„Gyerekkoromat egy pécsi panelrengetegben töltöttem. A prolilétből való kitörést kezdetben a sportban kerestem, de egy országos bajnokság második helyezése után rá kellett jönnöm, hogy az ökölvívásban öt dioptriával nem fogom sokra vinni. A zene felé fordultam: autodidakta módon megtanultam gitározni, megnövesztettem a hajam, virággal kihímzett trapéznadrágban és zsákingben mászkáltam, és minden bluesfesztiválra elmentem” – kezdi a történetét Csizmadia Zoltán, vagy ahogy mindenki ismeri, Csizi.
„A Jézus jelenséggel először körülbelül 17 évesen találkoztam: apám mozigépész volt és bevitt az akkor korhatáros Jézus Krisztus Szupersztárra. Olyan nagy hatással volt rám, hogy elkezdtem olvasni a Bibliát. Kezdetben Jézusra, mint bölcs tanítóra és példaképre tekintettem. A Szentírással való találkozás azonban egyre többször morális felszólítássá is vált: éreztem, hogy Isten szemében nem helyes az az élet, amit élek, és hogy egészen másra hív.”
A megtérés
„Ekkor már a kaposvári tanítóképző főiskolára jártam, az ottani, hitoktató szakra járó társaim elkísértek azon az úton, melynek vége a Jézus melletti döntés volt. Közben megtapasztalhattam, hogy Isten valóságos, és hogy erővel működik közöttünk: emberek gyógyultak betegségeikből, szabadultak démoni kötöttségekből vagy csak egyszerűen békét találtak Isten jelenlétében.”
Fotó: Méhn Niki
Csizi 24 évesen lett elsőáldozó. Ez olyan erővel változtatta meg az életét, hogy azonnal jelentkezni szeretett volna a papnevelő intézetbe, amivel alaposan meglepte a családját és a barátait. Nem is adták őt könnyen: „Hol randikat szerveztek nekem, hol keresztapám meghívott nagyobbik gyermekére vigyázni, s közben »véletlenül« elhívta eladósorba került bögyös kolléganőjét is. De ezek a kísérletek sem tudtak eltéríteni attól, hogy 1996-ban belépjek a papi szemináriumba. Mivel súlyos paphiány van, az elöljáró atyákat nem nagyon zavarta, hogy másfél éve voltam elsőáldozó: két egyházi ének és a motivációs levelem elolvasása után felvételt nyertem szeminaristának.”
A papi szeminárium Pécsett egy zárt intézmény, olyan, mint egy kollégium: itt készítik fel a fiatalokat a papi életre, az élet pedig szigorú napirend szerint folyik. Az első két év kitűnő eredménye után a püspök elküldte Csizit Budapestre, a papnevelő intézetek fellegvárába, a Központi Papnevelő Intézetbe.
Budapest
„Az első évem nagyon nehéz volt. Élénken élnek például bennem az idegen nyelvek tanulása által átélt kínok: az angol mellett heti két órában latint, két órában görögöt és egy órában hébert tanultam. Volt, aki ez után az év után lett szemüveges, én szerintem megúsztam egy enyhe agyi károsodással. Azt mindenesetre megtanultam, hogy az emberi szervezet szinte a végletekig terhelhető. Harmadéves koromban például – poénból – indultam a Magyar Egyházirodalmi Iskola elnöki posztjáért. Mivel a nagy múltú, kispapok szellemi-lelki fejlődéséért felelős intézményt általában egy komoly műveltséggel rendelkező, nagy tekintélyű kispap vezette, volt proli gyerekként esélyem sem volt arra, hogy elnyerjem e megtiszteltető címet. Évfolyamtársaim azonban kész választási hadjáratot indítottak, és nagy meglepetésre végül meg is nyertem, majd olyan sikeres volt a működésünk, hogy másodszor is megválasztottak elnöknek.”
Fotó: magánarchívum
Azért nemcsak ilyen fennkölt és magasztos dolgok történtek a papneveldében. „Az úgynevezett Zorro-esemény úgy kezdődött, hogy az egyetem hittudományi karának rektora lezáratta azt az átjárót, amin keresztül a szemináriumból közvetlenül átjártunk az egyetemre. Ez a döntés a kispapok között nagy felháborodást keltett, mivel ezután – télvíz idején – az egyetemet az utcai bejárón keresztül kellett megközelíteni, s így vagy száz métert kellett gyalogolnunk a hidegben. Az egyik éjjel orvosi gumikesztyűt húztunk és betörtük a tűzvédelmi okokból elhelyezett üvegtároló ablakát, kivettük az átjáró kulcsát, kinyitottuk és az akció végén borotvahabbal egy nagy „Z” betűt rajzoltunk az átjáró ajtajára. A balhé nem maradt el: az egyetem rektora megígérte, hogy az elkövetők nem kapnak diplomát, a szemináriumban pedig mindenki a tetteseket kereste. A szemináriumi rektor amnesztiát is felajánlott, ha önként jelentkeznek az elkövetők.” A rejtély azonban nem oldódott meg: így Csizi 2002-ben lediplomázott és Pécsett pappá szentelték.
„Amikor elhatároztam, hogy pap leszek, kezdetben sokat küzdöttem magamban a cölibátus ellen, de azt sosem gondoltam, hogy nem tartom meg, vagy ellinkelem. A küzdelem végén »megadtam magam« Istennek, igent mondtam a kérésére – a papságra a cölibátussal együtt.”
Róma
A pappá szentelést követően a püspök három évre Rómába, a szaléziek egyetemére küldte tanulni Csizit. Doktori disszertációja témájának a szexuális nevelést választotta, ami Rómában egyáltalán nem számít tabunak – ahogy sok más téma sem. „A szellemileg nyitott egyetemen összebarátkoztam afrikai papokkal, akiknek a vendégszeretete példaértékű, ám időérzékük nulla. Olasz szerzetessel, aki egy heavy metal zenekarban szólógitározott; olasz pappal, aki ifjúsági zenéket szerzett. Dél-koreai apácákkal, akik tudták, mi az a keresztény szenvedés. Izraeli papokkal, akik a világ legfinomabb halkülönlegességeit sütötték.”
Az egyetem színes világával szöges ellentétben állt a Magyar Akadémia második emeletén található Pápai Magyar Intézet. A hangulat, a közel tíz éve tartó tanulás, a gyenge motiváció végül kiégéshez vezettek. „Éretlenül döntöttem a papi szeminárium mellett, és a nehézségek hatására eltávolodtam hitemtől. Elindultam egy úton, ami visszafordítható lett volna hozzáértő segítséggel, de ezt nem kaptam meg. Ekkor ismerkedtem meg a feleségemmel.”
Szerelem
Edit közös ismerősük tanácsára, párkapcsolati problémái miatt látogatta meg Csizit a plébánián, ahol nyaranta fiatal papként szolgált. Az első beszélgetés után többször is találkoztak, és ezek a beszélgetések olyan jól sikerültek, hogy később felkészítette Editet a keresztségre és megkeresztelte. „Mikor elmesélem, hogy én kereszteltem a feleségem, furán szoktak rám nézni.” Ezután mély barátság alakult ki köztük, de egyikünk sem nyílt meg teljesen a másik felé: Csizi ragaszkodott a papságához, Edit pedig az élettársához.
Fotó: Seed + Sprout Photography
2005-ben Csizit Szekszárdra helyezték káplánnak. Itt szembesült azzal, hogy fülig szerelmes Editbe, Edit meg azzal, hogy tönkrement a kapcsolata. „Azonnal kihasználtam a helyzetet, szerelmet vallottam neki; nyolc nap után megkértem a kezét s a plébánián szerveztem egy eljegyzési bulit, ahol még a volt rektorom is ott volt, csak azt nem tudta, hogy az eljegyzési bulinkon vesz részt éppen. A kettős életet azonban nehezen bírtam: megfelelni a híveknek, titkolni, hogy csajozok, közben megfelelni Editnek is. Jellemző volt: Edit kérdezte, hány órára csinálja a vacsorát. Én: nyolcra biztos végzek a plébániai hittannal. Nem végeztem: a hittan végén millió kérdést tettek fel, bennem ment fel a pumpa, mert kihűl a vacsora, Editben szintén. A 007-es életem nem sokáig tudtam folytatni, hamar lebuktam. Egyszer telefonon meghívtak a Máltai Szeretetszolgálat által szervezett jótékonysági alkalomra. Kérdeztem, vendéget vihetek-e? Nem szokás, de természetesen igen – válaszolták. Azt gondoltam, ez valami lepukkant jótékonysági bál lesz, erre a tanítóképző főiskola nagytermében szembesültünk vele, hogy díszvendégek vagyunk egy osztrák baronessza, a polgármester és felesége, az intézmény igazgatója és volt püspök-rektorom mellett, és nem biztos, hogy jó ötlet volt ott megjelenni – a csajommal. A szombati buli után hétfőn már a püspök előtt álltam a piros szőnyegen: vagy meggyónok, kirúgom az „ágyasom” – ahogy fogalmazott; vagy én leszek kirúgva. Egy hét gondolkodási időt hagyott, ez alatt összepakoltam és elmentem Pestre munkát keresni. Lezárult életem egy különös korszaka.”
A tetoválások
„Első tetoválásomat a papságom utolsó évében készítettem, egy újszövetségi mondat volt: »Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam«, görögül. Nagyon tudtam ezzel a mondattal azonosulni, ezért csináltattam. Aztán jött egy kereszt, újabb bibliai mondatok, majd azt vettem észre három év után, hogy nincs rajtam üres hely. A tetoválásokat nagyon szeretem, de csak azt, aminek van valami jelentése, a nonfiguratív tetkókat nem bírom. Számomra ez az önkifejezés eszköze, illetve barátom lett a tetováló srác, így ilyen módon is ápolom a barátságunkat. Érdekes, hogy a magamról alkotott önképben nem szerepel a tetoválás, ha elmegyek valahova, nem gondolok arra, hogy tetovált vagyok.”
Fotó: magánarchívum
Az új élet
Az új életnek hit és pénz nélkül vágtak neki a szerelemesek, mivel egyikük sem gyűjtött vagyont a közös újrakezdéshez. „A tíz év papi élet rányomta bélyegét az életemre: sokáig »Dicsértessék a Jézus Krisztussal« köszöntem, állandóan szeretkezni akartam Edittel, és azt hiszem, az emberek is valamiféle csodabogárnak tekintettek. Egy év és egy vetélés után hazajöttünk Pécsre. Itt született meg az első lányunk. Majd a második, harmadik s negyedik. Ahogy jöttek a gyerekek, egyre többet dolgoztam, Edit a gyerekek mellett indított saját vállalkozást, eltávolodtunk egymástól. Egy keresztény családsegítő szolgálata, kisfiunk halála és egy pécsi keresztény gyülekezet vezetett minket vissza a hithez.”
A jelen
Csizmadiáéknak tehát jelenleg öt gyermekük van, a legidősebb 13 éves, a legkisebb három. „Ötödik lányunk után határoztuk el, hogy vállalunk még egy kisgyermeket, mert mindketten úgy éljük meg, hogy ezek a gyermekek Isten ajándékai számunkra. Ezt már kapcsolatunk elején is éreztük: sosem védekeztünk a gyermekáldás ellen. Talán egyszer, ha vásároltam óvszert, de mivel éjjel öt dioptriával nem sokat látok, nem találtam meg, úgyhogy inkább letettünk a használatáról. A családunkat mindketten Isten ajándékaként éljük meg, egyre többször beszélünk arról, hogy örökbe fogadjunk gyermekeket: ők is részesülhessenek ebből a szeretetből.”
Fotó: Herczeg Andrea
Hogy hogyan telnek a mindennapok egy ötgyermekes családban? „A gyerekekkel való foglalkozás, különböző sport, zenei programok megszervezése viszi el időnk nagy részét. Én több vállalkozást vezetek, feleségem szintén vezeti a vállalkozását, ami egyben a hobbija is. Emellett elkötelezett tagjai vagyunk az Omega Gyülekezetnek, ahol többféle szolgálatot végzünk: egy házi csoportot vezetek, gitározom a helyi dicsőítő bandában, rendszeresen prédikálok, Edit gyerekfoglalkozást vezet. Itthon is sok a teendő: a négy ló, nyulak, kutyák, egyéb háziállatok mellé tervezem, hogy idén kibővítjük az állományt egy csacsival, báránnyal, baromfikkal és néhány malaccal. Közben a Pünkösdi Teológiai Főiskolára járok, tervezem, hogy ledoktoráljak teológiából, befejezzem első könyvemet, létrehozzak egy keresztény blues zenekart saját dalokkal… és hogy egyszer kialudjam magam.”
