Ha a jég elolvad, akkor ezzel együtt egy világ fog elpusztulni.
A legfelemelőbb az emberekkel való közös munka és közös létezés az ilyen utak során. Szoros barátságok alakulnak ki egy-egy ilyen expedíció során.
Végezetül: hová szeretnél eljutni, vagy milyen témát szeretnél fotósként feldolgozni?
Fotósként ott vagyok, és azzal foglalkozhatok, ami az álmom volt. Szeretnék továbbra is itt, az Arktiszi-óceánon dolgozni, dokumentálni az itt zajló kutatásokat, és felhívni a figyelmet a környezet szépségére és változásaira.