Rotenburgi (vagy más írásmóddal: Rothenburgi) Jánosról nem sokat tudunk: fiatal, tizen-huszonéves német diák volt, Luxemburgi Zsigmond császár és király alattvalója, aki talán a csehországi Nikolsburgban kitört huszita zavargások elől menekült Budára valamikor 1420 körül, tehát éppen 600 évvel ezelőtt, és valószínűleg a Boldogasszony-iskolában, az ország legjelentősebb humanista szellemiségű tanintézményében tanult. János bizonyára nagy buzgalommal vetette bele magát a tudományokba, ugyanakkor joggal feltételezhetjük, hogy nem afféle elvarázsolt könyvmoly volt, hanem egy igen élénk szociális életet élő fiatalember, aki maximálisan ki óhajtotta használni a nagyváros nyújtotta lehetőségeket.
Erre például abból következtethetünk, hogy a latin grammatikai tankönyve – a Tractatus de speciebus constructionum – egyik lapjára kigyűjtötte magának a mindennapi élethez, illetve társas érintkezéshez hasznos vagy egyenesen nélkülözhetetlen magyar szavakat és kifejezéseket a latin/és vagy a német megfelelőikkel együtt. Ugyebár a tudomány, így az oktatás nyelve elsősorban a latin volt, ráadásul a Boldogasszony-iskola diákjainak nagy többsége eleve németül beszélt (a magyar anyanyelvű diákok inkább a Mária Magdolna-plébánia iskolájába jártak), tehát ez a hevenyészett kis szótár egyértelműen nem az iskolai tanórákhoz kellett, hanem a szabadidő minél tartalmasabb elöltéséhez.
Rotenburgi János magyar nyelvmestere (Forrás: Wikipedia)
János diák szótárának leginkább figyelemre méltó darabjai természetesen a trágárságok és az egyéb vaskosabb, faragatlanabb megjegyzések, melyek alapján egészen érzékletes képet kaphatunk arról, hogyan, milyen modorban kommunikáltak egymással (és másokkal) az 1400-as évek elején élő budai fiatalok informális beszédhelyzetben, vagyis magyarán akkor, ha szórakozni, berúgni vagy nőket hajkurászni mentek, vagy esetleg ha az utcán beléjük kötött valami arcátlan ripők (spoiler: alighanem pontosan úgy beszéltek és viselkedtek, mint akármelyik másik fiatal az i.e. 4. évezredtől napjainkig, jó, talán kicsit bunkóbban).
A középkori Buda látképe (Forrás: Wikipedia)
Szóval, íme néhány jellegzetes szófordulat a 15. századi Budáról, a reneszánsz kori (vagyis inkább késő középkori) Európa bulifővárosából (Rotenburgi János persze németes ortográfiával, illetve korabeli helyesírással jegyezte fel a magyar szavakat, és a többségük laikus szemmel ma már gyakorlatilag teljesen érthetetlen, úgyhogy mellékeltük a fordítást is):
Phecum hugodat Megb.szom a húgodat!
eb anyadot eb anyádat
Schaffarina ette hebe pyczat Safarina (prostituált), adj (te) hébe (hév, meleg) picsát!
ackarode faſot Akarod-e a faszt?
hol vret Hol van az urad?
baſnement Baszni ment.
Heember hee halgass Hé, ember! Hé, hallgass!
Gulczar ette kynyer Kulcsár, adj (te) kenyeret!
ette bart adj bort!
Wagene bor Van-e (Vagyon-e) bor?
Sackacz ettehaſt Szakács, adj (te) húst!
heryt oda eredj oda!
necket ſoloc neked szólok
aſſen muſſchet Inggemot Asszony, mossad ingemet!
(a szótár teljes terjedelmében itt olvasható)
Magyarország a múltban:
- Ilyen volt a paraszti szex a huszadik század eleji Magyarországon
- Miért vigad sírva a magyar?
- „Érdemes-e a magyar nőket megtanítani írni-olvasni?”
- Egy útikönyv szerint a magyarok lusták, szeretnek táncolni és nyomorúságos fakunyhókban húzzák meg magukat
- „Borozás közben a magyar sajátságos, föllelkesült állapotba jut, az álomlátás bizonyos állapotába” – egy külföldi utazó cikke Magyarországról, 1861-ből
