Életmód

Másfél év után, a karcagi horrortelepről került elő elveszett kutyájuk

Hiába a külön töltött idő, Archie azonnal megismerte egykori gazdáit.
Másfél év után került haza az elveszettnek hitt kutya

A még most is nagyon fiatal Archie-nak, vagy ahogy gazdái nevezik, Archibaldnak nagyjából másfél éve veszett nyoma. Akkor tűnt el, mikor Debrecenben élő gazdái véletlenül nyitva hagyták a kertkaput. Ugrai Ferenc és párja azóta kétségbeesetten igyekezett a kutyus nyomára akadni, de egész mostanáig nem jártak sikerrel.

Hogy is járhattak volna? Ők nem tudták, de kedvencük – száznál is több másik kutyával egyetemben – egy karcagi szaporítótelepen kötött ki. Ezt a szaporítótelepet, amit egy 31 éves helyi férfi üzemeltetett, múlt szerdán számolta fel a rendőrség, akiket több állatvédő csoport is segített a munkában.

A Fókusznak nyilatkozott az Állatmentő Sereg egyik önkéntese, Némedi Erika, aki elárulta, a horrortelepen a kutyákat szűk, koszos, levegőtlen helyeken, hűtőládákban zsúfolták össze. A nyomozók elmondták azt is, hogy a szaporító sanyargatta és meg is kínozta az állatokat: többnek kivágta a hangszálait, hogy azok az ugatásukkal nehogy felhívják rá a szomszédok, környékbeliek figyelmét.

A 31 éves karcagi férfit a rendőrök nem vették őrizetbe, de állatkínzás miatt eljárást indítottak ellene. A horrortelepről kimentett 148 kutyát – köztük Archie-t – 6 állatotthon fogadta. Archie-nak szerencséje volt, a chipje alapján hazajutott. Gazdája, Ugrai Ferenc a Fókusznak elmondta, párjával épp óvodába vitték a gyerekeiket, mikor hívták őket. „Annyit láttam, hogy a párom beszél valakivel, aztán elkezd sírni” – mesélte Ferenc, majd hozzátette, mikor rákérdezett, mi a baj, párja könnyek között újságolta neki, hogy megvan Archibald.

Bár a kutyus azonnal felismerte gazdáit, kétségtelen, hogy az elmúlt másfél év nyomot hagyott rajta: félénkebb és rekedtebb is lett gazdái szerint.

Olvass még többet szerencsésen hazajutott kutyusokról: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése