Javon Johnson bakancslistáján sokáig szerepelt egy nem túl megszokott dolog: mindig is szeretett volna befutni a pályára rögbimeccs közben. Az ausztrál nő álma a napokban teljesült ugyan, de amellett, hogy elég brutálisan bántak vele a biztonságiak, még a barátja is szakított vele az akciója miatt.
A nő az ausztrál profi rögbiliga múlt szombati meccsén, a Gold Coast Titans és a Parramatta Eels összecsapásán szaladt be a játéktérre farmerben és melltartóban. Igencsak megiramodott, és mikor már úgy tűnt, hogy sikerül kicseleznie a biztonságiakat, az egyik brutális szereléssel leterítette:
A hazai klub elnöke az eset után közölte, hogy „lehetett volna jobban is kezelni az incidenst”. Ám ami ezután következett, az még jobban letaglózta Johnsont: igazán tapló stílusban, üzenetben szakított vele a barátja azért, mert befutott a pályára:
Egy idióta vagy, és szégyen, amit csináltál. Köszönöm, hogy kínos helyzetbe hoztál. Ne próbálj meg kapcsolatba lépni velem
– írta a nő párja a szakítós üzenetben.
A nő nem beszélt részletesebben a szakításról, viszont arról igen, hogy amit a pályán kapott a biztonságiaktól, az teljesen rendben volt. Azt kapta, amit megérdemelt – mondta –, és miatta nehogy bárkit is kirúgjanak. Ebből kiindulva bizonyára az sem viseli meg különösebben a talpraesett nőt, hogy megszabadult a tapló pasijától.
Nemrégiben írtunk egy másik tapló szakításról: egy amerikai nőt hazaérve egy tök üres lakás fogadta, és a férje is lelépett. Pedig van megoldás arra, hogyan kell profin és emberségesen szakítani.