nlc.hu
Életmód
Valaki azt mondta egy srácnak, jobban fog tetszeni a nőknek, ha filtert tesz a fotóira – az eredmény zseniális

Valaki azt mondta egy srácnak, jobban fog tetszeni a nőknek, ha filtert tesz a fotóira – az eredmény zseniális

Reméljük bejön a nem mindennapi társkeresési módszer. Nekünk nagyon tetszik!
Egyszerűen imádjuk Glenn újragondolt, filterezett képet

Azt gondolnánk, hogy 2020-ban a technológia segítségével könnyű ismerkedni, de aki benne van a társkeresésben tudja, hogy kicsit sem az, pláne a jelenlegi helyzetben.

Glenn Embrey sem kivétel, aki már a karantén előtt sem tudott randizni, a nők egyszerűen nem válaszoltak neki, nem érdeklődtek iránta. Éppen ezért, amikor egy ismerőse azt javasolta neki, filterezze meg egy kicsit a képeit, hátha úgy nagyobb lesz az érdeklődés, Glenn ezt sem tudta már komolyan venni. Szerencsére. Ugyanis elképesztően vicces fotósorozat készült arról, ahogy filterekkel (szűrőkkel) pózol:

A srác több, különböző szűrővel áll ugyanolyan pózban, fapofával. A sorozat pedig már 39 ezer lájknál tart. Mi is hozzájárultunk a gyarapodáshoz, nem lehet a képeket nem szeretni.

(via)

(Kiemelt kép: Facebook)

Még több társkeresős sztorit itt olvashatsz:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top