nlc.hu
Életmód
Újszülöttek nyelvérzékelése

Már az újszülöttek is képesek azonosítani az emberi kommunikációt

Magyar kutatók bizonyították be, hogy az újszülöttek akkor is tudják azonosítani az emberi kommunikációt, ha ők nem vesznek részt benne.

Magyar kutatók először igazolták, hogy a beszédre specializált agyterületek már születéskor azonosítják az emberi kommunikációt, még akkor is, ha maga az újszülött nem vesz részt az interakcióban. A felfedezés, amelyről a Scientific Reports című folyóiratban számoltak be a kutatók, új perspektívát nyit a nyelv fejlődésének megismerésében.

Mint az ELTE keddi közleményben olvasható, a nyelvevolúció legtöbb elmélete szerint a nyelv elsajátításához születésünktől fogva a nyelv belső nyelvtani szabályrendszerére vagy pedig a nyelvi jelek szimbolikus, absztrakt természetére kell érzékenynek lennünk. Arra azonban egyik elmélet sem tér ki, hogy vajon velünk született-e az a képesség, hogy érzékelni tudjuk a kizárólag emberre jellemző kommunikációs információátadást.

Újszülött baba az anyja vállán

Már az újszülöttek is felismerik az emberi kommunikációt, akkor is, ha ők nem vesznek részt benne (Fotó: Unsplash/Hollie Santos)

Forgács Bálint, az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszékének kutatója és munkatársai hétfőn megjelent tanulmányukban arra jutottak, hogy ez a képesség velünk született. „Azt már tudtuk, hogy az újszülöttek beszédre specializálódott agyterülete képes a beszédből »kivonni« a nyelvi szerkezetet. Feltételeztük, hogy az agyterület további titkokat tartogathat, ha több beszélő közti párbeszédeket mutatnak meg a kisbabáknak” – magyarázta Forgács Bálint.

A kísérletben a kutatók hangszórókon keresztül háromféle módon játszottak le szavakat újszülötteknek. Az egyik esetben két különböző hang ismételte váltakozva a szavakat, a másikban egy hang mondta ki ugyanazokat a szavakat, a harmadikban pedig két hang ugyanazokat a szavakat ismételgette vissza egymásnak. A bal frontotemporális régió (ideértve a Broca-területet) abban az esetben volt a legaktívabb, amikor különböző hangok ismételtek felváltva szavakat.

„Ez azt jelzi, hogy a nyelvi feldolgozást végző agyterületek már a születéskor aktívak, és nem kizárólag a nyelv struktúráját azonosítják, de a funkcionális nyelvhasználatra is érzékenyek” – magyarázta Gervain Judit, a Padovai Egyetem kutatója.

„Úgy tűnik, hogy ez a veleszületett rendszer az anya-csecsemő kettősön kívül eső, azaz harmadik felek közti információcserét, kommunikációt is érzékeli” – tette hozzá a kutató.  „Az eredmények szerint tehát velünk született mechanizmusok révén lehetünk képesek az emberi kommunikáció beazonosítására, ami új perspektívát nyit a nyelvevolúcióra is” –  összegezték az eredményeket. A beszámoló szerint az is újdonság, hogy a nyelvet nem csupán nyelvtani, strukturális jellegzetességei alapján fedezzük fel és tanuljuk meg, de használata, a beszélők és hallgatóság interakciós mintái alapján is.

„A kutatás elsőként mutat rá, hogy az újszülöttek nem csak azt képesek követni, ha valaki interakcióba lép velük, de azt is, ha a környezetükben lévő emberek egymással interakcióban vannak, akár úgy, hogy ők nem részvevői a kommunikációnak. Ez pedig azt mutatja, hogy az újszülöttek jóval érzékenyebbek a társas viszonyokra, mint korábban gondoltuk” – foglalták össze a vizsgálat eredményeit.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top