nlc.hu
Életmód
A McDonald's húsmentes hamburgerét már 60 éve kitalálta a cég vezére

A McDonald’s már a hatvanas években kifejlesztett egy “húsmentes” hamburgert

A cég alapítójának a fejéből pattant ki az ötlet, helyette azonban egészen más nyerte meg a fogyasztókat.

A McDonald’s neve egyet jelent a gyorséttermi ételekkel és főleg a hamburgerekkel és sajtburgerekkel – amelyeket manapság minden, valamit magára adó gyorsétterem kínál húsmentes változatban és olyan verzióban is, amelyben a húspogácsát növényi alapanyagokból, vagy laborban előállított műhúsból készítik. A húsmentes hamburgereknek azonban jóval komolyabb, több évtizedes múltja van.

A világ legnagyobb étteremhálózatát működtető McDonald’s Corporation-t 1940-ben alapította Richard és Maurice McDonald, később azonban Ray Kroc vásárolta meg tőlük a vállalatot és az ő irányítása alatt vált a “meki” a világot behálózó óriássá. A ma már szinte félkatonai szigorral működő gigavállalat franchise-partnerei (azaz az egyes éttermeket üzemeltető vállalkozók) a XX. század közepén még jóval nagyobb önállóságot élvezhettek, bár már akkor is rengeteg előírást kellett betartaniuk.

Tudtad, hogy a McDonald's már 60 éve kitalálta a húsmentes hamburgert

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Az ohiói Lou Groen is közéjük tartozott, Cincinnati-ben üzemelt az általa irányított étterem. 1962-ben azonban rájött, hogy a vendégköre javát katolikusok alkotják, akik péntekenként nem esznek húst. Ekkor találta ki a Filet-O-Fish nevű halas szendvicset, amely megfelelt a vallási előírásoknak. Az ötletetet beterjesztette a mindennható Ray Kroc elé, aki azonban eleinte szkeptikusnak bizonyult a halburger ötletét hallva. Különösen azért, mert – ahogy a BoingBoing írja – Krocnak is megvolt a saját elképzelése a húsmentes hamburgerre. 

Tudtad, hogy a McDonald's már 60 éve kitalálta a húsmentes hamburgert

Íme a Hula Burger: két szelet sajt között egy szelet ananász (Fotó: McDonald’s Wiki)

A McDonald’s alapító ugyanis a Hula Burger nevű kreációt képzelte el a mekik étlapjain: a Hawaii-ihletésű szendvics zsömléjébe két szelet sajt és egy vastag szelet grillezett ananász került. Ray Kroc pedig egyből javaslatot is tett Lou Groennek: az egyik pénteki napon egyszerre kínálják a halas, illetve az ananászos burgert és amelyikből több fogy zárásig, az kerül fel a McDonald’s étlapjára. Az alapító annyira biztos volt a sikerében, hogy még egy fogadást is kötött az egyik első alkalmazottjával, Fred Turnerrel: Kroc a Hula Burger sikerét jósolta, míg Turner a Filet-O-Fish sikere mellett tette le a garast. A fogadás tétje az volt, hogy a vesztes vásárol egy új öltönyt a győztesnek.

A verseny egészen egyértelmű eredményt hozott: míg Groen 350 halas szendvicset adott el, az ananászos burgerből mindössze hat darab fogyott. Így került fel a halas szendvics az étlapra és így lett Fred Turnernek egy szép új öltönye.

Érdekesség, hogy a kínai McDonald’s-ban 2017-ben lehetett kapni olyan csirkés szendvicset, amelybe egy szelet ananász is került, arról azonban nem szól a fáma, hogy ennek bármi köze lett volna Ray Kroc ötletéhez. 

Még több hamburger az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top