Életmód

„Posztkoronás szindróma”: A világ lazít, de vajon mi is tudunk majd a koronavírus-járvány után?

Ma már számokban is kimutatható, hogy hasznunkra vált a gyakori kézmosás és a szociális távolságtartás a koronavírus-járvány idején. De vajon mitől függ, hogy pszichésen is kiengedünk, ha elmúlik a veszély? Vagy ezután már picit mindig bennünk marad, hogy félnünk kell a másiktól?

Épp leültem megírni a cikket, mikor egy gyerekkori barátom felcsengetett. Gyümölcskiszállító vállalkozása van, epret hozott nekem. A koronavírus-járvány kitörése óta tőle rendelek, már-már szokásunkká vált, hogy ilyenkor elbeszélgetünk kicsit a gyerekkorunkról, arról, ki hogy érzi magát ebben a helyzetben. Másfél méteres távolságban, maszkkal az arcunkon. Eleinte furcsa volt, hogy nem tudom jól megölelgetni, ma már teljesen természetes, hogy tartjuk a szociális távolságot. Anélkül, hogy mondtam volna, milyen cikken dolgozom épp, előhozta, mennyire unja már a helyzetet, mégis nem biztos, hogy találkozna a barátaival, szüleivel, ha felülről teljesen szabad utat kapna erre. A lelke valahogy nem engedné.

Sokan vagyunk így. Hiába lazít a világ, nyitják meg a Margit-szigetet, vagy mondja azt Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egytem rektora, hogy bár a járványveszély nem múlt el, indokolt az enyhítés, hiszen az eddig országosan elvégzett 8276 koronavírus tesztből kettő lett csak pozitív, a para sokunkba beivódott. Mert aztán olyan hírek is felröppennek, hogy ahol lazítottak, ott megint megemelkedett a fertőzöttek száma – a WHO nemrég például azt mondta, még mindig terjed a járvány, ismét szigorítások jöhetnek egyes országokban. Nemcsak a félelem érzete lett állandó társunk, hanem a fertőzés elkerülésére tett óvintézkedéseink is szokásunkká váltak. A koronavírus-járvány kitörése túl hirtelen jött, ami rendkívül megterhelő volt az idegrendszerünk számára. A helyzet egyéni traumatizáltságunktól függően számos fel nem oldott traumánkat aktiválhatta. Hogy a járvány mennyire éltünk meg stressz szempontból nehezen, azt számos különböző tényező befolyásolta, például az életkörülményeink, egészségi állapotunk, megküzdési stratégiáink, vagy az, hogy milyen külső és belső erőforrásokkal vagyunk felvértezve. Most, hogy a világ lazít, azon kaphatjuk magunkat, hogy lelki értelemben nem feltétlenül megy ilyen könnyen a visszatérés. Legtöbbünkben ott motoszkál a kérdés: mikor fogok megnyugodni? Mikor tudom jó szívvel megölelni a szeretteimet úgy, hogy eszembe se jusson a koronavírus?

A mások közelségétől való félelem a koronavírus-járványt is túlélheti

A koronavírus egészségügyre és gazdaságra tett hatásain túl van egy másik faktor is, melyről mintha kevesebbet beszélnénk: a járvány a gondolkodásunkat, a viselkedésünket és az egymáshoz való viszonyulásaink is megváltoztatja. Én például eleinte kinevettem magam, amiért lesikálom az élelmiszerek műanyag borítását vásárlás után, ma már automatikusan ez az első a cipőlevétel és a kézmosás után, és bár azt a tanácsot nem fogadtam meg, hogy a tojást a hipóban megfőzzem, automatikusan arrébb ugrok, ha valaki másfél méternél közelebb jön hozzám az utcán. Egyesek szerint a folyamatos ismétlés által begyakorolt szokás kialakulásához átlagosan 66 nap kell, mások szerint 21 nap is elég ahhoz, hogy az adott rutin úgymond a második természetünkké váljon. Ehhez állítólag heti minimum négyszer kell gyakorolnunk. Akármelyikkel is számolok, bőven megvan az az ismétlésmennyiség ahhoz, hogy a koronavírus ellen kialakított védekezési módszereink gyakorlatilag a vérünkké váljanak. Mindez persze tök jó, főleg ha mondjuk az ellenálló-képességünk növelésének érdekében rendszeresen sportolni kezdtünk a karantén alatt, de ugyanez már nem mondható el a szociális távolságtartásról, mely ugyan járványidőkben hasznos, a veszély elmúltával viszont csak teher, ha ez lesz az új normális.

A járvány a kapcsolatainkat is tönkreteheti

Utasok várakoznak betartva a biztonságos távolságot, egy nizzai villamosmegállóban (Fotó: VALERY HACHE / AFP)

Kialakulnak bizonyos minták az emberek viselkedésében, amikor hosszú elszigeteltség és veszély fenyegeti őket. „Bizonytalan helyzetekben arra törekszünk, hogy valahogy visszavegyünk a kontrollt, a távolságtartás, maszkhordás további betartása például ennek az eszköze lehet. A járvány egy olyan krízishelyzet, ahol az ellenséget nem látjuk, és potenciálisan bárki hordozhatja a vírust, nem tudhatjuk, maguk a hordozók se a legtöbb esetben. Ebben a helyzetben más fénybe kerülhet a többi ember: potenciális veszélyforrássá válnak a szemünkben, így a szociális távolságtartás belül is megjelenhet – mondja Bálint Eszter pszichológus. – Ezeknél a szokásoknál az a kérdés, hogy meddig szolgálják azt, hogy a kontroll érzése meglegyen, és mikortól zavarják meg az embert a mindennapi tevékenységekben, például amikor valaki annyira ragaszkodik a távolságtartáshoz, hogy nem fog lemenni a boltba.”

A lezárások világa

Mindaddig, amíg a vírus terjedését sem a vakcina, sem egy stratégiailag összehangolt, globális kampány nem gátolja meg (ami egy Harvard-tanulmány szerint legalább két évbe telik majd), a mindennapjainkat valószínű továbbra is a járvány kezelésére tett erőfeszítések fogják meghatározni, ez pedig nemcsak hétköznapjainkra, de pszichénkre is kihatással lehet hosszú távon. Sim Kang, a szingapúri mentálhigiénés intézet pszichiátere szerint a rutinok feletti kontrollnak, a normalitásnak, szabadság érzésének, a személyes kapcsolatoknak az elveszítése a 2003-as SARS járványt is jellemezte. A SARS, az Ebola és a sertésinfluenza járványokról végzett tanulmányok mind azt mutatták, ezekben az időkben több a szorongásos, depressziós tünet, miközben az autonómiára és az ellenőrzés visszanyerésére összpontosító magatartás is növekedett: az emberek például arról számoltak be, a járvány után is fontos maradt számukra a higiéniai szokások betartása, vagy az alaposabb tájékozódás a hírekből.

Mitől függ, hogy pszichésen is kiengedünk, ha elmúlik a veszély?

Fotó: Veronique Popinet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Luka Lucic, a Pratt Intézet pszichológusa a délszláv háború hatásait vizsgálta túlélőkön, és tanulmányában rámutatott, sokaknak jelentősen megnövekedett a térbeli tudatosságuk, például kifejlesztettek olyan képességeket, hogyan kerüljék el a golyókat vagy bombákat, ez a képességet pedig aztán egész életük során magukkal vitték. A SARS és MERS sújtotta helyeken a maszk viselése továbbra is szokás maradt egy egyszerű megfázás esetén is. Mindebből az következhet, hogy a koronavírus-járvány mélyen meghatározza majd azt a módot, hogyan lépünk fizikailag kölcsönhatásba másokkal.

„Posztkoronavírus szindróma”

Amikor a járvány kitört, mindannyian megtapasztalhattuk az ellenállást az új valóságunknak. Megpróbáltuk megőrizni a normalitást, számoltuk a visszatérésig a napokat. Aztán megtanultunk alkalmazkodni. A világon számos olyan hely van, ahol mindig a fenyegetettség tudatával élnek az emberek: fogalmuk sincs arról, mit hoz a holnap, miközben tegnap nagy valószínűséggel történt valami szörnyű. Ilyen helyzetben a tervezés ideiglenes és rövid távú. A háborús túlélők szerint a felszabadulás csak azáltal történhet meg, ha elfogadjuk azt, amit képtelenek lennénk nyugodtabb időkben: egyénként igencsak kevés ellenőrzést gyakorlunk az életüknek fenyegető erők felett. „Egy ilyen helyzet rávilágít a saját halandóságunkra, így rátereli a gondolatainkat a halálra – hangsúlyozza Bálint Eszter. – Ez nem feltétlenül újdonság, Irvin D. Yalom pszichiáter szerint mindenkiben benne van a halálszorongás, és ezzel mindenki máshogy küzd meg. De egy-egy ilyen helyzet felszínre tudja hozni ezeket. Egyrészről van, akiben a járvány még több szorongást és negatív gondolatot indít be, másrészről viszont a halandóságról való gondolkozás, az ezzel való munka önismereti szempontból sokat adhat. A koronavírus-járvány biztos egy lehetőség az újragondolásra, egy ilyennek az átélése rávilágít dolgokra a saját életünkben, gondolkodásunkban, de egyén függő, hogy mennyire fog hosszú távú hatással lenni. Érdekes szempont lehet az is, hogy vajon generációkon átívelő utóhatások is lesznek-e. Fontos, hogy ha vége van a járványnak, akkor is kell dolgozni az egyéni, társadalmi szintű veszteségekkel. Akik azt élték meg, hogy a járvány miatt elveszítik a céljaikat, elveszítik a kontrollt, nekik újra kell tervezni, újra magukra kell találniuk ahhoz, hogy vissza tudjanak kapcsolódni a hétköznapokba.”

Amikor a múlt nem tud elmúlni

Érdemes számolnunk azzal, hogy a legmélyebb traumák csak a veszély elmúltával jönnek a felszínre. „A PTSD valamilyen traumatikus élmény átélése nyomán szokott kialakulni – klasszikus példa a háborút megjárt katonák, de ugyanez a természeti katasztrófát átéltekkel, balesetet elszenvedőkkel, erőszak áldozataival. Ebből a szempontból a leginkább rizikós csoport az egészségügyi szakembereké, akik most a frontvonalban dolgoznak, de természetesen ez nagyon sok mindentől függ, például attól, ki mennyire éli meg traumatikusnak ezt a helyzetet, milyen helyzetekbe kerül a járvány miatt – véli a pszichológus, és hozzáteszi – A kutatók arra számítanak, hogy megnő a PTSD pervalenciája a vírus után.” Eszter szerint a szorongás nem egyenlő a poszt traumás sztresszel, hiszen természetes, hogy ameddig nem normalizálódik a helyzet, vagy nem lesz vakcina, addig ott marad annak a lehetősége is, hogy megfertőződjük, vagy a szeretteink közül valaki elkapja a vírust. „A szorongás is marad velünk egy darabig. Aki hajlamosabb erre, vagy már eleve volt egy egészségszorongása, annál lehet, hogy a vírustól való félelem erősebb lesz, vagy jobban elhúzódik. Valószínűsíthetően a depresszív tünetek, érzelmi kimerültség, ingerültség, alvás problémák is elő fognak jönni, illetve jönnek elő a szociális izoláció miatt”– teszi hozzá a szakember.

Vannak nyereségeink is

A járványokkal, ostromokkal kapcsolatos ismereteink sokasága előrevetíti, hogyan telnek majd következő hónapjaink. Például kimutatható, hogy koncentrálási képességünk, a mások társaságságban való elengedettségünk, az előre gondolkodásunk, tervezési képességünk egészen biztos, hogy sérül valamennyire, miközben a túlélési ösztönünk „békeidőben” tovább működhet. Mindez azt mutatja, hihetetlen mértékben vagyunk képesek alkalmazkodni tulajdonképpen bármilyen helyzethez, mindegy, hogy az milyen rossz.

A járvány a kapcsolatainkat is tönkreteheti

Fotó: Celine Gaille / Hans Lucas via AFP

De persze vannak nyereségeink is, és nemcsak annyi, hogy állítólag a párkeresést lelassítja, így elmélyítheti az ismerkedést, és több, bizalomra épült kapcsolatot szülhet a járvány. A széles körben elterjedt válságok közepette az egyik legnagyobb pszichológiai változás az úgynevezett proszociális viselkedés, vagyis az a viselkedésmód, ami nem hoz közvetlen hasznot nekünk, viszont másokon segít. Maga a nagy New York Times adta hírül, hogy a magyarok kedves cselekedetekkel reagálnak a krízisre, volt, aki pizzát szállított ingyen és bérmentve időseknek, más kiürült Airbnb lakását engedte át egészségügyi dolgozóknak, de sok hír jelent meg arról is, mennyien segítenek idős szomszédjaiknak a bevásárlásban. Már az ősemberek is, mikor egy ellenséges környezetben estek csapdába, sikeresebben küzdöttek meg a problémával, ha együttműködtek. Most, amikor a krízis kapcsán kis közösségekbe szigetelődtünk el, túlélési ösztöneink újból működésbe léptek. Az említett Dr. Sim a SARS-járvány idején megállapította, hogy járványidőkben az emberek olyan módon figyeltek egymásra, ahogyan előtte még soha. A szép nevű Dipali Mukhopadhyay, a Columbia Egyetem politológusa pedig azt vizsgálta meg, miként birkóznak meg társadalmak a krízisekkel, és arra a következtetésre jutott, hogy az ilyen helyzetekben a szolidaritás különböző formái jelenhetnek meg. A szíriai Damaszkusz városában, ahol mindennaposak voltak a lövöldözések, őrizetbe vételek, házkutatások, robbantások, a kutató sokkal több és erősebb jótékonysági és támogatási hálózatokat talált, mint a békés társadalmakban. A krízis által előhozott cselekedeteink nemcsak a pillanatnyi altruizmusunkat tükrözik, hanem mélyebb érzelmi növekedést is sugallnak, mely túlmutathat a válságon.

Azokról a kialakult szokásainkról szólva, melyek a járványhelyzet vége után már nem szolgálnak minket, Bálint Eszter azt mondja, érdemes monitorozni, hogy esetlegesen milyen negatív gondolatok kapcsolódnak ezeknek a szokásoknak az elengedéséhez, és ránézni a valóságtartalmukra, megpróbálni aszerint átkeretezni őket. „Ezek az irreális gondolatok gyakran keltenek szorongást, de a legtöbb esetben, ha felismerjük őket és tudatosan rájuk nézünk, akkor megállíthatjuk az áradásukat és az átkeretezéssel, átfogalmazással olyan gondolatok kerülnek a helyükre, amelyek megnyugtathatnak minket. Valamilyen relaxációs technika elsajátítása is sokat segíthet, ami amellett, hogy alaphelyzetben is kiegyensúlyozottabbá tesz minket, stresszhelyzetben egy jó módszer önmagunk megnyugtatására és a szorongató érzések kezelésére. Ha pedig valakinél súlyosabb a szorongás, akkor szakember segítségével ajánlott foglalkozni a dologgal” – emeli ki a pszichológus.

Vagyis nemcsak a szorongásunk élhet tovább a járvány után, de jó dolgokat is magunkkal vihetünk ebből. Csak rajtunk áll.

Koronavírus és stressz

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése