nlc.hu
Életmód

WHO: az omikronnal véget érhet a járvány Európában

WHO: az omikronnal véget érhet a járvány Európában

Az Egészségügyi Világszervezet szerint az omikron okozta hullám lecsengése után a járvány nem feltétlenül jön vissza.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) lehetségesnek tartja, hogy az omikron variáns hullámának lecsengésével véget érhet a koronavírus-járvány Európában.

„Valószínű, hogy a régió a járvány végső fázisához közelít” – jelentette ki vasárnap Hans Kluge, a WHO európai részlegének vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Mindemellett óvatosságra intett a koronavírus lehetséges újabb mutációinak vonatkozásában.

Kluge szerint a mostani omikronhullám lecsengésével Európában néhány hétre, illetve hónapra általános immunitás lesz köszönhetően a védőoltásoknak vagy pedig annak, hogy az emberek átestek a fertőzésen. Hozzátette, hogy mindezt persze befolyásolják az évszakokhoz fűződő tényezők, tekintettel a közelgő tavaszra és nyárra.

Arra számítunk, hogy lesz egy nyugalmi időszak, amíg a Covid-19 visszatérhet az év vége felé, de a járvány már nem feltétlenül jön vissza

– foglalta össze várakozásait Kluge.

Maszkos járókelők az utcán

A maszkot is elfelejthetjük, ha az omikronnal véget érne a járvány Európában (Fotó: Unsplash/Yoav Aziz)

A WHO becslése szerint márciusig az európai régióban élők mintegy 60 százaléka fertőződhet meg a koronavírus omikron mutációjával. Szakértők arra számítanak, hogy a koronavírus – hasonlóan az influenzához – endémiássá, vagyis meghatározott területen folyamatosan fellelhető járványos betegséggé válhat.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a Sars-CoV-2 koronavírus már nem egyszer meglepetést okozott, s ezért nagyon óvatosnak kell lenni. A koronavírus elleni küzdelemről szólva a WHO európai részlegének vezetője arról beszélt, hogy a fertőzési hullám feltartóztatása helyett az egészségügyi szempontból különösen kiszolgáltatott emberek védelmére kellene összpontosítani.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top