Hatalmas a baj, ezt tudjuk jól. Ennek a hatalmas bajnak az egyik fele a koronavírus, a másik fele az, ahogy ezt a helyzetet a kormány kezeli. Ezt azt hiszem, így, február elején már anélkül kimondhatom, hogy liberálbolsevizmussal és ellenzékiszekér-tolással meg ilyen-olyan kottából játszással vádolnának meg: aki nem egy kő alatt él, az pontosan látja, hogy boldogulni próbáló munkavállalók százezreiről mondott le az ország vezetése.
Végtelen sok példát tudnék erre hozni, Farkas E. Lina kollégám hozott is; illusztrációképpen legyen most elég annak a csárdatulajdonosnak a története, aki hetekig küzdött a kafkai hivatalokkal, hogy meglegyenek a papírok beígért bértámogatások, mindent elintézett, majd némi időhúzás után
az állam egyszerűen átutalta a pénzt saját magának,
leírva ezzel némi közüzemi tartozást az étteremtől. Az ott dolgozók tehát semmit sem kaptak.
Fotó: Neményi Márton
Tulajdonképpen meglepő, hogy csak most szervezték meg az első „igazi” (értsd: több száz ember egy helyen, egy okból összegyűlik) tüntetést; mindenesetre megszervezte egy eddig kevéssé ismert, Le az Adók 75 Százalékával nevű párt, rögtön két napra is, igaz, több Facebook-oldalon és kissé következetlenül meghirdetve (feltételes módban, online eseményként, csak mellesleg felvetve, hogy akinek van kedve, nézzen el a helyszínre). Ennek ellenére rögtön érkezett mindkét eseményre több ezer érdeklődő válasz és szintén rengetegen jelezték, hogy ott is lesznek.
Fotó: Neményi Márton
Mindkét nap ott voltam, az elejétől a végéig, és bár egy csomó pozitív élmény ért, összességében mégis úgy jöttem el, hogy a baj még annál is nagyobb, mint azt eddig gondoltam. Haladjunk sorjában.
Vasárnap délre 3-400, hétfőn ugyanekkor 100-150 fő gyűlt össze a Hősök terén, hogy tiltakozzanak a kötelező zárvatartás ellen. Illetve az ellen a zárva tartás ellen, amelynek fenntartói közben alig-alig segítenek a munka nélkül vegetáló vendéglátósokon. Ez persze kis létszám a meghirdetetthez képest, de ahhoz képest nagy tömeg volt, hogy elvileg minden gyülekezés tiltott. A nehezen megjegyezhető és még nehezebben rövidíthető nevű párt (maradjunk az LA75-nél) mögött álló Ecsényi-testvérpár igyekezett úgy megfogalmazni az esemény leírását, hogy ne lehessen rajtuk fogást találni: ők csak „hangosítást tesztelni” vonultak ki, és ha már tesztelik, véletlenül pont a kormány ellen szónokolnak majd, aki arra jár, a szabályok betiltásával nézheti őket, sőt, be is szállhat. (Írhatták volna egyébként azt is, hogy a tilalom nem írja felül a gyülekezési jogot – ezt a TASZ is így gondolja.)
Fotó: Neményi Márton
Kényelmesen elintézhetnénk annyival, hogy politikai esemény volt ez, ellenzéki kampány, semmi más. Logikus is lenne, az ügy mindenkit érint, egzisztenciálisan és érzelmileg is, tehát nagyon könnyen utcára lehetne vinni százezreket is. Az LA75 mellett megjelent a szélsőjobbos Mi Hazánk is, igaz, csak egy molinóval.
Fotó: Neményi Márton
Politika ide vagy oda, aki eljött, tényleg azért jött, mert elege van. Ami egy-két éve még elképzelhetetlen volt, most megtörtént:
egymás mellett állt a Mi Hazánk-os radikális, a HARCOS pulcsis kopasz, a rokkant szegény ember, a Szijjártó-sérós, sikermellényes vállalkozó és az SZFE-maszkos, kissé hippis belvárosi fiatal.
Ecsényiék közben arról szónokoltak, hogy a Fidesz „elárulta a jobboldalt”, hiszen a szintén jobboldali vezetésű európai országok sokkal jobban törődnek a magukra maradt kisemberrel.
A tömegből közben folyamatosan kiabáltak, volt, aki egész szónoklatot rögtönzött, ezek természetesen sokkal izgalmasabbak voltak, mint amire a magyar mondat- és szövegtannal folyamatosan birkózó „hivatalos” szónokok képesek voltak. Kiderült, hogy nem az a baj, hogy zárva kell tartaniuk, hanem az, hogy semmilyen segítséget nem kapnak, miközben a kormányközeli, vagy bizonyos körökben csókos helyek átminősíttetik magukat üzemi konyhává, vagy még ezt sem, mégis minden további nélkül nyitva lehetnek. Nem is beszélve a plázákról, hipermarketekről és a kaszinókról.
Fotó: Neményi Márton
A legprofibb beszélő hétfőn ragadta magához a megafont. Szó szerint: a szervezők ugyanis, akik az antik demokrácia mintájára bárkinek odaadták a hangosítást, abban maradtak egy idős úrral, hogy eltávolítják az „ORBÁN VÍRUS” feliratú plakátját, cserébe elmondhatja, amit akar. Volt szó áruló rendőrségről, nemzeti egységről, a nemzés örömteli pillanatáról, amikor pedig rátért arra, hogy most itt van ez az oltás, ami „akár lóhúgy is lehetne”, a lényeg, hogy Bill Gates belénk fecskendezhesse a chipet, elvették tőle a megafont azzal, hogy „ezeket a témákat” inkább hagyjuk. Sebaj, az úr befejezte ordítva.
Fotó: Neményi Márton
Ez persze legfeljebb egy vicces kis közjáték ahhoz képest, mennyire csüggedt és kétségbeesett volt mindenki. Az nyilvánvaló, hogy bár a szervezők „tömeges nyitást” emlegettek és szorgalmaztak, és még egy térképen is gyűjtik a velük szimpatizáló, a héten csak azért is megnyitó vendéglátóhelyeket, valódi, széles körű engedetlenség nem lesz. A koronavírus sem robban tehát majd azért, mert tízezrek rohamozzák meg az illegálisan megnyitó kocsmákat, éttermeket. A jelenleg kétszáz megnyitó hely inkább demonstrál ezzel a lépéssel a kettős mérce ellen; egyébként nincsenek illúzióik a büntetésről és a bezáratásról.
Fotó: Neményi Márton
Mindkét napon szimbolikusan ért véget a tüntetés: azzal, hogy a rendőrök (akik egy idő után majdnem annyian voltak, mint maguk a tüntetők, civil ruhás közegekkel még talán többen is) a résztvevőket egyesével, igazoltatással bírták jobb belátásra, míg szépen szét nem széledt a gyülekezet. Vasárnap még nagy elánnal kezdtek neki a „puha” oszlatásnak, egy-két abszurd mozzanattal, mint amikor a kollégával szorosan összekapaszkodó rendőr elkezdett gúnyolódva beszólogatni, hogy „na, látom, mindenkinek megy a távolságtartás, hehe”. Hétfőn már komótosan, ráérősen igazoltatgattak. A szervezők mindenesetre megígérték, hogy a hét végén folytatják; úgy tűnik, egy-két nagy megmozdulás helyett rendszeres és visszafogott tiltakozáshullám várható. Nem vagyok közpolitikai elemző, de én a Fidesz helyében ezzel elégedett lennék – így értettem azt a cikk elején, hogy nagy a baj.
Az egészről a legtöbbet az igazoltatásnak hangosan ellenálló, pontosabban azt ordítva kommentáló szervező (vagy inkább hangadó) úr és a nyugalmát megőrizni próbáló rendőrtiszt „vitája” volt. Olyan érvekkel, mint hogy
- „értem, de én csak a munkámat végzem”,
- „ezeket ne nekem mondja”,
- „legyen már egy kicsit türelmes”,
- „van a tiltakozásnak más módja is, például a békés”,
mire az úr a miniszterelnököt változatos szövegkörnyezetben emlegetve kifejtette, hogy ennél békésebb már nem is lehetne, egyébként öt hónapja türelmes, nemcsak magáért, hanem azért a nyolc családért, akit úgy tart el, hogy ő maga „egy vasat nem kap”. Ja, és ha már itt tartunk, átsétálhatnának egy kaszinóba is, ahol „szerintem éppen most olyan százötven ember lehet”. Erre a rendőr valami olyasmit mormolt a központilag kiutalt maszk alatt, hogy nagyon-nagyon rég volt, hogy neki ilyesmire volt pénze.
Fotó: Neményi Márton
Szóval ennek a történetnek a Hősök terén tényleg csak áldozata volt.
Fotó: Neményi Márton
További cikkek a témában
Meghalt Azahriah menedzsere, Ferich Balázs
Nőként kezdett új életet Németországban a megasztáros Szecsődi Kari
Sztárok, akik a nagyszüleiket vitték a vörös szőnyegre
Nagyon nehézkes természetűek ezek a csillagjegyek
Ezt az alsóneműt három országban is betiltották
Eloszlatjuk a leggyakoribb tévhiteket a hajfestésről
Drámai baleset a Richter Cirkusz előadásán: megsérült a motoros akrobata a Halálgömbben
