nlc.hu
Életmód

Egy csupasz lábfej sokkolta az utasokat

Egy férfi a csupasz lábfejével sokkolta a repülő utasait – képek

Ha a koronavírus-járvány lezárásai alatt elfelejtetted, hogy milyen furcsaságok történhetnek meg egy repülőn, akkor itt egy fotó emlékeztetőül.
repülőgép

Fotó: Pexels

Egy Reddit-felhasználó arról posztolt, hogy a mögötte ülő utasnak sikerült a lábait a szék alatt átdugnia az ő térfelére. Ráadásul cipő és zokni nélkül. Így:

A posztoló fotója alatt alatt persze megindult a komment-cunami, és az emberek kreatívnál kreatívabb módszereket ajánlottak arra vonatkozóan,  miként bírja rá a mögötte ülő személyt, hogy húzza már vissza a lábait.

Néhányan azt javasolták, hogy taposson a lábujjaira, vagy üzenjen neki valami durvát, de volt olyan is, aki egyenesen azt ajánlotta, hogy rendeljen egy forró kávét és azzal öntse le az illető lábfejét.

Érdekes, hogy csak nagyon kevesen jutottak el arra a megfejtésre, hogy talán csak meg kéne kérni a láb szellőztetésére vágyó utazót, hogy húzza vissza maga alá a meztelen lábfejét.

A végkifejletet már nem dokumentálta a felháborodott posztoló, így nem tudjuk, mi történt az út további részében, mindenesetre a fotó arra szépen rávilágított, hogy az embereknek milyen vad dolgok jutnak az eszükbe, ha valaki belemászik a személyes terükbe. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top