nlc.hu
Életmód

Tihanyi-Tóth Csaba először a TV2 képernyőjén

Először járt a TV2-ben Tihanyi-Tóth Csaba

Méghozzá egyből a feleségével ment.

Első alkalommal tért be a Mokka stúdiójába, sőt, a TV2 épületében Tihanyi-Tóth Csaba. A Házasság hete kapcsán kapott meghívást a Barátok közt Novák Lacija, aki feleségével együtt érkezett a műsorba, ahol házasságukról beszéltek. „Rögtön az elején jól kell választani, hogy egy szerencsés találkozás létrejöjjön. Aztán észre kell venni, hogy ez egy jó választás” – mesél a kapcsolatáról a színész felesége, Bognár Rita.

Férje, Tihanyi-Tóth Csaba élő adásban emlékezett vissza első találkozásuk pillanatára a siófoki művelődési házban. Egy szépségkirálynő-választásra hívták a színészt is, méghozzá zsűri elnöknek. „Egyszer csak bejön a színpadra egy gyönyörű fekete hölgy, a műsorvezető. És azt mondom Balázs Árpinak, az akkori polgármesternek, hogy itt a feleségem, a színpadon. Oh, csak szeretnéd! – válaszolta ő” – meséli büszkén Tihanyi-Tóth.

Ekkor volt 34 éves a színész, de korábban eszébe sem jutott a házasság. Rita viszont olyan hatással volt rá, hogy a műsor végén elhívta vacsorázni. Annyira jól kijöttek egymással, annyira egy hullámhosszon voltak, hogy össze is jöttek, nem sokkal később pedig megesküdtek. Azóta nemcsak a magánéletükben alkotnak egy párt, de operett fellépésekre is közösen jártnak.

 

„Rengeteget tanulok a feleségemtől, van, amit pedig én tőle, így kiegészítjük egymást. Több mint 1500-szor léptünk fel együtt”– teszi hozzá Tihanyi-Tóth Csaba, aki szerint a jó házasság alapköve a bizalom, az őszinte beszélgetések, és a figyelem.

Nem tagadják, hogy bár idilli a kapcsolatuk, olykor vitatkoznak is, ám ezeket rövid időn belül rendezik is.

Tihanyi- Tóth Csaba és Bognár Rita

Tihanyi Tóth Csaba feleségével, Bognár Ritával (Fotó: TV2)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top