Interjú Zábori Balázzsal, a HUNOR Magyar Űrhajós Program projektvezetőjével

Nagyon sok gyermek álmodozik arról a mai napig arról, hogyha felnő, olyan munkát végez majd, ami közelebb hozza számára a világűrt. Te hogyan kezdtél el űrkutatással foglalkozni?

Kiskoromban nagy rajongója voltam a science fictionnek, imádtam a Star Treket, mert nem arról szól, hogy háborúzunk a csillagok között, hanem galaktikus és civilizációs problémákat vetett fel, amin el lehetett gondolkodni. Gimnáziumban még jobban elkezdett érdekelni, hol a helyünk, mi a dolgunk az Univerzumban, hogy vajon vannak-e mások is rajtunk kívül. Ezek a kérdések persze a legtöbb embert foglalkoztatják, és alapvetően változtatnák meg a gondolkodásmódunkat, ha csak egyre is választ kaphatnánk.

De visszatérve a tanulmányaimra, az egyetemen fizikát kezdtem el tanulni, és akkor lehetőségem nyílt, hogy a magyarok között elsőként csatlakozhassak az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási programjához. Ez akkor még óriási kuriózum volt, külön engedély kellett az akkor illetékes minisztériumtól, hogy egyáltalán lehetséges legyen. Amikor Magyarország ESA tagállammá vált, már az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumában dolgoztam.

Ezután felgyorsultak a dolgok, űrkutatási rendszermérnökként az ESA-val az Energiatudományi Kutatóközpontban közösen végzett legjelentősebb hazai fejlesztések műszaki vezetője lettem, emellett űripari szaktanácsadóként segítem a Külgazdasági és Külügyminisztérium tevékenységét, tagja vagyok a magyar ESA delegációnak az emberes űrrepülési és űrbiztonsági programokban, valamint felkért tagja vagyok az ESA emberes Hold-programját előkészítő szakmai tanácsadó testületnek és engem neveztek ki a HUNOR Magyar Űrhajós Program projektvezetőjévé. Ez feltette a pontot az i-re, amire gimnazistaként gondolni sem mertem volna, az mára a mindennapi munkám lett, ráadásul nemcsak szemlélője vagyok az eseményeknek, hanem résztvevője, sőt meghatározója, bele is tudok szólni, hogy merre haladjon a történet.

Fotó: Neményi Márton

A Star Trek, vagy az Űrszekerek kapcsán számtalanszor esett szó arról, hogy az eredeti sorozat atyja, Gene Roddenberry, illetve a többi alkotó mennyire ügyesen jósolta meg a jövőt, pontosabban mennyi minden valósult már meg az ő ötleteikből.

Bizonyos dolgok szerintem messze túlszárnyalták Gene Roddenberry elképzeléseit, viszont más szempontból továbbra is elképesztő távol vagyunk az általa megálmodott világtól, például nem tudunk létrehozni élelmiszert energiából, nem tudunk teleportálni embereket, nem tudunk csak úgy le- és felszállni egy bolygóról, nem tudunk fénysebességnél gyorsabban utazni (avagy nincs térhajtóművünk). Arról nem is beszélve, hogy sokkal nehezebb az univerzumnak a békés célú felhasználását megoldani, mint ahogyan azt gondolnánk, vagy a science-fiction is jósolja. Az emberiség előtt még nagyon hosszú út áll, mire az Űrszekerek világát megteremthetjük, ha valaha sikerül.

És mi a helyzet a más bolygókról származó, idegen fajokkal?

Gyakori és igen téves ez a kérdés. Az én meglátásom szerint annak az esélye, hogy valaha is felvesszük a kapcsolatot egy idegen fajjal, szinte elenyésző, de nem azért, mert nincs más intelligens élet az univerzumban, személy szerint bizonyosnak veszem, hogy van, hanem azért, mert sosem fogunk térben és időben egyszerre létezni.

Gondoljunk bele abba, hogy E.T. csak akkor tudja kideríteni, hogy vannak-e még más intelligens lények rajta kívül az univerzumban, ha valamilyen módon jelet fog egy másik civilizációtól, annak valamilyen nyomát észleli, mondjuk egy antennával figyel. Tegyük fel, hogy olyan ügyes, és megtalálja a Földet. Mit fog észlelni? Semmit. Miért? Mert azok az elektromágneses hullámok, amelyeket detektálni tudna, mindösszesen közel 70 éve indultak el, és ha nincs olyan közel, hogy ezek eljussanak hozzá, akkor arra a következtetésre jut majd, hogy itt nincs is senki. Bármely civilizáció, aki ezen a 70 fényéves gömbön túl a Földre figyel, nem találna semmit, és arra a következtetésre jutna, hogy itt nincs senki, pedig mi igenis itt vagyunk, csupán a tér és az idő nem teszi lehetővé számunkra a kapcsolatfelvételt.

És nem, nem lesz olyan, hogy majd átugrunk a szomszéd Naprendszerben lakó Spockhoz, aki persze ugyanúgy humanoid, mint mi, csak éppen a füle hegyes, és miért is nézne ki ugye másként? És – amellett, hogy soha nem fogunk egy időben létezni – arról sem szabad elfeledkezni, hogy mégis hogyan tudná két civilizáció egyáltalán felvenni egymással a kapcsolatot, hogyan értjük majd meg egymást. Valószínűleg sehogy, vagy igen nehezen. Hozzá kell tenni, ami most zajlik az űriparban, az valójában igen gyakran túlszárnyalja a legvadabb science fiction elképzeléseket is. Gondoljunk csak a SpaceX rakétáira, amik képesek egy vízre helyezett platformra leszállni, vagy a szintén – ha csak részben is – az újrafelhasználható űrhajó technológiákra, melyek belseje ezerszer modernebb, mint bármelyik Stark Trekben látható űrjárműé.

Ha már az űrhajók belsejéről van szó. A NASA következő, asztronauta nélküli Hold-misszióját lebonyolító Artemis I nevű rakétán lesznek magyar tudósok és mérnökök által fejlesztett eszközök, ez a jövő, de a múltban is történtek olyan fejlesztések, amikre büszkék lehetünk. Biztosan mindenki hallott már a MASAT-ról, vagyis az első teljesen magyar építésű műholdről vagy éppen a Puli nevű űrszondáról. Milyen magyar eszközök vannak még, amiket nem ismerünk eléggé, pedig kellene?

Amiről illene majdnem minden magyar embernek hallani, az a Pille dózismérő, aminek első példányát Farkas Bertalan vitte magával először az űrbe 1980-ban, a Szaljut–6 űrállomásra. Azóta több változata is készült, és az emberiség által egyik leghosszabban használt űreszköz. Jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson kettő is van belőle, és folyamatosan használják az űrhajósok a saját védelmük érdekében. Ez az egyetlen olyan eszköz, amit az űrsétára magukkal is tudnak vinni. Tehát van mire büszkének lenni, és a Magyar Űrhajós Programnak is az az egyik fő célja, hogy a meglévő hazai űrkompetenciákat versenyképes módon továbbfejlessze a jövő űripara számára. Az egyik terület, amire koncentrálunk, az pedig az űrbéli sugárzásvédelem, ez ugyanis egy kulcsproblémája az emberes űrutazásnak.

Fotó: Neményi Márton

Milyen egyéb területek vannak még fókuszban?

Az anyagtudományi kutatások, hiszen ahhoz, hogy a világűrben hosszú távon tevékenykedjünk, innovatív anyagtechnológiákkal kell rendelkeznünk, szükségünk van olyan anyagokra, amelyek sugárállóak, de alacsony a tömegük, de fontos foglalkozni azzal is, hogy a Holdon – vagy más égitesteken – rendelkezésre álló anyagokat hogyan lehetne építőanyagként felhasználni, és a sort tovább lehetne folytatni, többek között az űrélelmezés, űrmedicina, űrorvoslás területén is van Magyarországnak komoly kompetenciája, ahogyan az olyan technológiákban is fontos tudással rendelkezünk, amelyek nagyon fontosak az űreszközök alapvető technológiája szempontjából, ilyen például a telekommunikáció vagy az energiaellátás, ha az űrhajónak a táprendszere elromlik, akkor mindennek vége, nem tud tovább üzemelni.

Nemzetstratégiai kérdés, hogy ezeket a kompetenciákat meg tudjuk-e őrizni, illetve versenyképessé tudjuk-e tenni. Ehhez mindig szükség van egy nemzeti programra, ami garantálni tudja, hogy kifejleszthessük a technológiák új generációját, amiket az űrügynökségek hasznosítani tudnak majd. Ez a fő célja a HUNOR programnak, egyáltalán nem az, hogy egy magyar ember egyszer talán leinteget majd nekünk az űrállomásról vagy még messzebbre tekintve a Holdról.

Pedig ez az, amiről mostanában szóltak a hírek.

Nyilván, hiszen ez érdekli az embereket, ezért is emelte ki a sajtó a Magyar Tudomány Ünnepén tartott előadásomból, hogy magyar embert küldünk a Holdra 2036-ban. Habár ez a mondat így soha nem hangzott el, és igen merész lennék, ha ezt így ki tudnám jelenteni

Mi a valóság?

Ugyan konkrétan arról nincsen szó, hogy magyar ember menne a Holdra, de a lehetőség nincs kizárva. Magyarország az Európai Űrügynökség teljes jogú tagja, így mi is aktívan részt veszünk az emberes űrrepülési programjukban. Ennek a fő csapásvonala most az Artemis program, aminek keretében európai űrhajósok léphetnek a Holdra valószínűleg a 2030-as évek vége felé, és elképzelhető, hogy a következő űrhajós szakosztályban már lesz magyar ember is.

A tendencia az, hogy az űrügynökségek és a magáncégek is egyre inkább a Holdra fókuszálnak, és az évtized vége felé természetes dolog lesz, hogy űrturisták mennek a Holdra, hogy az űrügynökségek ott tevékenykednek. Azt is ki lehet jelenteni, hogy ez drasztikus robbanásszerű növekedés előtt áll, és a legtöbb nemzet, a legtöbb ország, ebből ki akarja venni valamilyen módon a részét, ennek a javait szedni akarja. Hogy ez pontosan mit jelent Magyarország szempontjából tíz év múlva, ezt én most nem jósolnám meg, de az első lépéseket elkezdtük megtenni.

A HUNOR Magyar Űrhajós Program keretében szeretné az ország újra feléleszteni az egykor létező űrhajózási képességeket, iparfejlesztést végrehajtani az emberes űrrepüléssel kapcsolatban, felkészíteni egy vagy kettő magyar embert a Nemzetközi Űrállomáson való tevékenységre, és remélhetőleg 2024 végén, 2025 elején magyar ember is elutazhat az ISS-re, és a magyar technológiákat, magyar eszközöket tudunk a kezébe adni, és a szükséges kísérleteket, vizsgálatokat a magyar kutatóhelyek, illetve ipari cégek számára elvégzi. Ezzel tudjuk biztosítani azt az iparfejlesztési lépést, amire szükség van, és közben Magyarország ismét megvetheti a lábát az emberes űrrepülés térképén.

Jelenleg a Hold az egyetlen égitest, aminek felszínén járt ember, de ötven éve annak, hogy utoljára ott jártunk. Mi ennek az oka, és miért fordult most ismét a Hold felé az érdeklődésünk?

Az utolsó olyan küldetés, amelynek során emberek léptek a Holdra, az Apollo–17 volt, de az űrhajósok akkor is csak 22 órát töltöttek a felszínén. Ekkor még nem tartott ott a technológia, hogy egyéb, hosszan tartó tevékenységet végezzünk ott, viszont az elmúlt évtizedeket azzal töltöttük, hogy olyan alapvető technológiákat kísérletezzünk ki, és olyan alapvető tudást gyűjtsünk össze, ami ahhoz kell, hogy biztonságosan tudjunk emberes küldetést végrehajtani. Persze ez is egy összetett történet, időközben ugyanis az űrügynökségek farvizén megérkezett a magáncégek sokasága, akik szintén a Hold hasznosításában érdekeltek.

A gyarmatosítások korához hasonlítanám azt, ami ránk vár, és aki most nem találja meg a helyét ebben a folyamatban, az komoly lemaradásban lesz. Nem lepődnék meg, ha néhány száz év múlva a világ vezető állama éppen mondjuk a Mars lenne – ki tudja milyen néven, talán Marsi Egyesült Államok –, és akkor már késő lesz bánkódni azon, hogy valaki nem fektetett bele kellő erőforrást, pénzt annak idején.

Fotó: Neményi Márton

Mit gondolsz arról, hogy olyan milliárdosok is beszálltak az űriparba, mint Jeff Bezos, Elon Musk vagy Richard Branson?

Ez mindenképpen egy pozitív fordulat, az űrügynökségek drága játszóteréből a magáncégek révén piacorientált játszóterek lettek, vagyis megjelent a verseny, ez pedig azt eredményezi, hogy érdekelté válnak cégek abban, hogy innovatív technológiákkal álljanak elő és a költségek csökkenjenek. Az emberes űrrepülés költsége is jelentősen visszaesett, ennek köszönhetően kezd felvirágozni az űrturizmus is, és lehet, hogy még évtizedekbe telik, de a világűr idővel mindenkinek elérhetővé válik. Ezek a magáncégek kiviszik a piacot az űrbe, megváltoztatják a játékszabályokat, és – szó szerint – egy teljesen új korszakba repítik át az emberiséget. Ne feledjük el, hogy a repülés hőskorszakában is tulajdonképpen nagyon hasonló események zajlottak le, manapság pedig az utazás egy teljesen hétköznapi formája.

Felmerül kérdésként, és nemcsak a sci-fi filmekben, hogy mi lenne, ha egy második otthont keresnénk magunknak, lehetőleg egy Föld-szerű bolygót egy másik naprendszerben, de akár jóval közelebb, a Marson és a Holdon is megtelepedhetnénk. Mire lenne szükség ahhoz, hogy az emberiség – nem túl elegánsan fogalmazva, de – belakja a világűrt?

Ez egy rendkívül összetett kérdés, mert minden égitest más és más. A Hold egy halott világ, és valószínűleg soha nem tudjuk majd lakhatóvá tenni. A Mars viszont egykor nagyon hasonlított a Földre, és ha rendelkezünk majd a kellően fejlett technológiával, akkor jó eséllyel képesek leszünk terraformálni, vagyis lakhatóvá tenni az emberiség számára, néhány száz év múlva pedig ez lehet a második otthonunk.

Ami talán sokkal meglepőbb, hogy a külső Naprendszerben számtalan olyan égitest van, ahol akár élet nyomaira is lehet bukkanni, és akár Jupiter és a Szaturnusz holdjai között is megfelelő jelölteket találhatunk, ezek némelyikének a belsejében például akár folyékony víz és az életnek kedvező feltételek is előfordulhatnak. Ugyan ezek messze vannak a Naptól, mely a legfontosabb energiaforrás az élet számára, de van más lehetőség, ez a gravitációs erő, és ne feledjük, ezen bolygók esetében hatalmas gázóriásokról beszélünk.

Ha pedig még hosszabb távon gondolkodunk, akkor – igaz, ez évszázadokba fog telni – képesek leszünk majd eljutni a szomszédos csillagrendszerekbe, galaktikus léptékkel a Proxima Centauri nincs is olyan messze. Összefoglalva, vannak lehetőségeink, de ezekhez a technológiának még jelentős fejlődésre van szüksége.

Mindenképpen szükség van terraformálásra, vagy találhatunk olyan égitesteket, ahol erre nincs szükség.

Nem feltétlenül van rá szükség. Az elmúlt időszakban kiderült, hogy jóval több bolygó van az univerzumban, mint gondoltuk, ahogyan az is, hogy Naprendszer nem is annyira különleges. Hogy nem tudtuk, mennyien vannak, annak az az oka, hogy nagyon nehéz a távoli csillagok körül keringő bolygókat kiszúrni, hiszen a csillag szép fényes, a bolygó nem. Szerencsére most már a technológia lehetővé teszi, hogy könnyebben észrevegyük ezeket az égitesteket, és így rájöttünk arra, az, hogy egy csillagnak bolygórendszere van, teljesen általános dolog, és az is igen gyakori, hogy köztük vannak olyan bolygók, mint a Föld.

Persze lehet, hogy ezek teljes felületét óceán fedi vagy vannak, amelyeknek az egész felszíne szénből van, de ettől függetlenül lakhatóak lennének az emberek számára. De nyilván, első körben a saját naprendszerünkben kell körülnézni. Ne feledjük el, hogy az Univerzum sokkal nagyobb annál, mint amit el tudunk képzelni, így valószínűleg minden lehetséges világ létezik valahol, még akár az Avatar szép képzeletbeli bolygója is.

Fotó: Neményi Márton

Ne távolodjunk el még teljesen a science fiction világától. Ugyan az űrverseny a hidegháború idején arról szólt, hogy a két nagyhatalom próbálta legyőzni a másikat, van esély arra, hogy a világűr meghódítása ne az ellentétekről szóljon, hanem inkább egyesítse, összehozza az emberiséget?

Azt gondolom, hogy a világűr a béke színtere kell legyen. Gondoljunk csak bele, azok az államok, országok, amik a Földön esetleg egymással szemben állnak, a Nemzetközi Űrállomáson (International Space Station, ISS) mégis közösen dolgoznak. És egy olyan nagyszabású projektet, mint a Mars-utazás, egyetlen nemzet sem lenne képes egyedül megvalósítani. Persze vannak klikkesedések, az Artemis-programban a nyugati országok vesznek részt, miközben Kínának is megvan a saját programja, vagyis a gazdasági tömbök az űriparban ugyanúgy jelen vannak, ez nem fog változni a jövőben sem.

Az más kérdés, hogyha például néhány száz éven belül a marsi kolónia elkezd fejlődni, amikor olyan értékes nyersanyagokat kezdenek ott kibányászni, amik a Földön nem elérhetőek, akkor egy-egy űripari kolónia esetlegesen jelentős befolyásra tehet szert a távoli jövőben – ne feledjük, ez a Földön már lejátszódott, hiszen az Újvilág mára a világ vezető gazdasági hatalma.

A világgazdaság ekkor már nem a földi gazdaságot fogja jelenti. Valójában már most sem ezzel egyenlő, és ez az arány egyre nőni fog, néhány száz év múlva teljesen át fog alakulni, az űrgazdaság át fogja venni a vezető szerepet és kialakulnak majd önálló, új gazdasági csoportosulások, mint mondjuk egy marsi kolónia. És már most újra kell értelmezni több fogalmat is, mert azzal, amit ezen a bolygón művelünk, erősen feszegetjük a határainkat.

Mit gondolsz azokról, akik azt mondják, hogy azokat a hihetetlenül nagy összegeket, amiket az űrkutatásba fektetünk, azokat inkább olyan megoldásokra kéne fordítani, amelyek lehetővé teszik, hogy földi pályafutásunk ne érjen véget, hogy megoldjuk a globális problémákat, például több forrás jutna a klímavédelmi harcra?

Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetet hosszú távon nem lehet megoldani. A Föld népessége exponenciálisan nő, miközben a bolygó túl van azon a létszámon, amit el tud tartani. Lehet a pénzt arra költeni, hogy itt és most rövid távon megoldásokat keressünk, de a bolygón rendelkezésre álló erőforrás nem lesz elegendő, és hiába találunk ki valamit arra, hogy mit érdemes tenni, ha ilyen ütemben tovább nő a Föld népessége és ezzel párhuzamosan az igényeik. Vagyis nincs más választásunk, a világűr erőforrásait ki kell használnunk. És azért ismerjük be, hogy a Föld egy egészen picike pont, a világűrben pedig minden rendelkezésünkre áll, amivel a problémáinkat meg tudjuk oldani.

Mit tudnál tanácsolni annak, aki szeretne kijutni a világűrbe?

Ha valaki ki akar jutni az űrbe, két lehetőség áll előtte. Vagy űrturista lesz, de ehhez sok pénzre van szüksége, és emellett persze az is fontos, hogy ne legyenek komolyabb, kizáró egészségügyi problémái. Zárójelben megjegyzem, elég nagy az esély arra, hogy semmit nem kap a pénzéért olyan értelemben, hogy a gyorsulás és a súlytalanság miatt nem tudja majd élvezni a fenn töltött időt, mert végig rosszul fogja érezni magát. Nyilván teljesen más hivatásos űrhajósnak lenni, nekik sokkal komolyabb feltételeknek kell megfelelniük, komoly felkészülésben van részük.

Hozzátenném, ma már náluk a tökéletes egészségi állapot kevésbé fontos, sokkal többet számít a pszichológiai fittség, és a legtöbb űrhajósjelölt itt bukik el. Sziklaszilárd és pszichológiailag igazolt, tökéletes jellem kell hozzá, mert a világűrben higgadtnak kell maradni akkor is, ha valami baj van, tudni kell, mit kell tenni adott helyzetben, arról nem is beszélve, hogyha a világűrben hosszú időt kell eltölteni (bezárva egy meglehetősen szűk helyre), az komoly pszichológiai nyomással jár, ráadásul úgy, hogy közben egyre romlik az űrhajós egészségügyi állapota, és ezt is el kell tudni viselni mentálisan.

Ahhoz, hogy valaki hivatásos lehessen, sokat is kell tanulni, nem árt, ha több diplomája is van, ahogyan az sem hátrány, ha van pilótaképesítése, és akármilyen furán hangzik, de második nyelvként érdemes megtanulni az oroszt vagy a kínait, hiszen ezeket olyan nemzetek beszélik, amelyek komoly szerepet játszanak az űrhajózásban.

Fotó: Neményi Márton

És aki maradna itt a Földön, aki az űriparban, az űrkutatásban képzeli el a jövőjét?

Kezdjük ott, hogy az űrkutatás szó helyett inkább az űrmérnökség szót használnám, ugyanis most már nem annyira a kutatáson van a hangsúly, inkább hasznosítjuk a világűrt, például ha fellövünk egy telekommunikációs műholdat, annak nincs köze az űrkutatáshoz, az egy ipari tevékenység. Persze nincs baj azzal, ha valaki nem mérnök, hanem fizikus, én is az vagyok eredendően. Ami nagyon izgalmas fejlemény, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen elindult az első űrmérnökképzés Magyarországon. De nem is kell feltétlenül űrmérnöknek jelentkezni, ha valakinek egy alapszintű mérnöki végzettsége van, akkor emellé el tudja majd sajátítani azt a speciális tudást, amire ehhez a pályához szükség van.