Aldi és Lidl kiszorítása

Veszélyben az Aldi, Lidl, a Spar, a Tesco és a többi, külföldi tulajdonú kiskereskedelmi lánc, miután az elmúlt hónapokban többször is nyilvánvalóvá tette a kormány, hogy ki akarja szorítani ezeket az üzleteket az országból. 

Hogy mi a baj ezzel? Először is, hogy odajárunk vásárolni, és nem véletlenül. A magyarok egyre jobban szeretik az Aldit, a Lidl-t és a Penny-t, ezzel szemben egyre kevesebbet vásárolnak a magyar tulajdonú CBA, Real és COOP üzleteiben. És én ezt mélységesen megértem, elmondom, miért.

Egyrészt ugye az áraik miatt, amik átlagosan 15-20 százalékkal barátságosabbak, mint a magyar üzletláncokban, de azt még valahogy kibírom, ha drágább lesz a kaja – habár ezzel, így a válság kellős közepén nem mindenki van így. De van itt más is.

Én egy közepes méretű városban élek, ahol van Coop, Real, Spar, Tesco, Penny, Aldi és Lidl is. Utóbbi kettő megjelenésekor – úgy tíz évvel ezelőtt – örömünnep volt a városban:

 kinyílt a világ, olyan volt, mintha leomlott volna végre a gasztronómia berlini fala.

Lehetett végre kapni normális, megfizethető áron extraszűz olívaolajat, aszalt paradicsomot, be tudtam vásárolni akár egy házi pad thai-hoz is, mert van szezám- és földimogyoróolaj meg ázsiai citromfű. Jó minőségű étcsokiból nagyjából hatféle közül válogathatok a sütikhez, van nyúl- és őzhús, meg pomelo, licsi és édeskömény, fél kiló mascarpone ezer forintért, és egyedül a Lidl-ben és az Aldiban van értékelhető választék laktózmentes tejtermékekből. De ez még nem minden, mert ott vannak a kiváló sajtok Európa híres sajtvidékeiről, a Provolonétól a Gruyère-ig és a nem kevésbé izgalmas sonkák, szalámik és felvágottak.

Az Aldiban mindig van mozzarella, parmezán, mascarpone és laktózmentes tejtermékek is. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Magyarul: végre vidéken is hozzá lehetett jutni azokhoz a hozzávalókhoz, amiktől addig, Budapesten kívül a legegyszerűbb külföldi étel is a sci-fi kategóriába tartozott, és egy nagyjából 20 évvel ezelőtti Stahl Judit recepten is csak hahotáztam, hogy oké, hogy fenyőmag meg parmezán, de már nem a Károly körúton lakom, ahol szemben a Rotschild boltja van, hanem ahol a szemközt a a COOP van. A COOP-ban pedig ilyesmi nincs. 

Tudom, mindez nem nagy kaland, sőt, inkább megmosolyogtató azoknak a budapesti gurméknak, akik bármikor elzarándokolnak a Culinarisba pár szelet pata negráért, és csak dűlőszelektált etióp kávét hajlandók inni, és azoknak sem, akiknek magától értetődő, hogy húsz perc autózással ott vannak az Auchanban és egy fél falu méretű üzlet választéka hever a lábuk előtt. Sőt, azoknak is tök mindegy, akik paprikás abált disznó fület szeretnek enni reggelire, mert ez a magyar virtus. Azok a vidékiek viszont, akik addig, jobb híján a helyi COOP-ban meg Reálban voltunk kénytelenek vásárolni, rosszkedvünk gasztronómiai telét egy Aldi vagy Lidl megnyitása tündöklő nyárrá változtatta át.

Ez volt az igazi gasztroforradalom: amikor végre demokratizálódott az újfajta kulinária és bárki meg tudta venni a kicsit különlegesebb hozzávalókat.

És ez az, amiért ma már simán le merem írni egy receptbe, hogy kell hozzá római kömény vagy parmezán (de legalább Grana Padano), mert már üzembiztosan lehet kapni és nem úgy vagyunk ezekkel, mint a kókuszreszelékkel a nyolcvanas években: fél nap, míg beszerezzük, ha sikerül egyáltalán, vagy mindegy, hagyjuk inkább.

A külföldi élelmiszerláncokkal igazi választék érkezett a vidéki városokba. (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A minap a szokásos, szombat délelőtti piac-programomra indultam. Listám is volt, hogy miket kell bevásárolni a kinézett recepthez, ami egyébként nem egy bonyolult ügy: Mautner Zsófi chilis-vaníliás csirkéje volt. Gondoltam, a csirkét, a gyömbért, a lime-ot meg a zöldségeket megveszem a piacon, a vaníliát meg a mellette lévő, egyáltalán nem kis méretű, magyar tulajdonú üzletben. Végül is majdnem sikerült bevásárolni, kivéve, hogy a piacon nem lehetett lime-ot kapni, sem a közeli zöldségesnél, és vaníliarúd sem volt a boltban, de lime sem. Volt viszont Katica tortabevonó, meg legalább ötféle aroma a kókusztól a manduláig. A sajtpult tele volt trappista sajttal és ha jól láttam egy darab Anikó is árválkodott ott, a rúd párizsik meg a Zala felvágottak mellett. Nemhogy parmezán, de még pizza mozzarella sem volt, pedig ez azért nem túl nagy igény. Tisztára, mintha megállt volna az idő olyan húsz évvel ezelőtt, ami meg azóta történt, arról még nem vettek volna tudomást.  

Nincsenek illúzióim: ez vár ránk megint, ha elüldözik az országból a külföldi tulajdonú élelmiszerláncokat. És ezt mindenki nagyon-nagyon gyorsan meg fogja érezni, legkésőbb akkor, amikor kiürül a saját márkás olívaolajos vagy a Nutella-klón nutokás üveg és mehet a magyar tulajdonú boltba megvásárolni ugyanazt a minőséget kétszer annyiért – már ha hajlandó lesz kiadni érte annyit. Nem baj, majd megspóroljuk a Fekete-erdei sonka árán, mert azt ott úgysem kapunk – szóval nem is eszünk többet, helyette elleszünk párizsin meg Anikó sajton. Vidékre, kabát alá az is jó a kormány szerint.

Csakhogy, a Pénzcentrum felmérése szerint, a magyarok 40 százalékának többet számít a minőség, és csaknem harmadának fontosabb a jó ár, mint az, hogy kié a bolt – és viszonylag könnyű belátni, hogy az Aldi, Lidl és társai tényleg jó minőségű árut kínálnak, nagy választékban és jó áron. Ez eddig a lakosság 70 százaléka, további kb. 24 százalék pedig kimondottan kerüli a magyar tulajdonú boltokat. Oké, még mindig van 6 százalék, aki, ha teheti, magyar tulajdonú boltokban költi a pénzét, nekik biztosan jó lesz majd, ha már nem is lehet máshol.

Végül is, ha harminc éve jó volt, jó lesz most is, csak még eggyel bánatosabb és keserűbb hely lesz ez a Magyarország – úgy az emberek 94 százalékának.

(Kiemelt kép: Unsplash) 

Mautner Zsófi-receptek az nlc-n

Karcagi Ferdinánd őpufisága mindenkit levesz a lábáró

Csülkös korhelyleves és bukta

Mautner Zsófi és Széll Tamás receptjeit adja karácsonyra a Lidl