Szabadidő

„A csomagolásmentességgel nagyobb kockázatot vállalunk” – új nlc-podcast indul

Az nlc most induló podcast-sorozatában az élelmiszer-biztonság áll majd a fókuszban. Elsőként foglalkozzunk a csomagolásokkal!

Kevés téma kapott az elmúlt egy-két évben nagyobb teret a közösségi médiában és a sajtóban a műanyag-hulladékok környezetszennyező hatásánál. Fogyasztóként pedig leginkább testközelből az élelmiszerek csomagolásán érezzük, akár csak a mi háztartásunkban keletkező csomagolási hulladékok elképesztő mennyiségét. Erről szól most induló podcast-sorozatunk, a Hello Food első adása. A koronavírus-járvány kitörése előtt rögzített felvételen szakértőink – köztük Szöllősi Réka, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) kommunikációs vezetője – körbejárják az ezzel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket: többek között arról beszélgetnek, hogy áldás-e vagy átok az élelmiszercsomagolás? Egyáltalán, miért van szükség a csomagolásra? Mit tehetünk fogyasztóként a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentéséért?

A koronavírus járvány ugyanakkor életünk szinte összes területén felülírta eddigi rutinjainkat. A vásárlási szokásaink sem kivételek ez alól: az elmúlt hetekben szinte egy szót sem hallunk a műanyag csomagolási hulladékokról vagy a csomagolásmentes mozgalomról. Biztonság iránti vágyunk mindent visz: a vírustól való félelmünkben úgy tűnik, hogy mostanság az előrecsomagolt élelmiszereknek szavazunk bizalmat. Ez pedig rámutat egy nagyon fontos tényre, amely eddig rendre elsikkadt a csomagolásokról szóló vitákban: az élelmiszereket elsősorban azért kell becsomagolni, hogy a környezetből ne kerülhessenek bele kórokozók és más olyan anyagok, amelyek veszélyeztetik az egészségünket és gyorsan az élelmiszerek megromlásához, így az élelmiszer-hulladékok mennyiségének növekedéséhez vezetnek.

A Hello Food adásai várhatóan kéthetente jelentkeznek majd, az élelmiszeripar és az élelmiszer-biztonság legfontosabb, sokakat érintő témáival. 

További cikkeink podcastokkal kapcsolatban:

nlc podcast élelmiszer biztonság felelős élelmiszergyártók szövetsége szöllősi réka

Az élelmiszerek csomagolására már a koronavírus-járvány előtt is rendkívül szigorú szabályok vonatkoztak (Fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top