Túl két világháborún: egy 108 éves nagymama karanténtúlélő tanácsai

Hercsel Adél | 2020. Március 30.
Ha valaki tudja, hogy mi nehéz időkben a túlélés receptje, akkor a 108 éves néni, aki még az Európa-szerte tömegek halálát okozó 1918-as spanyolnátha járványt is átvészelte.

Megkérdezték a 108 éves Winifred Burgoyne-tól, aki 3 évvel az első világháború kitörése előtt született, hogy szerinte mi segíthet abban, hogy átvészeljük a nehéz, válságos időket. Az idős brit nagymama, aki élete nagy részében szövőgyári munkásként dolgozott Manchesterben, a második világháború alatt többek között a hadseregnek szánt egyenruhákat és kiegészítőket gyártott, meg is osztotta túlélési tippjeit. 

A Boltonban élő nagymama elmondta, a legfontosabb, hogy ilyenkor próbáljuk meg kizárni a tudatunkból a körülöttünk, a közvetlen közelünkben zajló nyugtalanító eseményeket, és igyekezzünk lépésről lépésre csak a saját dolgunkra koncentrálni. Most is ezt tanácsolja, akárcsak azt, hogy álljuk meg, és ne puszilgassuk, kevésbé ölelgessük a gyerekeket, egymást, tartsuk a távolságot, és használjunk kellő mennyiségű fertőtlenítőszert.

Winifred jelenleg egyedül él, férje, Ronald, akivel 1946-ban szerettek egymásba, 2000-ben hunyt el. Az idős nőt igazi túlélőnek tartják, aki keményen dolgozott egész életében, még terhesen, és gyermekei mellől otthonról is. 2015-ben költözött egy idősek otthonába, egészen addig gond nélkül egyedül is ellátta magát. A hosszú élet titkának és a legjobb túlélési tippeknek azt tartja egy nő számára többek között, hogy:

A lányai és két unokája most a karantén idején telefonon tartja vele a kapcsolatot, és nagyon büszkék a nagyira. Winifred az Egyesült Királyság 42. legidősebb embere, és már 8 levelet kapott a királynőtől születésnapja alkalmából. A nagymama a mai napig edz, a járókeretével és annak segítségével végez gyakorlatokat, miközben zenét hallgat. A fiatalok, akik gondozzák, mind elképesztően pozitív személyiségnek és férfiasan kemény karakternek tartják.

(via)

Még több túlélési tipp a koronavírus-karantén idejére: 

Exit mobile version