„Csak kommenteket jöttem olvasni” – szokás írni, ha egy Facebook-poszt vagy cikk hatalmas vitát generál. Ahogy gyakori szokás úgy kommentelni és harcba szállni a többi hozzászólóval, hogy a cikket el sem olvastuk. Utóbbi jelenségnek egyébként tudományos magyarázata is van: a pennsylvaniai York College kutatói egy nagyjából ezer kommentelő részvételével készült tanulmány eredményei alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egyesek hajlamosak túlbecsülni saját kompetenciájukat egy(/bármilyen) téma kapcsán, és ez különösen igaz azokra, akiket erős érzelmek fűtenek és még erősebb, a tényeket is felülíró vélemények vezérelnek.
Gondolkodó lények vagyunk, természetes, hogy érdekel a másik a véleménye, még akkor is, ha fennhangon hirdetjük, hogy „véleménye mindenkinek lehet, de senkit sem érdekel”, vagy látszólag bevettük azt a bizonyos tablettát. A vita – bár sokan ódzkodnak tőle nemcsak az online felületeken, hanem például a párkapcsolatban is – elengedhetetlen feltétele a kreatív megoldásoknak, a kompromisszumok meghozásának, a világ, a másik megismerésének, az önkifejezésnek, saját szükségleteink érvényre juttatásának. Már amennyiben építő. (Bár Jane Austen szerint minden vita rendszerint viszállyá fajul.) A cikkek alatti kommentek esetében azonban elég gyakori, hogy a vita veszekedéssé, minősítéssé, személyeskedéssé, egyszóval „anyázássá” züllik, nemcsak politikai témák kapcsán, de még egy banános süti recept alatt is.
Ennek a jelenségnek bizonyára megvannak a maga mélylélektani, társadalmi okai, de tény, hogy hiányzik a vitakultúra, nem tudunk/tanultunk meg helyesen érvelni. Márpedig amikor helyeslünk, hibáztatunk, ítélkezünk, vagyis valamilyen módon reagálunk a cikkre vagy a másik hozzászóló álláspontjára, leginkább érvelünk. „Az ilyen kommentek érvelőek, hiszen állítanak valamit, és ezt az érvelést így vagy úgy, de indokolják is. Persze, ez a fajta érvelés igen ritkán alaposan végiggondolt, tehát logikailag számtalanszor hibás” – mondja Dr. Aczél Petra retorikus, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézetének professzora és vezetője, aki segíteni fog nekünk eligazodni a kommentek leggyakoribb érvelési hibáiban, arra ösztönözve mindenkit, hogy ne kövessék el többé ezeket, illetve mások se tudják a megtévesztésünkre, manipulálásunkra felhasználni a hibás érveket. Vagy egyszerűen csak kihozni minket a sodrunkból.
Dr. Aczél Petra retorikus, egyetemi tanár
Persze nem feltétlenül a manipulálás a cél, a retorikus szerint az egyszeri olvasó egyszerűen nem végez mélyreható érveléstechnikai elemzést, hogy eldöntse, elfogadhatóak-e ezek a vélemények. „A legtipikusabb hiba ezért az, amikor az adott véleményt (állítást, álláspontot) nem támasztják alá, illetve az, amivel alátámasztják, önmagában nem megfelelő vagy nem elegendő ahhoz, hogy a véleményt megalapozottnak gondolhassuk. Pont az átgondolatlanság miatt fordulhat elő, hogy ezek a logikai vétségek (irreleváns érvelések) széles körben használttá és hatásossá válhatnak.”
Nézzük is meg az nlc kommentszekciójában tipikusan előforduló hibás érveket és a szakértő hozzájuk fűzött megjegyzéseit.
„Azért cikized Tóth Gabit, mert irigy vagy!”
Tóth Gabi mostanában kihúzza a gyufát a kommentelőknél, ami az énekesnőnél pszichoszomatikus testi tüneteket is produkált. Fontos azonban tisztázni, hogy aki kritikával él, hacsak nem személyeskedésről vagy gyűlöletkeltésről van szó, és kulturáltan megfogalmazza nemtetszését Tóth Gabi hangjáról, ruhájáról vagy viselkedéséről, abból nem következik az, hogy azt csakis irigységből teszi. „Igen jellemző a kommentekben az ’ad hominem’ logikai hiba: amikor valakinek az állítását azon az alapon fogadjuk el vagy kritizáljuk, hogy ő maga milyen; amikor tulajdonképpen a személyt támadjuk a mondandója kritizálásával. A kommentelő itt teljesen eltekint attól, hogy a kritika a kritizáló személyétől függetlenül is lehet helytálló” – magyarázza Aczél Petra.
Hasonló példa a „Ha majd te is énekelsz nagyszínpadon, na majd akkor kritizáld Tóth Gabit!” vagy a családon belüli bántalmazásokról, gyilkosságokról tudósító cikkek alatt gyakran szereplő „Nem akarom elhinni, hogy elkövette, olyan rendes embernek tűnik/Biztos ő követte el, olyan a feje” típusú komment is. „A hozzászóló szerint az első esetben csak az ítélhet meg egy előadót, aki maga is előad, ráadásul meghatározott körülmények között. Értelemszerűen ez az összekapcsolás nem vezethet megalapozott konklúzióhoz. A két utóbbi kommentben az illető külső vonásai alapján utasítjuk el, vagy fogadjuk el, hogy valamit megtett. Egyértelmű, hogy a külső megjelenés nem elegendő egy tett megítéléséhez” – teszi hozzá a szakember.
„Amit írsz, tipikus libsi/Fidess mentalitás, jobb, ha befogod.”
„Aduász” mondat, amelyet általában akkor szúrnak be a kommentelők, ha szeretnék rövidre zárni a dolgot, mert kifogytak az érvekből. A retorikus szerint ez a címkézés, amely rokona az előző logikai hibának, és egy gyors és sztereotipikus megítélésből származtat következtetést. „A párt elnevezésének eltorzított írásmódja egyébként itt további címkézést is mutat, illetve a morális egyenlőségtétel hibáját is bevonja. Ezek a bejegyzések jól példázzák, hogy az online kommentháborúban is hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, mint egy idegennel való személyes találkozásnál: túl hamar és túl egyértelműen megítéljük – sztereotípiákat is mozgásba hozva – s azután ehhez az ítélethez igazítjuk viselkedésünket”.
Túl hamar és túl egyértelműen megítéljük a másikat, és azután ehhez az ítélethez igazítjuk viselkedésünket (Fotó: Getty Images)
„Ez aztán a hír!!! Mással is előfordult már ilyen! A világ nem dől össze!!!”
Szinte az összes bulvárhírünk alatt megtalálható ez a komment, vagy ennek valamilyen variánsa. Petra szerint is gyakori a ’más is ezt csinálja’ érvelés, amikor valamit azért fogadunk vagy utasítunk el, mert máskor, mással is előfordul. Zárójelben megjegyezve csak remélni tudjuk, hogy senki sem használja ezt az érvet a való életben vigaszként, amikor egy hozzá közel álló személynek empátiára van szüksége.
„Ha ilyeneket le mersz írni, rosszabb vagy, mint Hitler”
Bár a fentieknél némileg ritkábban, de elvétve előfordul, hogy egy sarkos, de nem veszélyes vélemény bejegyzőjére ehhez hasonló komment érkezik. „Ez a ’morális egyenlőségtétel’ hibája, amikor egy hibásnak, helytelennek tartott véleményt és annak kifejtőjét megalapozatlanul egy főbenjáró bűnnel, valódi bűnössel vetünk össze” – magyarázza az egyetemi tanár.
„Nem kéne a kárpátaljai magyarokról/afrikai gyerekekről írni cikket, mert először a magyarokon kellene segíteni.”
Újságíróként gyakran megkapjuk kommentben ezt a típusú érvet, és bár jó volna a világ összes jó ügyét felkarolni, az ilyen mondatok előtt kicsit mindig értetlenül állunk. „Ilyenkor egy fontosabb téma kapcsán jelentéktelenítenek el egy információt. Voltaképpen ’hamis dilemmát’ hoznak létre, hogy véleményt mondhassanak – mondja a szakember. – Olyan érzésünk támadhat, mintha a Földön csupán ez a két ügy lenne, egyfajta kényszerű vagy-vagy helyzet, amelyben az eredeti cikk írója rosszul választott.”
Vagy éppen itt:
„Ahelyett, hogy szerepel, inkább az állatokon vagy a gyerekeken segítene!”
„Ezúttal is hibás a logika, mert attól, hogy valaki szerepel a médiában, nem kizárt, hogy másokon is segít” – teszi hozzá.
„Nem olvastam a cikket, de…”
Minden újságíró rémálma, amikor így kezdődik egy komment, az viszont becsülendő, hogy az illető legalább bevallja, hogy nem olvasta el a cikket. Aczél Petra azt mondja, ilyenkor az ’elhamarkodott általánosítás’ húzásával él a komment-érv, alapvetően elégtelen tapasztalat/információ birtokában ítél meg valamit. A retorikus szerint ezek mellett igen gyakori érvek még a közvélekedésre hivatkozás („mindenki tudja”, a „Google írja”), és a bunkó érv is, amellyel fenyegetünk („ha így folytatod, nem lesz jó vége”). „Valamennyi esetben kevés vagy nem odaillő, megfelelő a hozott indok a vélemény alátámasztására” – egészíti ki az érvelési hibák sorát.
Fotó: nlc illusztráció
Miért kommentelünk, ha nem érdekel a poszt?
„Sz@rt nem ért eddig az élet enélkül a hír nélkül ///// Mindig ezek az izgalmak!! Most megint nem tudok majd aludni! ///// Nahh dejó. Annyi álmatlan éjszakám volt emiatt ////// Na most akkor jobban fogok aludni //// Ennyi hírértéke nincs ennek! Lapozzunk! ///// Kit érdekel!? A szomszéd kakasa is udvarol, a birkáimnak! Azt mikor posztoljátok ?///// Már nem tudják, hogy mivel szerepeljenek //// De vártuk már ezt a hírt, olyan csend volt körülöttük, már 5 órája semmi hír róluk. Erre ki kíváncsi?/////Most ettől olcsóbb lett a kenyér?”
Bár a „nem érdekel” típusú kommentek retorikai szempontból kevésbé elemezhetőek, pszichológiai oldalról mégis érdemes még egy kis kitérő erejéig ránéznünk, vajon miért kommentel valaki, ha valóban hidegen hagyja a téma. Villányi Gergő pszichológiai tanácsadót, a Digitális Szorongató podcast állandó résztvevőjét kérdeztük az ilyen jellegű hozzászólások mögött meghúzódó belső motivációkról. Gergő az érzelmi inkontinencia jelenségével magyarázza ezeket a kommenteket. „Ez azt jelenti, hogy szűrés, sokszor gondolkodás nélkül kiírjuk magunkból a feszültségeinket, szorongásunkat, dühünket. A közösségi oldalak lehetőséget adnak rá, hogy azonnali véleménynyilvánítással, odaszúrt megjegyzésekkel »megoldjuk« feszítő érzelmi helyzeteinket, ahelyett, hogy másképp birkóznánk meg ezekkel. Ez a jelenség intoleranciát, türelmetlenséget, irritáltságot és megemelt agressziós szintet is okozhat generációs mértékben és egy társadalmon belül érzékelhető szinten.”
„Emellett végtelen tere lett a kritikának, a »szakértésnek« és a beleszólásnak. Ebben benne van a már említett feszültségek levezetésének, a szorongások feloldásának kísérlete, illetve egyfajta nárcisztikus, »majd én megmondom, én jobban tudom, énrólam szóljon minden« hozzáállás is” – véli a pszichológus, aki szerint bár az internet elterjedésével eleinte egy nagy közösség, egy szociálisan kibővült tér volt az alapelképzelés annak minden sokszínűségével, azonban rövid időn belül kiderült, hogy egyfajta feljogosításként értelmezik sokan, hogy bármibe, mindenbe beleszóljanak („Ha nem tetszik, ne olvasd el!”), véleményt nyilvánítsanak, vagy ahogy a cikk elején említett kutatásból is kiderült, túlbecsüljék saját kompetenciájukat, aminek egyenes következményei az érvelési hibák és az ezekből adódó elharapódzó veszekedések a kommentszekcióban.
