Több ezer éve nem számít olyan egetverő újdonságnak, hogy az emberek – főként nyilván a férfiak – időnként csoportosan edzenek. Az ókori Görögországban ott voltak a gümnaszionok, az irokézek lacrosse-t játszottak (amit akkoriban persze nem így hívtak), a különféle reguláris hadseregek tagjai meg aztán tényleg minden korban és kultúrában nagy gondot fordítottak a test karbantartására; vagy ha nem tették, hát megnézhették magukat a harcmezőn vagy a várostrom idején. Azonban a rituális, közösségi fitnesz igazi nagy forradalmára egészen a 19. század végéig kellett várni: ugyanis ekkoriban állt elő mechanoterápiának nevezett módszerével egy stockholmi orvos, egyetemi tanár és feltaláló, bizonyos dr. Jonas Gustav Vilhelm Zander, aki acéllemezekből, fémkeretekből és gumikötelekből alkotta meg a különböző izomcsoportok megmozgatására specializált első modern fitneszgépeket. Amelyek mai szemmel nézve leginkább valamiféle steampunk kínzóeszközöknek tűnhetnek, amelyeket ráadásául csak úgy illik használni, ha az ember elegáns, háromrészes öltönyt visel, és látványosan kilógatja az arany zsebórája láncát (a cikk végén található galériában még sok-sok kép van Zander csodamasináiról).
Fogalmunk sincs arról, hogy itt mi történik (fotó: publicdomainreview)
Érdekes, egyúttal nagyon is jellemző a korabeli gondolkodásmódra, hogy egy 1894-es, orvosi-mechanikus tornagyakorlatokról szóló értekezésében Zander egészen úgy ír a mechanoterápiáról, mintha egy hagyományos gyógyszeres kezelésről: „A megfelelő gyakorlat receptjét módszeresen állítjuk össze a páciens szükségletei és állapota szerint.” – és más effélék. A dolog viszont, minden szokatlansága ellenére, nagyon is működött, a svéd fitneszprofesszor pedig lassan, de magabiztos építkezve hatalmas üzletet csinált a furcsa szerkezeteiből. 1865-ben nyitotta meg első intézetét – nevezhetnénk akár edzőteremnek is – huszonhét géppel, 1877-re meg már ötvenhárom különböző Zander-gépet állítottak üzembe szerte Svédországban. A feltaláló egy idő után ott is hagyta a munkahelyét, a rangos Karolinska Intézetet, és kizárólag a vállalkozásának szentelte minden idejét, immáron a nemzetközi piacon is: felszereléseket exportált Oroszországba, Angliába, Németországba és Argentínába.
Zander amúgy nagyon ráérzett a korszellemre, tudniillik pont ebben az időben kezdett a tudományos közbeszéd részévé válni az a téma, hogy a – fizikai vagy szellemi – munka mennyiben és hogyan befolyásolja az emberek általános egészségi állapotát (spoiler: nagy mértékben és nem kimondottan a jó irányba), meg egyáltalán, maga az „egészséges életmód” mint fogalom vagy mint idea is ekkortájt született meg, legalábbis a többé-kevésbé mai formájában. Találmányainak célközönsége így elsősorban az ülőmunkát végző hivatalnokok és egyéb aktatologatók voltak, akiket azzal kecsegetett, hogy a gépekkel végzett testedzés majd egyrészt kiszakítja őket a hétköznapi tespedésből, másrészt meg segít abban, hogy még hatékonyabban álljanak helyt a napi robotban.
Ez is meglehetősen rejtélyes gyakorlat (fotó: publicdomainreview)
Zandernek azzal is szerencséje volt, hogy hazája pont az ő fitneszforradalmával párhuzamosan lépett a jóléti skandináv mintaországgá való alakulás útjára, szóval a svéd állam bőkezűen tudta támogatni a doktor vállalkozását, és az edzőtermek minden állampolgár számára elérhetőek voltak. Az Egyesült Államokban viszont egészen más volt a helyzet: miután az 1876-os philadelphiai világkiállításon formatervezés kategóriában elnyerte az első díjat, Zander a tengerentúlon inkább az elit, méregdrága gyógyfürdőkbe járó fehérgalléros réteget célozta meg a találmányaival, a tehetős amerikaiak pedig hamar rá is haraptak. Itt már szó sem volt a közegészségügyre gyakorolt jótékony hatásról meg az íróasztalok mögött görnyedő hivatalnokok életminőségének javításáról, hanem a modern testedzés önmagáért való szépsége és exkluzivitása került előtérbe, a doktor gépei meg afféle státuszszimbólumokká váltak.
