nlc.hu
Életmód
Égési sérülés a Squid Game-sütemény miatt

Figyelmeztet a gyerekkórház: újabb veszélyes kihívás terjed a Squid Game miatt

Égési sérüléseket szenvedhetnek a gyerekek, ha egyedül állnak neki az új Squid Game-kihívásnak.

A Squid Game nevű dél-koreai sorozat egy ideje már a legnépszerűbb a Netflixen, és a korhatáros besorolás ellenére 15 év alatti gyerekek is nézik az erőszakos jeleneteket. A túlélődráma utánzása miatt már több sérülés történt az iskolákban, most pedig a Birminghami Gyermekkórház a Facebookon figyelmeztette a szülőket egy újabb veszély miatt.

A Squid Game-hez kapcsolódóan terjed az ártatlannak tűnő netes kihívás, amelyben el kell készíteni a sorozatbeli édességet, a hagyományos koreai dalgona sütit, amelybe egy jelet – például szívet, csillagot vagy kört – nyomnak.

Az édesség elkészítése nagyon egyszerű, olvasztott cukorból és szódabikarbónából áll, de súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek a gyerekek, ha felügyelet nélkül állnak neki. A megolvasztott cukor forráspontja ugyanis akár 160 fok is lehet, a ragadós állaga miatt pedig jóval nagyobb az esélye annak, hogy súlyos, akár maradandó sérülést okozzon.

Figyelmeztet a gyerekkórház: újabb veszélyes kihívás terjed a Squid Game miatt

Súlyos égési sérüléseket szenvedhetnek a gyerekek a Squid Game-édesség elkészítése közben (Forrás: Facebook/Birmingham Children’s Hospital and Charity)

Oliver Sawyer, a kórház égési sérülésekkel és plasztikai sebészettel foglalkozó tanácsadója azt mondta: több gyerek érkezett hozzájuk súlyos égési sérüléssel a Squid Game-es kihívás miatt, és a forró cukor miatt egy kisebb baleset is komoly, akár maradandó sérülést okozhat.

Az elővigyázatosság ebben az esetben is nagyon fontos, hogy a gyerekeknek ne essen semmi baja a konyhában. Egyrészt ne engedjük, hogy a kicsik egyedül főzőcskézzenek, másrészt ha mi főzünk, akkor a belső égőket használjuk a tűzhelyen, a lábasok nyelét pedig fordítsuk befelé.

Ha bárkire ráömlik a forró cukros folyadék, azonnal távolítsuk el a sérült területről a ruhát, és tegyük hideg víz alá az érintett testrészt, és kérjünk orvosi segítséget.

(Kiemelt kép: Profimedia)

Életveszélyes netes kihívások:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top