nlc.hu
Életmód
Soltész Rezső a munkába temetkezett

Így készül 77. születésnapjára Soltész Rezső

Nagy ünnepléssel készül áprilisi születésnapjára Soltész Rezső.

Az év elejét többnyire pihenéssel tölti Soltész Rezső, de mivel saját bevallása szerint munkamániás, még a szabadság alatt is sok időt tölt a stúdióban. Nem hiába a nagy készülődés és izgalom, hiszen az idén 77 éves énekes egy 10 állomásos turnéra készül, sőt, két új albummal is megörvendezteti rajongóit. Az énekesnek azonban oda kell figyelnie arra is, hogy ne hajtsa túl magát, három éve ugyanis minden fellépését le kellett mondania: kórházi ellátásra szorult.

Akkor először magas vérnyomással jelentkeztek a problémák, ami azért volt veszélyes, mert korábban már átesett egy értágító műtéten. 2019 decemberében azt mondták orvosai, hogy fizikailag teljesen kimerült és a szíve is elfáradt, ezért kímélnie kell magát. Szerencsére a vérnyomásproblémák azóta nem jelentkeztek.

„A vérnyomásmérő itt van állandóan kikészítve a kezem ügyében, minden reggel és este mérek vele, de akkor is, amikor furcsán érzem magam. Szerencsére minden rendben van, igaz, oda is figyelek magamra. Produktív és munkamániás vagyok, de tudom, hogy a korábbi problémának nem szabad megismétlődnie, hisz szeretném a hátralévő időm hasznosan eltölteni. Éppen ezért sokkal jobban figyelek magamra, rendszeresen sétálok, sőt, nemrég golfozni is elkezdtem, igaz ez nem olyan aktív sport, de nagyon jól esik, arról nem beszélve, hogy nagyon jó társasággal játszom” – mesélte a Blikknek Soltész Rezső.

Soltész Rezső gyász betegség

Soltész Rezső (Fotó: Smagpictures.com / Szabolcs Birton )

Az énekes nemrég oltatta be magát a negyedik védőoltással is, hiszen tart attól, hogy elkapja a Covidot. Neki eddig sikerült elkerülnie, de a családjában mindenki elkapta már a vírust. A karantén és a koronavírus ellenére is végigdolgozta az elmúlt két évet: ugyan kevesebb koncertet tartott, de folyamatosan stúdiózott. Ennek köszönheti, hogy élete egyik legnehezebb szakaszán is túl tudott jutni, hiszen nemrég veszítette el feleségét.

„Szörnyű időszak volt ez nekem is, de legalább volt, ami lekötött és elterelte a figyelmem” – mondta az énekes. Szerinte nagyon rossz lehet annak, akinek nincsenek céljai, vagy tennivalója, hiszen úgy sokkal nehezebb megélni a gyászidőszakot. Soltész Rezsőnek azonban rengeteg célja és terve van.

„Épp a születésnapomon, április 19-én jelenik meg a Csillagok, csillagok című online albumom, karácsonykor pedig szintén egy új albummal jelentkezem majd. Márciustól lesznek koncertjeim, ezt nagyon várom, hisz a közönség sokszor hiányzott az elmúlt időszakban. A rajongók azonban akkor sem hagynak magamra, amikor éppen nincsenek koncertek, hisz a közösségi oldalon sorra kapom a kedves üzeneteket, de olyan is előfordul, hogy meglepnek egy-egy finomsággal” – újságolta el a táncdalénekes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top