Életmód

Guruló szupermarket oldhatná meg a bevásárlást a járvány idején

A megoldás főleg a nagyvárosokon kívül élők életét tudná megkönnyíteni.

A koronavírus-járvány kitörése óta az alapvető élelmiszerek beszerzése is komoly kihívássá vált. A vásárlóknak maszkot-kesztyűt kell húznia és az üzletekben is ügyelni kell a megfelelő távolság megtartására, hogy a fertőzés kockázatát a lehető legjobban le lehessen csökkenteni.

Emiatt – főleg a járvány kezdetekor – sok üzletből elfogytak fontos, alapvető élelmiszerek és háztartási cikkek, a hipermarketek házhozszállítási oldalain pedig rövid idő alatt elfogytak az időpontok, volt olyan, aki több hétre előre tudott csak foglalni.

A helyzet megoldására most a kanadai Grocery Neighbour nevű cég állt elő egy kreatív ötlettel: ahelyett, hogy a vásárlók az üzletek előtt állnának sorba vagy kétségbeesetten próbálnának időpontot foglalni a házhozszállításhoz, az észak-amerikai cégnél azt találták ki, hogy mi lenne, ha az egész üzlet gurulna oda a vevők otthonai elé.

Kerekeken guruló szupermarketek jöhetnek KAnadába

A guruló szupermarket látványterve (Fotó: Grocery Neighbour)

A cég speciálisan átalakított kamionokkal képzelte el a guruló közérteket: a teherautók konténereibe polcokat és hűtőpultokat szerelnek be, hogy a fagyasztott árucikkek is eljussanak a vásárlók otthonaiba. Az érdeklődők egy okostelefonos applikáció segítségével tájékozódhatnak a kamionok tartózkodási helyéről és akár értesítést is kaphatnak, ha a mozgó üzlet a közelben jár.

„Hasonlóan működik a dolog, mint a fagyisautók, hasonló élményben lesz része a vásárlóknak” – magyarázta a CBC kanadai tévécsatornának nyilatkozva Frank Sinopoli, a Grocery Neighbour alapítója.

Az üzletember szerint az a terv, hogy 1000 darab mozgó élelmiszer-üzletet indítsanak útra Kanadában. Jelenleg 3 kamionjuk járja az utakat Toronto környékén, a cégvezető ígérete szeirnt azonban nyárra további guruló szupermarketek is üzembe állnak majd, hogy segítség a vásárlók beszerzéseit.

További cikkeink a koronavírus témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése