nlc.hu
Életmód
A koronavírus elleni vakcinák egy része csökkenti a kórházba kerülés kockázatát

Jelentősen csökkenti a kórházi kezelés rizikóját a korona-vakcina

Skóciában végeztek átfogó kutatást, többféle koronavírus-vakcina hatásairól.

Már az első adag vakcina is jelentősen csökkenti annak a kockázatát, hogy koronavírus miatt kórházba kerüljön az ember – írja a Telex a skót közegészségügyi szolgálat, a Public Health Scotland kutatására hivatkozva. 

A lap értesülései szerint a vizsgálatot több skót egyetem együttműködésével 1,14 millió főt számláló mintán végezték el. Az előzetes eredmények szerint azok, akik megkapták a Pfizer/BioNTech vakcina első oltását, 85 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek kórházi kezelésre volt szükségük. Tesztelték az AstraZeneca oltóanyagát is, amely 94 százalékban volt képes megakadályozni az oltottak kórházi kezelését. A skót kutatók kifejezetten biztatónak nevezték ezeket az eredményeket. 

Már az első adag vakcina is jelentősen csökkenti a kórházi kezelés rizikóját

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A szigetországban egyébként március 8-tól kezdik enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, a brit miniszterelnök, Boris Johnson hétfői bejelentése szerint. A brit kormányfő azt is elmondta, hogy terveik szerint július végére Nagy-Britannia minden felnőtt lakosát beoltanak majd a vakcinákkal.

Izraelben már négymillió felett jár az oltottak száma

A Telex rámutat, hogy több országból is pozitív hírek érkeznek a vakcinákkal kapcsolatban. A 9,3 milliós lakosságú Izraelben már 4,3 millió embert már legalább egyszer beoltottak, köztük a 60 év felettiek 89 százalékát. Az országban egyébként már a 16 évnél idősebb korosztály oltása is folyik, a hírek szerint a közeli jövőben a tömegrendezvényekre csak az oltási igazolást felmutatókat engedik be. A lap egy grafikát is közölt, amely szerint a magyar lakosságnak eddig kevesebb mint 10 százalékát oltották csak be. 

További cikkeink a koronavírus járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top