Életmód
Szponzorált tartalom

A legjobb sorozatok és filmek, amiket apukáddal közösen érdemes megnézned

Most olyan szériákat és mozifilmeket hoztunk el nektek, amiket apukátok is szeretni fog. Legyen szó akcióról, vagy történelmi időutazásról, minden műfajra van néhány ötletünk!

Akcióban gazdag sorozatok

Ha kedvelitek a kalandokat, és többször is megnéztétek a Gyűrűk Urát, de nyitottak vagytok a drámára, vagyis az izgalmasabb csatajelentek mellett, az ármánykodásra is, akkor a Trónok harca az a sorozat, amit közösen kell megnéznetek. Szerencsére, vagy a rajongók bánatára, a széria már véget ért, így nem kell várni az újabb epizódokra, és saját időbeosztásotoknak megfelelően darálhatjátok a Hét királyság történetet, a sárkányoktól egészen a filmtörténet egyik legvéresebb esküvői jelenetéig…

Az akciónál maradva egy másik klasszikus sorozatot ajánlunk nektek, ez pedig a Maffiózók.  Bár a James Gandolfini főszereplésével készült széria 1999-ben debütált, sokak számára még ismeretlen. Pedig minden idők egyik legjobb sorozatáról van szó, amely a New Jersey Soprano maffiacsalád életét mutatja be. Megismerhetjük a főhőst Tony-t, aki kegyetlen, ha üzletről van szó, mégis pánikrohamok gyötrik, vagy a feleségét Carmelat, aki mindig becsukja a szemét, ha arra terelődik a szó, hogy honnan van a családi vagyon. De bepillantást nyerhetünk elkényeztetett gyerekeik életében is, ahogyan a maffiacsalád többi tagjának szövevényes története is számos izgalmat rejt.

Ha apukád a rosszfiúkat elfogó zsarukról néz szívesebben sorozatot, akkor felejtsd el a Maffiózókat, és csekkold le a Zodiákus, vagy a Hetedik rendezőjének sorozatát, a Mindhuntert. A széria visszarepíti a nézőt a hetvenes évekbe, amikor még az FBI-nál gyerekcipőben járt a profilozás, ahogyan a kriminálpszichológia is. A sorozat igazán valósághűen sikerült, köszönhetően egy dokumentarista könyvnek, valamint annak, hogy a korszak leghíresebb sorozatgyilkosainak ügyeit is felvonultatták benne.

Történelem és politika, ha bírjátok az időutazást és a döntéshozók életét

Az elmúlt években egyre igényesebb, és egyre izgalmasabb politikai sorozatok kerültek a képernyőre. Ilyen volt a Robin Wright és Kevin Spacey főszereplésével készült Kártyavár is. Mindenkinek vannak feltételezései arról, hogy milyen beszélgetések zajlanak a politikai életben, a Fehér házban, a Kongresszusban. A Kártyavárban felvonultatott események túltesznek minden képzeleten. Nektek való a sorozat, ha tudni akarjátok, hogy milyen mocskos játszmákat űznek a politikában a hatalomért, és mi lapul olykor a felszín alatt, persze Hollywood szerint. A sorozat élvezeti élményét némileg csökkenti, hogy az utolsó évad előtt robbant Spacey zaklatási botránya, ami miatt a színészt kirakták a befejező, hatodik évadból, így az politikai dráma helyett olcsó szappanoperaként búcsúzott a nézőktől.

Még a Borgiák előtt került képernyőre a VIII. Henrik életéven foglalkozó Tudorok. Olyan kosztümös, történelmi sorozat volt ez, amit még a férfiak is szívesen néztek. A hat feleséget elfogyasztó angol uralkodó élete tele volt véres csatával, valamint politikai, vallási és szerelmei drámákkal, ezek egyébként kéz a kézben jártak. Érdekesség, hogy bár korabeli festmények szerint a király igen nagydarab férfi volt, jól megtermett pocakkal, a főszereplő Jonathan-Rhyes Meyersnek esze ágában sem volt pluszkilókat felszedni a szerep kedvéért, így egészen az utolsó néhány részig egy fess uralkodóval találkozhatnak a nézők.

Ne ugorjátok át a Bodyguard sorozatot sem! Főleg azok fogják élvezni, akik szeretik a politikával átszőtt akciókat, és a brit szériákat preferálják az amerikaiakkal szemben. A sorozatnak nincs köze a Whitney Houston-féle romantikus mozihoz, helyette tele van politikai játszmával, realizmussal, thrillerelemmel és korunk problémáival. Főhősünket, aki megannyi traumát átélt veterán, beosztják a belügyminiszter asszony mellé testőrnek, ám egy összeesküvés fenekestül felforgatja nemcsak kettejük, de az ország életét is. A BBC sikerszériájából már követelik a nézők a folytatást, ám a sorozat főszereplője, Richard Madden olyan sikeres, hogy még az sem kizárt, ő lesz az új James Bond, akkor pedig ki tudja, mikor lesz ideje a második évadra.

Vígjátékok azoknak, akik inkább nevetnének

Lépjünk túl a Rém rendes családon, ahogyan a Két pasi meg egy kicsin is ideje túllendülni. Ha apukád dolgozott az élete során irodában, akkor A hivatal amerikai, vagy angol verziója nagy kedvence lesz. Mindenkinek vannak irodai sztorijai, ám ezeket is túlszárnyalja a világ legidegesítőbb főnökének és csapatának a mindennapjait bemutató sitcom. Ha viszont a bürokrácia útvesztőjén szeretnétek nevetni, akkor a nálunk kevésbé ismert, Városfejlesztési osztályba vágjatok bele, ami egy önkormányzat egyik kevésbé működő részlegének munkatársait mutatja be a stréber helyettestől, a számítógépet ellenségnek tartó, a választók elől menekülő főnökig.

Igazi apa-lánya kedvenc lehet a Good Girls sorozat, ami vígjáték, dráma és akció egyben. Három igazán vagány, mindenre elszánt nő a főszereplő, akik más-más okokból, de olyan élethelyzetbe kerültek, amikor pénzhez kell jutniuk. Sürgősen és bármi áron. Ha szívesen néznétek meg, hogyan ássák egyre mélyebbre magukat az alvilági ügyekbe a csetlő-botló, bűnöző anyukák, akkor hajrá Good Girls!

Pár óra kikapcsolás

A keresztapa trilógia nem is kettő, de legalább félnapos program lehet neked és az apukádnak. Így egy esős vasárnap délután ideális választás lehet, akkor is, ha korábban már láttátok, hiszen  olyan filmről beszélünk, amit nem igazán lehet megunni.

A 70-es években készült másik klasszikus a Kelly hősei háborús film, melyben olyan világsztárok szerepeltek, mint Clint Eastwood, Telly Savalas, vagy Donal Sutherland. Ha nem is annyira kedveled a régi filmeket, ezzel tegyél egy próbát! Hidd el, apukád is imádni fogja, a normandiai partraszállás után játszódó, felderítő alakulat küzdelméről szóló történetét.

A 2013-as Amerikai botrány, igazi bakancslistás darab. Mihez kezd az átverés és a hazugság nagymestere, ha egy FBI-ügynök markába kerül, és együttműködésre kényszeríti? Christina Bale, Bradley Cooper, Jennifer Lawrence, Amy Adamy és Robert De Niro alakítása csak tökéletesíti, az egyébként is fantasztikus sztorit.

#sorozatcunami

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top