nlc.hu
Életmód
Bálint gazdát építettek az okoshűtőbe

Bálint gazdát építettek az okoshűtőbe

Így bárkinek lehet konyhakertje, akár egy panel konyhájában is.

Múlt héten zajlott Las Vegasban az év legnagyobb fogyasztói elektronikai szakvására, a Consumer Electronics Show, röviden CES. Minden évben itt mutatják be a legújabb technológiai újításokat, fejlesztéseket. Így tett a dél-koreai Samsung is, amelynek különleges, Planta hűtőszekrényét is megcsodálhatta a CES közönsége. Az eszköz első ránézésre egy prémium kategóriás, hagyományos hűtőszekrénynek tűnik – írja a Popular Science tudományos magazin.

De ha közelebb lépünk hozzá, a készülékbe épített szenzorok érzékelik a jelenlétünket, a látszólag tejüveggel borított ajtó pedig átlátszóvá válik. Ez már önmagában kiváló ötlet, elvégre így nem kell a nyitott hűtő előtt álldogálni, ha ránk jön egy kis nassolhatnék, így nem pazaroljuk az energiát.

Ez azonban még nem minden, a Planta hűtő ugyanis sok olyan ember álmát válthatja valóra, akik szívesen fogyasztanának friss, otthon nevelgetett zöldségeket, fűszernövényeket, ám a lakásuk nem alkalmas egy konyhakert kialakítására. Persze, ott a balkonláda mint lehetőség, de lássuk be, hogy sokak számára ez sem megoldható, arról nem beszélve, hogy például a szmogos belvárosban kinek lenne kedve növényeket nevelgetni az erkélyen.

Az okoshűtő felében nevelkednek a palánták, az ajtó érintésre válik átlátszóvá (Fotó: Samsung)

Az okoshűtő dupla ajtós, a beltér felét pedig egy különleges kialakítású rekesz foglalja el, amelyben különféle fűszernövényeket és zöldségeket termeszthetünk. A rekeszben egymástól elkülönített, önfenntartó fiókokban növekedhetnek a palánták, a rekeszek aljára termőföld kerül, az öntözést pedig egy automatizált rendszer oldja meg a felhasználó helyett, ehhez csupán annyira van szükség, hogy a vízvezetékkel össze legyen kötve a hűtő, mint az olyan fridzsidereknél, amelyekben jéggyártó berendezés is található. Az egyes fiókokat QR-kódokkal jelölik meg, a hűtő belső rendszere ezek alapján tudja, hogy melyikben milyen növény fejlődik, és ennek megfelelően látja el a palántát vízzel és fénnyel – érdekesség, hogy utóbbit a gyártó tévékészülékeiben is megtalálható LED-ek segítségével oldja meg. Az öntözésre használt vizet különleges szűrőkön átvezetve tisztítja meg a gép. Az egyes fiókokban azonos termények, de egymással jól megférő fűszernövények is kerülhetnek, sőt, bizonyos palántákat a felhasználók akár utólag is megrendelhetnek a készülékkel együttműködő okostelefonos applikáció segítségével.

A növények fejlődését a hűtő optikai szenzorokkal figyeli, a folyamatról pedig rendszeres értesítéseket is tud küldeni a felhasználó okostelefonjára. Sőt, automatikusan képes állítani az egyes fiókok magasságát, hogy a növekedő növények ne zsúfolódjanak össze a zárt térben.

A hűtőszekrény emellett az egyéb élelmiszereket is képes nyilvántartani és jelezni, hogy miből mennyi van még, hogy ez alapján tudjuk összeállítani a bevásárlólistánkat.

Az a rossz hír, hogy a Planta okoshűtő egyelőre csak prototípus formájában létezik, bár a Popular Science értékelése szerint alaposan kidolgozott bemutató készülékről van szó, így nem lennénk meglepve, ha a közeli jövőben megjelenne az üzletekben is.

A 100 éves Bálint gazda Magyarország legnépszerűbb kertésze (Fotó: Smagpix)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top