Életmód

Maszk nélkül kézbesített a magyar futár – bepanaszolták

Miután a csomag tüdőbeteg címzettje felszólította, hogy tegye fel a maszkot, bemutatott a férfinek, majd egyszerűen elhajtott.
Arcmaszk nélkül kézbesített és még neki állt feljebb.

Sem maszkot, sem kesztyűt nem volt hajlandó felvenni az a kézbesítő, akit pechére még le is videóztak, ahogy minősíthetetlenül viselkedik az egyik címzettel. „A kézbesítő néhány perccel a felvétel előtt már járt a házunk előtt; akkor ki sem szállt, csak várt néhány percet és elment”idézi a Bors a sértettet, Gábort.

A férfi elmondása szerint azonnal jelezte a problémát a szállítmányozó cégnek, aminek hatására a futár pár perc múlva ismét megjelent a házuk előtt. „Mivel incidens történt, elővettem a telefonomat videózni. Köszönés nélkül iramodott felém, és odakiabált, hogy van-e nálam személyi igazolvány, mert csak úgy kézbesíthet.”
 
Gábor, aki krónikus tüdőbeteg, a koronavírus-járvány miatt jelezte a férfinak, hogy csak akkor veszi át a csomagját, ha a kézbesítő betartja a biztonsági szabályokat és  felveszi a maszkját (Amit bizonyos üzletekben már ingyen adnak a feledékeny vásárlóknak). „Erre fogta magát, beült a kocsiba, bemutatott és elhajtott” – panaszolta Gábor, akinek végül személyesen kellett elmennie a csomagjáért.

Miután a pórul járt férfi több hivatalos szervnek is jelezte a problémát, az ügyben vizsgálat indult. A Posta közölte: elítéli a videóban látható viselkedést és megtette az ügyben a szükséges lépéseket.  

Mindent a maszkviselésről az nlc-n: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top