nlc.hu
Életmód

Magyarországon az indiai mutáns

Magyarországon is megjelent az indiai mutáns

Az operatív törzs jelentette be, hogy Magyarországra is megérkezett a koronavírus indiai variánsa.

A Telex írása szerint a sajtótájékoztatón György István, az országos oltási munkacsoport vezetője foglalta össze, hogyan is zajlott az oltási folyamat Magyarországon. Május 22-én átléptük az ország nyitásához szükséges ötmillió beoltottat. Az oltás továbbra is folyamatos, és sokan várnak még a sorukra.

György kitért az indiai variánsra is. „Az indiai mutáns Magyarországon is jelen van, és a szakértők szerint nem lehet kizárni a járvány újabb hullámát” – mondta az államtitkár.

Müller Cecília azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban két betegnél azonosították az indiai variánst Magyarországon. Az egyikük már meggyógyult, a másikat kórházban kezelik és a rehabilitációja felé tart. 

Egy Angliában készül, és május 23-én közölt tanulmány kimondja, hogy az indiai variáns ellen véd az AstraZeneca és a Pfizer vakcinája is, Rusvai Miklós virológus pedig éppen ma, pénteken nyilatkozta, hogy minél nagyobb itthon az átoltottság, annál kisebb az esély arra, hogy egy eddig a hazánkban nem jelenlévő variáns elterjedjen egy negyedik hullám során.

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa még május 18-án az RTL Klub Reggeli című műsorában nyilatkozta, hogy valószínűleg hazánkban is megjelenik a koronavírus indiai variánsa, és ennek leginkább azok lesznek kitéve, akik még nem estek át a betegségen, vagy nem oltatták be magukat.

Az indiai variáns Indiában: 

 

indiai variáns

Illusztráció: Pixabay

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top