Életmód

Merkely szerint bár a járványveszély nem múlt el, indokolt az enyhítés

„Reménykedünk abban, hogy a nyáron újabb hullám nem érkezik (...), de ettől függetlenül az őszi időszak járványmentessége jelenleg nem biztosított" - mondta Merkely Béla.
A vírus után nem lesz bébibumm

Nagyon jó adatokat kaptak az eddig elvégzett koronavírus-szűrésből, s ez már valószínűleg nem fog változni, de a járványveszély továbbra sem múlt el – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A rektor szerint a járvány egy esetleges második hullámát akkor kezelhetik könnyebben és jobban, ha most elegendő információhoz jutnak az elvégzett PCR-tesztekből. Ezért azt kérte, hogy a tesztre meghívottak közül mindenki próbáljon elmenni. Még néhány ezren vannak olyanok, akik nem jelentek meg – tette hozzá.

Kiemelte, a mostani a legnyugodtabb szakasza a járványnak, ami azt is jelenti, hogy hatottak a távolságtartásra és a higiéniára építő rendelkezések, így indokolt a szabályok enyhítése.

Hozzátette, a tesztekkel nem csak országos, de regionális képet is kialakíthatnak, így tisztában lesznek azzal, hogy hol vannak azok a gócpontok, ahol a parázs lángra kaphat, és újabb megbetegedések lehetnek.

„Reménykedünk abban, hogy a nyáron újabb hullám nem érkezik (…), de ettől függetlenül az őszi időszak járványmentessége jelenleg nem biztosított” – mondta Merkely Béla, hozzátéve, az alatt az idő alatt, amit most nyertek, nagyon sok információt fel tudnak dogozni, amelyek hatékony kezelést hozhatnak.

Az olasz és a magyar járványügyi helyzetet összehasonlítva Merkely Béla azt mondta, azokat mennyiségében és minőségében is eltérnek egymástól: az olaszokat meglepte a járvány, amely próbára tette a helyi egészségügyet, míg Magyarországon később jelent meg a koronavírus, és nagyon gyors válaszokat adtak rá.

Merkely Béla hozzátette, az olaszokhoz hasonlóan sokat szenvedtek a járványtól a spanyolok, a britek és a belgák is, viszonylag jól viselték a krízist a németek, az osztrákok és a visegrádi országok.

(MTI)

(Kiemelt kép: illusztráció, Apu Gomes/AFP)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése