Életmód

Aki megold egy matekpéldát, ingyen vásárolhat itt 5 másodpercig

Egy bronxi üzlettulajdonos kezdeményezése viharként söpör végig a közösségi oldalakon.

Ahmed Alwan két héttel ezelőtt parádés játékot eszelt ki. A jemeni bevándorló családból származó 20 éves egyetemi hallgató egy New York-i üzletben dolgozik, és szívügyének tartja a rászorulók segítését. Így aztán azt találta ki, hogy a családja boltjába betérő vásárlóknak felad egy matekpéldát, és ha sikerül megoldaniuk, 5 másodpercig ingyen vásárolhatnak, és tényleg azt vihetnek, amit csak akarnak, kivéve egy dolgot: a srác macskáját.

És igazán nem kell nagyon bonyolult számolási példákra gondolni, csak olyasmikre, hogy mennyi tízszer tíz, mínusz ötven, vagy éppen tizenegyszer tizenegy, mínusz húsz.

Az öt másodperces akcióról először a TikTokra töltött fel videót, ahol pikk-pakk lett 300 ezer követője, Instagramon pedig már majdnem 27 ezren figyelik Ahmed ténykedését.

Apja, az üzlettulajdonos Aobad a CNN-nek azt mondta, a fia által indított játék jót tesz az üzletnek, és segít a pozitív szemlélet terjesztésében, hiszen egyszerre edukál, szórakoztat, és segít. Ráadásul még az iszlámot is jobban megismerteti az emberekkel így a fia – mondja a családfő.

(via)

Ki itt belép, visszakapja a reményt Fotó: Pexels

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése