Már vasárnap reggel érzed a gombócot a torkodban, a szorítás szétterjed a mellkasodban, mert eszedbe jut, hogy holnap, hétfőn már dolgozni kell. Magad sem érted, miért utálod ennyire a hétfőt, szerencsétlen csak egy ugyanolyan nap kéne, hogy legyen a naptárban, erre tessék, olyan szorongást és heves gyűlöletet vált ki belőled – és embertársaid többségéből –, hogy elrontja a heti két szabadnapból az egyiket. Azért ez elég rossz arány.
Görcsölünk a hétfőtől
A hétfői utálkozásról mindig az az ismerősöm ugrik be, aki a kéthetes szabadságának utolsó hetét – azaz a szabi felét – azzal töltötte, hogy szorongott és sóhajtozott azon, hogy mindjárt megint dolgozni kell. Pedig elvileg még szerette is a munkáját, saját bevallása szerint a helyén érezte magát, jól is keresett, mégis annyira rühellte a munka gondolatát, hogy elrontotta a saját szabadságát. Ugyanezt tesszük mi mind, akik már vasárnap utáljuk a munkát, a hétfőt, és mindent, ami a munkahellyel kapcsolatos.
Vannak olyanok, akiknek ez az utálat mindennap ismétlődik, minden este sóhajtoznak és nyomasztják magukat a másnap reggeli munkakezdés rémképével. Van olyan is, akinek a szerda az, amikor úgy érzi, hogy a pokol tüzén ég és soha nem lesz már péntek este. A munkahelyünkkel kapcsolatos negatív, szorongató érzéseink egész addig normálisak, amíg nem állandósulnak, nem válnak mindennapivá. Brynn Johnson munkapszichológus szerint, amikor már ez folyamatosan probléma és úgy érzed, hogy soha többé egyáltalán nem is akarsz semmit sem dolgozni, akkor mélyebben kell keresni az okokat, nem csak időszakos munkaundor lehet a háttérben.
Hétfőn még inkább utáljuk a munkát (Kép: Getty Images)
A munkahelyi krízis okai
A legnagyobb problémánk persze az, hogy dolgozni kell, mert máshogy nem tudunk megélni. Hacsak nem vagyunk végtelenül gazdagok, hogy lógassuk a lábunkat naphosszat, bizony valamilyen munkahelyen el kell végeznünk akármilyen munkát, hogy ki tudjuk fizetni a fránya számlákat. A fő krízist és feszültséget az okozza ebben a kérdésben, hogy úgy érezzük, nincs ráhatásunk semmire, nem tudjuk irányítani a munkahelyi körülményeinket, tehetetlenül sodródunk és egyre dühösebben várjuk a hétfőket. Például a következő két okból utáljuk annyira a hétfőket.
Nem akarsz dolgozni a munkahelyi környezet miatt
Lehet, hogy a kollégák között van pár mérgező ember. Vagy csak minden reggel meg kell küzdenünk a dugóval munkába menet (bár mostanában ez az ok a home office miatt nem érvényes). Utáljuk, hogy Matyi mindennap halat hoz ebédre, aminek ki nem állhatjuk a szagát. És még ezernyi olyan körülmény fordulhat elő egy munkahelyen, ami nincs a kontrollunk alatt, amivel szemben tehetetlennek érezhetjük magunkat.
Nem csoda, hogy egy 2020-as felmérés szerint home office-ban szeretne maradni a járvány után is a munkavállalók 76 százaléka. Mégis, szükségünk van arra, hogy emberekkel beszéljünk élőben, érezzük a halas ebéd illatát, ingerek és élmények érjenek minket a munkahelyi közösségben is. Még akkor is, ha negatívnak érezzük az adott pillanatban, valójában a mentális egészségünkhöz hozzájárul Matyi ebédjének a szaga és az a mérgező kolléga, akinek a viselkedéséből rengeteg tanulságot levonhatunk. A pszichológus szerint ezután a hosszú, home office-os időszak után megoldhatja a krízisünket már csak annyi, ha újra a munkahelyünkre mehetünk be dolgozni.
Nem akarsz dolgozni, mert gubancok vannak a magánéletben
Mind tudjuk, hogy a magánélet óriási hatással van a munkahelyi teljesítményre és elégedettségérzésre. Ha a magánéleti stressz miatt nehezen tudunk fókuszálni a munkában, akkor jó eséllyel nem igazán tudunk elmerülni a feladatokban, azaz elkerül a flow-érzés a munka során – ez már okozhat hosszú távon komoly problémát a munkamorálban. A pszichológus szerint ebben az esetben mindenképp érdemes beszélni a közvetlen főnökkel, hogy tudjon róla nagy vonalakban, hogy mi zajlik az életünkben. Nem kell persze ráborítani az összes mentális problémánkat, csak tudatni vele, hogy átmeneti, magánéleti zavar áll a kedvetlenség hátterében. A legjobb pedig az, ha van rá lehetőségünk, hogy elküldjük magunkat szabadságra, és rendbe tesszük a lelki hátteret a munkához.
Muszáj? Igen, muszáj
A legnagyobb, globális problémánk nyilvánvalóan az, hogy dolgozni muszáj. És hogy a munkához már olyan tévhitek társulnak, mint hogy a munkának ilyennek kell lennie, mindenki utálja, senki sem akarja, de nem lehet nélküle élni, mert valahogy fizetni kell a rezsit – ebből az alapállásból pedig hétfőn ez a „muszáj” nagyon fájdalmas. A szakember szerint ez a legkárosabb mentális álláspont a munkával kapcsolatban, ugyanis egyáltalán nem kellene, hogy a szenvedés egyet jelentsen a dolgozással. A munka inkább annak az eszköze lehetne, hogy elérjük a kreatív flowt, amikor a koncentráció úgy beszippant, hogy elveszünk térben és időben. Ezt az érzést a munka meg tudja adni, ha hagyjuk. Ilyenkor árad az energia, kreativitás, pont olyan, mint amikor gyerekkorunkban úgy belefeledkeztünk a legózásba, hogy észre sem vettük, hogy mindjárt le kell feküdni aludni és még nem is vacsoráztunk.
Csíkszentmihályi Mihály és a flow
Csíkszentmihályi Mihály pszichológus, pedagógus, szakterülete a fejlődés- és neveléslélektan, valamint a kreativitás- és tehetségkutatás. Tőle származik a „flow” (áramlat) gondolata, amelyben a boldogság felépítésének egy lehetséges útját kínálja fel. Ifjúkori álmát, az emberi élet teljes megértését nem adta fel, egész munkássága a boldogság érzésének kutatására irányult. Felfedezte, hogy bizonyos tevékenységeket önmagukért, magáért a cselekvésért végzünk, külső jutalom nélkül, és ebben tökéletesen el tudunk mélyedni. Ebből született a „flow” fogalma.
A fő célunk tehát az, hogy olyan munkát találjunk, amellyel elérhetjük a flow-érzést, addig pedig, amíg rá nem lelünk, ki kell húzni a számlák miatt muszájból a nem annyira tökéletes munkahelyen. De a saját hozzáállásunkat már ma megváltoztathatjuk: passzív áldozatból válhatunk aktív keresővé, aki a munka elvégzése mellett megtesz mindent, hogy rátaláljon álmai melójára. Még az is lehet, hogy ha sikerül túllépnünk a muszáj kényszerítő ereje miatti lázadáson és azon a tévhiten, hogy a munka csak szenvedés lehet, akkor ráébredünk, hogy a flow-érzést itt, ezen a munkahelyen, ebben a szent minutumban is elérhetjük, ha megengedjük magunknak a szárnyalást.
