Gondolkodtál már azon, mi lenne, ha mindened elveszítenéd, ami addig fontos volt? Házat, kocsit, munkát, egészséget. Képzeld el, hogy milliomos vagy, és az addigi luxus életmód, ami az identitásod része volt, egyszer csak elpárolog! A luxus BMW-det egy rozzant Fiatra cseréled, a medencés villádat egy lakótelepi panelre. Jó, hát nem te és nem én, mert hát keveseknek sikerül olyan életszínvonalat teremteni, mint amit Szin János a 2000-es évek elején: medencés villa, konditerem, alkalmazottak, luxusutak: Mexikó, Argentína, Dél-Afrika, Amerika, majd megint Mexikó… és akkor egyszer csak snitt, vége.
Fiatalon még azt gondoltam, hogy enyém a világ! Az élet egy olyan film, ami rólam szól, mindenki más csak statiszta benne. 350 négyzetméteres, antik bútorokkal berendezett villában éltem, ahol a legolcsóbb perzsaszőnyeg kétmillió forint volt. Föld alatti lőtermem volt, borospincém, edzőtermem szaunával, szoláriummal, uszodával. Személyzetem is volt: kertész, házvezető, házvezetőnő, bébiszitter. Úgy éltem, ahogy akartam. Volt egy saját horgászmólóm saját horgászmesterrel, akinek az volt az egyetlen feladata, hogy rendben tartsa a felszerelésemet, és szóljon, ha kapás van. Volt olyan év, amikor három vadonatúj luxusautót vettem. Állandóan utaztam: Miami, Bahamák, Argentína, Kuba, Costa Rica… bármit megengedhettem magamnak. Saját stylistom volt, egy híres magyar fotós akkori felesége. Hozta nekem a nagy csomó ruhát a legjobb üzletekből. Egész nap próbáltunk, aztán ha meguntuk, akkor elmentünk kávézni vagy ebédelni valami jó étterembe. Saját katalógust készítettünk a ruháimból, hogy később is tudjam, mit mivel vegyek fel…
Boldog voltál?
Akkor azt gondoltam.
Nem azt csináltad, amit szerettél volna?
Nem a szerencsejátékból akartam megélni, már akkor is inkább a saját álmaimat akartam megvalósítani. Csakhogy az annak idején jó üzlet volt, amibe egészen fiatalon belesodródtam. Magyarországon hatszáz kocsmában volt nyerőgépünk, benne voltunk a top 10-ben. Ebben a szakmában mindenki tudta, hogy ki vagyok. Nagyon jól ment az üzlet, rengeteg profitot termelt, de persze feszültség is akadt.
Sok barátod volt?
A milliomosok magányosak. Mert nem mindenki tud velük lépést tartani. A volt osztálytársad nem fogja tudni kifizetni azt az éttermet, ahova te jársz, nem fog borozni veled, mert nem tud megvenni egy üveg bort száz euróért. Maximum tízért, azt is csak ünnepnapokon. A barátok lemorzsolódnak. Gondold el, szólok, hogy menjünk el egy afrikai szafarira! Szerinted kik jönnek el? Vagy Acapulcóba szilveszterezni, Kirgizisztánba hegyi vadászatra, esetleg Mexikóba szigonyhalászni? Elmehetnél persze meginni az olcsóbb bort egy egyszerűbb helyen, de „neked az snassz”, és nem veszed észre, hogy az a bor a régi barátokkal sokkal finomabb lenne, mint egy 100 eurós bor egyedül, a pénzhegy tetején ülve, magányosan…
És akkor – mint a könyvedből (A medvepásztor) tudható – a nagy jólét közepette becsapódott a bomba: agydaganat!
A legrosszabb a bizonytalanság volt. Nem tudtam, hogy túlélem-e vagy belehalok. Mennyi van hátra? Kezdjek-e búcsúzkodni vagy tervezhetek még jövőre? Talán nem is létezik ennél nagyobb törés egy ember életében, mint hogy fiatalon, harmincnégy évesen – úgy, hogy az élet császárának érzi magát – egyszer csak hirtelen vége lehet az egésznek.
De szerencsére nem lett vége, itt vagy, túlélted. Hogyan változott meg a gondolkodásod a betegség után?
Sehogy! Visszakerültem ugyanoda. Persze, még az elején, amikor megkaptam a leletet, és kiderült, hogy több hét múlva találkozhatok csak az agysebésszel, aki meg fog műteni, addig imádkoztam az úrhoz, hogy gyógyítson meg. Amikor láttam, hogy az összes barátom és az összes pénzem kevés ahhoz, hogy akár csak egy órával is előrébb kerüljek az elismert orvos várólistáján, akkor rájöttem, hogy az egész vagyonom úgy ahogy van, nem ér semmit. „Nem kell nekem vagyon, csak lássam még a gyerekeimet felnőni!” – imádkoztam. Miután kiderült, hogy jóindulatú volt az eltávolított daganat, és meggyógyultam, akkor ezt persze marhára elfelejtettem. Azt hittem, hogy megint én vagyok a legokosabb, és visszacsöppentem ugyanabba az életbe, mint előtte. De a jóisten pár év múlva „megkopogtatta a vállamat”, és megkérdezte: mit is kértél? Nem kell vagyon, csak egészség? Hát akkor legyen kívánságod szerint. És elvesztettem szinte az összes pénzemet, a házamat, mindent.
Semmid nem maradt?
Egyetlen kisebb vállalkozásom maradt, abból tudtunk szerényen megélni. Ez volt a legutolsó tévút. Ekkor látogattam meg egy teológus barátomat, aki egyébként világi ember, egy nagyon jó vállalkozó. Meséltem neki az új üzleti terveimről, amikor egyszer csak azt mondta: „Dobd el ezeket. Az úr nem jó szemmel nézi, és neked sem jó! Adni fog helyette valami mást, meglátod.” Akkor nekem is bekattant valami, és arra gondoltam, ha az úr adott nekem egy lehetőséget, és meggyógyított, akkor most én is adni fogok neki egy lehetőséget! Onnan egyenesen a tulajdonosi értekezletre siettem, és elmondtam az üzlettársaimnak, hogy azonnal ki akarok szállni. Mondták, megőrültél? Pénzre van szükséged, miből fogtok megélni? Mondtam, hogy erkölcsileg nem fér most bele, ne haragudjatok. Hátat fordítottam, kimentem, becsuktam az iroda ajtaját magam mögött, és olyan felszabadultságot éreztem, amilyet még soha. Mindaddig, amíg haza nem értem a feleségemhez… Akkor az eufória egy kicsit alábbhagyott. Abban igaza volt, hogy normális ember ilyet nem csinál, hogy mindent eldob, és azt mondja, majd lesz valahogy.
Csodálatos helyen élek, ahol mindig is szerettem volna (Fotó: magánarchívum)
A teológus barátodon kívül nem volt más, aki szólt volna korábban, hogy másfajta életet kellene élned?
Ne viccelj! Ők azt látták, hogy a legjobb úton haladok. Gazdag vagyok, fiatal, a legjobb autóim vannak, a világot járom, vadászterületeim vannak. Mindenki szemében egy töretlen sikertörténet volt ez. Mindenki úgy látta, hogy amihez fogok, abból arany lesz, egyre nagyobb vagyonom van. Ki figyelmeztetett volna?
Hogyan viselted az új helyzetet?
Az eleje nem volt könnyű. Emlékszem, egy sarokkal arrébb parkoltam le, amikor mentem a találkozóra a barátaimmal, hogy ne kelljen odaállni a nagy autók mellé a szakadt Opel Corsámmal. Akkor még volt bennem kétely, hogy hogyan leszek hiteles, ha egy ilyen autóval megyek. De ma már nem érdekel, Trabanttal is beállnék. Viszont tudod, mi az, ami nagyon-nagyon fájt jó darabig? A biztonságérzet hiánya. Hozzáteszem, a hamis biztonságérzeté, amit a pénz és a kapcsolatok biztosítottak. Amikor ezek elvesztek, akkor sokáig frusztrált voltam. Ma már viszont biztosan tudom, hogy az én képességemmel és lehetőségeimmel mindig is meg fogok élni, még ha szerényen is.
Most mivel foglalkozol pontosan?
Erdélyben élek, a Havasokban a családommal. Medveleseket építettünk, oda szervezek túrákat. Nagyon jó kapcsolatom van a medvékkel, elfogadnak, ezért is kaptam a „Medvepásztor” nevet. Sokszor előfordul, hogy az egyszerű pásztorokkal az összetákolt asztal körül esszük a puliszkát vagy a juhtúrós pityókalevest. Én ott szeretek lenni, velük beszélgetni, és ezt szeretném megmutatni az embereknek is. Rendbe teszi az értékrendünket. Nem mondom, hogy úgy kellene élnünk, mint nekik, de el kellene indulni abba az irányba. Csodálatos helyen élek, ahol mindig is szerettem volna. Ha kinyitom az ajtót, ott az erdő, a hatalmas hegyek, a természet. Valamelyik nap például ülök az íróasztalomnál, az ajtó nyitva, érzem, hogy valaki belép az ajtón, odanézek, hát bent áll egy medve a konyhámban két lábon, és engem néz. Szerencsére megijedt tőlem, és elszaladt. Nem ő volt amúgy az egyetlen, több medve volt idén a lakásomban, mint amennyi vendég…
Nagyon jó kapcsolatom van a medvékkel, elfogadnak, ezért is kaptam a „Medvepásztor” nevet (Fotó: Benjamin Munoz)
Mi lett az emberi kapcsolataiddal?
Az értékes kapcsolataim megmaradtak – sok gazdagnak számító emberrel is. Nehogy azt hidd, hogy nem hívhatom fel őket, hogy elmegyek őket meglátogatni. És sokan maguk is keresnek, gyakran azzal, hogy jönnének ők is Erdélybe, megnézni ezt a csodát. De a gazdagoknak nagyon nehéz váltani, mert ők sikeresnek érzik magukat, és mindenki más sikeresnek látja őket, így nem könnyű más irányba menni. Szerintem a többség rólam is azt gondolja: itt van Jani, elbukott egy közülünk, de azért jól van. Nagyon kevesen látják azt, hogy én meg mertem csinálni, inkább úgy látják, „kilöktek a hajóból”, de azért valamit összehoztam. Én egyébként boldognak éreztem magam azelőtt is, de most egészen másképp. A mókus is boldog, ha beleteszik egy mókuskerékbe. Boldogan szaladgál körbe-körbe. De ha kiengednéd az erdőbe és a fa tetején szaladgálhatna, akkor azért kicsit boldogabb lenne. Csak ő ezt a ketrecben nem tudja…
Mit érzel most, amikor eszedbe jut, milyen házban laktál, milyen autóid voltak, mennyit utaztál?
Nincs semmiféle fájdalom bennem. Ha nem úgy élnék, mint amire mindig is vágytam, akkor biztosan lenne. Ha egykor ezt az életformát nem kényszerből kezdem, hanem valaki felajánlja nekem – havasok, béke, biztos megélhetés, cserébe a vagyonért –, akkor is belementem volna, mert már akkor is kerestem az igazi utamat, csak nem találtam. Persze sokkal könnyebb a szegénységet boldogan megélni, ha már tudod, hogy milyen a gazdagság. Én már tudom, hogy nekem jobb szegényen boldognak lenni, mint gazdagnak. Mert keresel egy nagy csomó pénzt a taposómalomban, és egy kis ideig csinálod azt, amit akarsz, és azt hiszed, hogy boldog vagy. De prostituált vagy, mert nagyrészt azt csinálod, amit nem szeretsz… Én most nem keresek annyi pénzt, viszont minden egyes napját élvezem az életemnek, és pontosan ott vagyok, ahol lenni szeretnék. Nemcsak felálltam egy súlyos betegség és egy anyagi csőd után, hanem úgy álltam fel, hogy a gyerekkori álmaimat is megvalósítottam.
A leseket Máté Bence természetfotós tervezte (Fotó: Medveles Facebook-oldala)
És aztán könyvet írtál a történetedből…
Rengeteg kalandom volt, gondoltam, megírom. Többször nekifutottam, de mindig elakadtam. Aztán jött a pandémia. Minden leállt, nekem rengeteg szabadidőm lett, és akkor nekiálltam írni. Ha nem lenne a vírus, nem lett volna ez a könyv sem…
Kinek szól?
Szin János: Medvepásztor
Aki keresi az útját, aki hasonló cipőben jár, mint én az életem egyes állomásain vagy súlyos beteg, és szeretné tudni, hogyan tovább. És azoknak is, akik szintén elvesztették a vagyonukat, és nem tudják, hogyan lehet túlélni, hogyan lehet úgy továbblépni, hogy többek, jobbak legyenek, mint előtte. És annak, aki istent keresi, és még nem találta meg. Egyszóval minden útkeresőnek…
